Action:
Szexisen nyitott ajtót, s egyből szájra puszival fogadott, mintha emlékezett volna rám.
Gyors zuhany után irány a szoba, ami kb. két lépésre volt.
Visszaérve Cintia rám mosolygott és már szájon is csókolt. Múltkor ez elmaradt, s bánhatom is. Szenvedélyesen és beleéléssel adja, láthatóan élvezettel is. Nyelve kellően pörög, pont annyira ahogy jól esik nekem.
Közben természetesen a rajtam levő törölköző elkezd emelkedni egy ponton, amit észlelve elkezdi a kezével simogatni még fedetten, de gyors kézmozdulattal már tünteti is el rólam a textilt, s folytatja a férfiasságom bizergálását. Még állva vagyunk, s ő húzódik egyre csak lefelé, folyamatosan csókolgatja a testem, mígnem leér az ágaskodómhoz. Nagyon kívánatos tud kényeztetni, kész vagyok ettől a nőtől. Nem kapja be egyből, körbe csókolgatja, zacsit is, makkot is és csak utána kerülök a szájába. Itt is finoman bánik vele, szerintem pornós franciát ne várjon tőle senki. Mélytorok nem volt, de aránylag 2/3-ig a szájába kerültem.
Miután kiélvezkedtük így magunk, én is meg akartam őt kóstolni. Feljött, csókolóztunk egyet, majd hanyatt feküdt és állítása szerint akarta már a nyelvem játékát. De persze előtte még végig pusziltam bársonyos testét, cicikből előcsalogattam a bimbókat, majd rávetettem magam a kívánatos puncira. Csukott szemmel élte át a ténykedésem, miközben hüvelyébe is belenyalintottam, s megtapasztalhattam édes nedűjét. Látszott rajta, hogy élvezi a ténykedésem, s egyre jobban átadta magát a jólétnek. Néha összekulcsoltuk a kezünk, néha simogatta tar fejem, majd a jeleiből és ízéből arra következtettem, hogy bizony felért a csúcsra.
Ezután ismét csókolóztunk, s körbe nyalta a szám körületét is, eltüntetve rólam a maradék édes nedűjét, majd kaptam megint franciát és gumi fel.
Közösen úgy döntöttünk, hogy hagyom inkább dolgozni magamon. Nem volt ellenére, nekem meg főleg nem, hiszen tudtam, hogy jó sorom lesz és neki is.
Rám helyezkedett, magába vezette jó mélyen, hozzám simult, s megcsókolt. Elkezdett mozogni rajtam, olyan szinten, hogy minden pillanatát élveztem. Elhatároztam, hogy amíg csak bírom tartom magam, hogy ki tudja magát rendesen elégíteni. Volt amikor rám gyorsított, s jelezte, hogy mindjárt megy, s éreztem, meg hallottam is, hogy Cintia elszállt.
Szuper - gondoltam magamban -, ezt sikeresen kibekkeltem. Kis pihi szünet míg benne vagyok, majd újra elkezdtük. Hüvelye szinte rám feszült, azonban a megfelelő kenés megvolt, így nyomattuk és ő megint csak közelített valahova, de ekkor már én is, az élvezetek ekkor már a tetőfokára hágtak, s ő megint csak perverzül jelezte, hogy jönni fog, amire már én se bírtam magammal és szétfeszítve a belsejét, együtt jutottunk fel a csúcsra!
Igazán élvezetes és emlékezetes történés volt.
Nem ugrott le egyből rólam, hagyott kicsit nyugodni, majd letisztogatott.
Kaptam egy kellemes masszázst is, közben beszélgettünk pár dologról.
Mint később kiderült, szeret lovagolni, mert itt “kézben” tudja tartani a dolgokat és akár az élvezéseinek a számát is.
Végén azt is megerősítette, hogy sikerült a végeredményt tekintve kettővel előttem végeznie……..emiatt persze egy csöppet se voltam bosszús.