Action:
2 órát kértem, s az elején tisztáztuk, hogy kb fél óra többlet tartalék még van, de aztán el kell mennie. Nagyon kedves, barátságos. Józan gondolkodású, aki a nagy és szép műkörmei ellenére is elég jól s hathatósan masszíroz. Én nem tudom hogy képes rá, de megy neki, nekem meg jó volt.
Érkezéskor kis ajándékot adtam neki, melyből nyomban meg is gyújtott 2 szobában is pár illatmécsest.
Kellő felfrissülés után bővebb puszilgatás, csókolózás, ölelgetés indult. Kértem, hogy maradjon még egy kicsit állva, hogy jobban lássam, s körbenézzem, "birtokba vegyem", csodálhassam. Ezután a kényelmes franciaágyat vettük birtokba, ami számos jó párnával ki van egészítve, s így mindig van 1-2 ami a fej vagy a csípő alá kerülhet. Kölcsönös símogatás, ismerkedés urán a legnemesebb részemet kipécézte magának, majd egy idő után mondtam neki, hogy ez így igazságtalan, s kéretm váltsunk 69-be, mellyel örömmel egyetértett. Nagyon jól franciázott, így néha pihenőt kellett kérnem. Eközben körbenyalakodtam magam minden elérhető részen, s kissé kiemelten kerestem a csilóját. Mivel nagyon közelített nálam a vég, kértem, hogy dobja magát hanyatt s én szeretném kényeztetni. Ebben sem ellenkezett ;). Rendes nő! Szereti s élvezi a nyalakodást, amiben kicsit erősebb, határozottabb bánásmód a kedvére való. Élvezkedett jó darabig, de eközben majd szét durrant a farkam, anyira jólesett nekem is. Kb. félúton gumit kértem, hogy a megfelelő időpontban már ne kelljen azzal foglalkozni. Bírja és szereti a csiló izgatást, ami egy idő után révbe is ért. Közben végig, számomra is jólesően mozgott, nyögdécselt, vagy épp a fejem húzta finoman magára. Pici csiklólenyugvás után missziben érkeztem melegébe. Lábait egy idő után felemelte, majd később össze is kulcsolta. Nem sok idő elteltével én is révbe értem, s ezzel kvittek lettünk.
Tisztálkodás alatt, után, no meg az egész találkozó alatt beszélgettünk, ismerkedtünk, hogy kellemesebb, baráti légkörben lehessünk, ami mindkettőnk örömére sikerült is. Ezt követően a masszázságyra másztam, s hosszasan átgyúrt. Közben simiztem a lábát, meg a nedves sunival is találkozgattam. Mondta is, hogy vigyázzak máskor, nehogy akármelyik masszőrnél suniba tévedjenek az ujjaim, miközben ő meg gyúrja a hátam.
Masszázs (nappaliban) után ismét a hálószoba következett. Egy idő után fickósodtam, s védőköpenyért kiáltottam. Ő egy kis flakon olajat közelebb vett magához - utólag gondoltam át, hogy talán popózásra készülhettet -, és viszont nem akartam a bár jól bevált puncit lecserélni. Talán majd máskor. Meg is fenyegettem, hogy jövök még, illetve tervezek hármas bulit is. Közben megtudakoltam, hogy a férfiakat vagy a nőket kedveli jobban, de nekem a férfiak mellett tette le erősen a voksát, meg ezt is éreztem végig.
Magamhoz mérten szép lassan mozogtam benne ismét missziben. Jó volt látni a kedves és mindig mosolygós arcát. Egy idő után finom, s elnyújtott remek orgazmusom lett. Olyan legjavából való. Végig beszélgettünk, barátkoztunk, bizalmat adtunk, s kaptunk. Mondta, hogy nem siettet, rugalmas az idővel, amennyire tud. Mondtam neki korábban, hogy az időt ő figyelje és ráérek, s ha jól érzem magam nem sietek el.
Aztán csak lepergett a homokóra s tusolás, öltözés.