• Nati

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Natinál újabban nincs VTR, amit szomorúan konstatáltam. Így személyes üzenetben vettem fel vele a kapcsolatot - nem az első alkalom, napközben nem nagyon tudjuk egymást elcsípni, viszont reggel korán már olvasta az üzeneteimet, így zökkenőmentes volt.
    Nem először jártam már nála, úgyhogy rögtön az első üzenetváltás után kaptam az új címet és jelezte, hogy beírt a naptárba. Nem volt gond, bár nem kérte, de 1-2 nappal a randi előtt és a randi napján is biztosítottam, hogy érkezem hozzá. Ezt nem kérte, talán fölösleges is, de úgy éreztem, nekem fontos, hogy fixen meglegyen az időpont. Úgy is lett.
  • Megközelítés:

    Az új hely egy rehabilitált körzet, új építésű falanszterek foglalták el a korábbi zsiványok helyét, prémium autómárkák telephelye is virít már itt, szóval sötétedés után se lesz gond.

    Én péntek kora délután érkeztem, kis sétával M3 metró(pótló) és 14-es villamos is elérhető, valami buszmegálló is van majdnem pont a kapuban (azt nem néztem) és az útszélen akár teherautóval is lehetett volna parkolni. 1-2 tömbbel odébb egy ALDI mélygarázst is láttam, de ezt csak érdekességként említem.
    A cím pontos, jól ki is van táblázva és a GPS is odavisz. Érkezéskor kapukódot kaptam és némi útmutatást a nem-magas emelet megközelítését és a lakást illetően.

    Az emeletre érve kicsit zegzugos az eljutás a lakásig, ha jól emlékszem jobb-bal-bal az irány, de alapvetően Nati elmondja a lakás számát és fent is szépen ki van írva mindenhol, szóval meglesz az.
  • Helyszín:

    Új lakás, kevésbé szauna-jellegű mint a legutóbbi, de az enteriőr amúgy hasonló és már-már szokásos a masszázs oldalon: világos falak, sötét tónusú bútorok, félhomály és LED-szalag által szolgáltatott hangulatfények. Cipő az ajtóban le - egyedül vagyok -, jobb kéz felől a lányok függönnyel elválasztott privát tere, balra a mi játszószobánk és vele szemben a fürdő.

    A szobában szép nagy ágy fogad (lehet, hogy ugyanaz, mint a korábbi lakásban?), ropogós lepedővel leterítve; egy kis fotel a cuccaidnak, kisasztal zenedobozzal és egyebekkel az ajtóban, pici éjjeliszekrény a kellékeknek, párnák, nagy beépített szekrény (sajnos nem tükrös) és egy jó hosszú tükör a falon, alatta szőnyeg(ek), stratégiailag elhelyezve. Szerintem patent kis szoba, a sötétítőt kicsit széthúzva a világítás is megfelelő lett és itt véget is ért a lakberendezés iránti érdeklődésem.

    A fürdőszoba kisebb, mint legutóbb és a növényfallal körülvett tükör is a múlté, de ízléses a design és a spa-hangulat továbbra is megvan. Kádban zuhanyozhatsz és a függöny valóban nem fog a testedre tapadni. Tusfürdőből is többféle volt, illatos és kevésbé is; dezodorból Axe-ok és szájvízből Listerine és kis poharak várnak rád. Friss törölközőt kaptam, szépen fel is volt csavarva, de sajnos már nem igazán ért körbe - sportosabbaknak ezzel nem lesz gondja.

    Javaslom, ne legyél olyan pancser, mint én és szépen tedd le a mosógépre a törölköződet - én kicsit lendületből dolgoztam és nem tűnt fel, hogy becsúszott a mosógép mögé, így a kéztörlővel (ami amúgy szintén nagy és puha) kellett felitatnom a vizet, frankón ment. Mikor ezt megjegyeztem, Nati kiszaladt szólni a többieknek, hogy rakjanak újat, ő nem húzta ezzel az időt.
  • Lány külseje:

    Natinál a hirdetésben megadott méretei szerintem pontosak lehetnek, a fenekéért bolondulok - puha bőr, markolni való, izmos gerezdek. Jó sokat legeltettem rajta a szemem és a kezem. Alakján én úgy érzem, hogy fogyott a képekhez képest és tónusosabb lett a teste, bár állítása szerint nem sportol. Könnyen fel is tudtam emelni, mikor a helyzet úgy hozta.

