• Leila

  • Beküldte:
  • Leila reagálása

    Kedves Gábor!
    Köszönöm a beszámolódat, úgy gondolom mindenki másnak is meg kell ismernie a másik oldalt így döntöttem úgy, hogy lereagálom a beszámolódat.

    1. Néma gyereknek anyja "veri" tartja a mondás. Ha említetted volna, hogy neked masszázspad az igényed akkor azon történt volna a program.
    2. Francia: Az egy órában 1x lehetőség van amit telefonba el is hangzik, és a program elején is elmondtam neked, amire te csak kajánul mosolyogtál. Sajnos nem bírtad túl sokáig (de ez lehet engem dicsér :) ) és már az elején ellőtted a patront. Ezután érdekes módon már nem emlékeztél a program elején elmondottakra. Emellett arról sem tettél említést, hogy a kellő higiéniád hiányában komolyan lobbiztál, hogy egyáltalán maradhass. Nos bevallom, itt hibáztam, hogy bevállaltalak.
    3. Az idő: Elfelejtetted bele írni a programunk alatt a lányod 2x is hívott mikor mész érte. Ez számomra is elég zavaró volt.
    4. Fürdőszoba: Soha senki nem talált kifogást a fürdőszobára, nem tudom mi zavarhatott benne de nagyon szívesen teszek fel képet. :)))
    5. Az egyedül fogad opció az azt jelenti barátnőmmel nem fogsz találkozni én nyitok ajtót. A kukucskálás azért van ne neked legyen kellemetlen ha találkozol bárkivel.
    6. Amit végső sorban fontos, hogy pedig mosollyal mentél el az arcodon mikor távoztál!

  • Egyeztetés:

    Telefonon kerestem de nem értem el.
    Nemsokára rám csörgött és visszahívtam.
    Rövid beszélgetés után egy közeli megfelelő időpontot találtunk.
  • Megközelítés:

    A cím egyértelmű és könnyen azonosítható.
    Közösségi közlekedéssel is jól elérhető. Parkolási lehetőség jó, hely is van és nem kell fizetni érte.
    A bejutás is egyszerű.
  • Helyszín:

    Klasszikus panel a nyolcvanas évek környékéről, lakás belül felújított és tiszta.
    Az egyes helyiségek az előszobából nyílnak, több szoba is van.
    A szoba berendezett, a földön a sarokban tatami és a falaknál két tükör.
    Masszázs pad nem volt.
    Fürdőben zuhanykabin zuhanyfüggönnyel, többféle tusfürdő, egyféle szájvíz pohár nem volt de megoldottam. A mennyezeten apró fekete foltok és leváló festés, első zuhanyozásomkor kilépők vastagon vizesek voltak, így vizes lábbal óvatosan csúszkálva haladtam az előszoba kövezetén.
    A második alkalommal már a száraz kilépők vártak.
  • Lány külseje:

    A nyíló ajtó mögött, egy alacsony szőkésbarna, hátul összefogott hajú mosolygós nő fogadott, magassarkúban.
    Fekete tüllszerűen átlátszó elöl rövid hátul hosszú ruhája rejtette alakját.
    Üdvözlés és cipő levétel után a szobába kísért.
    A vörös hangulatvilágítás kissé zavart, Leila világosságot teremtett és akkor lehetőségem adódott arcát is megtekinteni.
    Képei diszkréció miatt arckitakarásosak, nincs semmi rejtegetnivalója, arca helyes női arc.
    Öltözékem a szobainasra helyeztem, és meglátogattam a zuhanyzót.
  • Erotikus masszázs:

    A zuhanyozásból visszatérve a tatamin foglaltam pozíciót, miközben Leila egy kis időre kiment.
    Hason fekve vártam a visszatérését.
    A szobába belépve már teljesen ruhátlan, mezítelen volt.
    Tükröknek köszönhetően tudtam szemügyre venni.
    Alakja képeihez képest kissé teltebb, határozott kis pocakja is van.
    Leila közben mögém helyezkedett és megkérdezte milyen erősségű masszázst szeretnék.
    Közepesen erős masszázst kértem, megemlítve hogy a bal vádlim kissé fájl korábbi görcs miatt.
    Olajjal végezte a masszázst, jól dolgozta testem és inkább gyengének éreztem masszázsát mint közepes erősségűnek.
    Lábaimtól haladt felfelé nyakamig majd vissza, elidőzött a derekamnál is.
    Masszázs vége felé combjaim közét érintette kisebb benyúlásokkal, majd ujjai kezdtek hátamon siklani, testemen játszani.
    Következő pillanatokban szája járta testem be csókolt nyakamba, fülemet izgatta.
    Majd testével kezdett hátamon csúszkálni, mellbimbói siklottak izgatták testem.
    Rövidesen elhangzott a felhívás a megfordulásra.
  • Levezetés:

    Leila a lábaim között foglalt helyet, és olajat csorgatott farkamra és hasamra, majd azonnal kezelésbe vette farkam és környékét.
    Egyik keze ágyékom, hasam, combom érintette hol pontonként hol simogatva míg másik kezével szerszámomat kezdte éleszteni. Munkálkodása eredményeként fokozatosan kezdett éledezni és meredezni szerszámom.
    Simogatása és érintései erotikus érzéseket gerjesztettek bennem, és egyre inkább növekedett a gerjedelmem. Kezeinek munkálkodása rövidesen orgazmus közeli állapotba juttatott és elértem a beteljesedést is.
    Kezei még levezetésként lágyan is érzékien dolgoztak, megvárva teljes lenyugvásom.
    Ezek után megtörölgetett, majd lábaim mellé ült és beszélgetésbe kezdtünk.
    Már jó ideje csak beszélgettünk, amikor jelzett a telefonom. Leila megnyugtatott vegyem fel nyugodtan úgyis az idő vége felé járunk. Miután röviden lerendeztem a fürdésem lett javasolva, de előtte Leila kinézett a fürdő felé, mert kintről beszélgetés hangja szűrődött be.
    Egy idő után a fürdő felé indultam, de előtte Leila kinézett a fürdő felé, kintről beszélgetés hangja szűrődött be.
    Az öltözés végén miközben telefonomat felemeltem, meglepve láttam hogy a falióra pont öt perccel töbet mutat.
    Mikor újból a kapu előtt az utcán voltam megállapítottam, hogy 51 percel azelőtt nyomtam a kapu kódot.
  • Elszámolás:

    Nem vettem igénybe extrákat az elszámolás a megbeszéltek szerint történt.
  • Összkép:

    Az utcán állva, újból végiggondoltam hogy mintegy 50 percet töltöttem odabent.
    Az adatlapon szereplő dolgok és vállalások közül van jónéhány ami nem teljesült.
    Szerepelt a vállalásban de nem volt masszázs pad, ugyancsak nem volt natúr francia előjátékként.
    Semmilyen natúr francia nem volt.
    Voltak mások is a lakásban, szó sem volt róla hogy egyedül fogad.
    Azt elfogadom hogy nincs csók mert ez szimpátia függő.
    A fürdőben is ért meglepetés.
    Amit kaptam azt minden további nélkül rövidebb beszélgetéssel félórás időkeretbe is belefért volna.
    Az hogy a szobában a falióra öt perccel előre járt és még így is sikerült tíz perccel rövidebb időt eltöltenem bent, ezt így kifejezetten lehúzásnak tartom!
    És ez az utolsó néhány perc felülírt és kitörölt minden korábbit bennem!
    A finom és óvatos lehúzás is lehúzás!
Happy Massage