    Hosszú, seprűs műszempillái és meleg barna szemei elvarázsoltak, arca is nagyon bájos, a kitakarástól nem kell tartani. Szája most kicsit természetesebb hatású, mint legutóbb, talán szívódik fel az ajakfeltöltés, nem tudom, de nagyon jól csókol és kényeztet vele! Hasa nem kockás, de lapos, dereka szép vékony. Combjai között szerettem elidőzni, puncija simára borotvált és zárt, nagyajkai szépen ölelik körbe és éppen eltakarják a kisajkakat, csiklója orális kényeztetésre jól reagál. Nyalakodás közben és élvezés után szépen megduzzadnak a szirmok, így egészen olyan érzés, mintha pillangós puncival kéjenckednél.

    Cicijei mint a képen, kedves halmok peckesen kiemelkedő, sötét bimbókkal, amiket jó volt a számba venni.
    Nagyon szép, eszméletlen dús és melírozott haját hátközépig(?) érő lófarokba fogta, érzésre teljesen a sajátja és nem tabu hozzányúlni vagy simogatni.
    Ha van is tetkója, én nem emlékszem rá. Más vonja el a figyelmem.

    Bár nem külső, de a Személyiségre adható címkék közül a "határozott irányító" kivételével mindet bátran bejelölném nála, ha lehetne.

    Érkezésemkor a képein látható fekete fehérneműben, nagy mosollyal és szájra puszival várt.
  • Erotikus masszázs:

    Erre az első kör után került sor, mert már nem bírtam várni.
    Krémmel masszírozott, én nagyon pici illatot éreztem magamon, de más nem érezte - teszteltem, de Te inkább ne játssz a tűzzel, csak ha hozzám hasonlóan piacos kaját falatoztál randi után.

    Sok szakszerűséget most nem fedeztem fel, inkább beszélgettünk. Mondta is, hogy csak azért masszíroz, hogy mégis közben csináljon valamit. :) Nem bántam, mert a kérésemnek megfelelően picit körmeivel is izgatta a hátam, illetve a cserében is benne volt. Így nekem is volt okom újra átsimogatni a hátát és gyurmázni kicsit a popsiját, amit nem is hagytam ki. Volt egy tervem, hogy majd én jól bekrémezem a fenekét és utána csúszkálok a farpofák között, vagy kérek tőle puncicsúszkát, de olyan kanos lettem a manuál terápiától, hogy ilyen maszatolás helyett inkább egy második kört kértem tőle.
  • Levezetés:

    A másfél órás szeánszunkat a fürdőből visszatérve azzal indítottuk, hogy bevallottam, régen volt már olyan, hogy álló farokkal zuhanyoztam. Nati kacéran nevetett és közelebb húzódott hozzám, majd csókolózni kezdtünk.

    Általában én szeretem kezdeni a kényeztetést, de erről most szó sem lehetett. Megkérdeztem, mihez nincs ma kedve - hogy ne menet közben derüljön ki és legyen belőle feszengés - ő az ujjazás mellőzését kérte. Én meg azt, hogy kezdjük azzal, hogy ő négykézláb az ágyon elkapja a brét. Így is lett, nagyon rövid időn belül apró kis nyögések és torokhangok közepette vett be jó mélyen, én pedig élvezkedtem: fogtam a haját, a fejét, a cicijeit és időnként pumpáltam meg rászorítottam. Nati jól felvette a ritmust, nem finnyáskodott vagy tétovázott egyáltalán. (Én nagyon kedvelem benne ezt, nincs fölösleges alibizés meg "ahogy-te-akarod-de-légyszi-úgy-ne" keringő, se mélytoroknak hazudott kupak-nyalogatás.)

    Mikor éreztem, hogy a torkán tovább haladásnak fizikai akadálya van (és nem csak az én méretem), pózcserét javasoltam. Nati felcsúszott az ágyra hanyatt fekvésben, én mellé térdeltem és úgy bukott rá a szerszámra, hogy közben a lábait széttárva felkínálta magát nekem. Választhattam, hogy a tükörben nézem a punci-cici-bólogatós szopás triót, vagy egyesével élőben - de minek választani, ha mindet megkaphatom?! Úgyhogy szemem és kezem Nati erogén zónáin legeltettem, miközben éreztem és élveztem, ahogy egyre mélyebben elnyel. Kezét csak akkor használta, mikor kis levegővétel miatt a farkam az ajkaihoz csapkodta vagy mikor a golyóimat izgatta.

    Viszont a nagy mozizás és matatás közben kiszúrtam, hogy nem csak nedvesedik alkalmi kedvesem, de ha én nem izgatom a punciját, akkor ő köröz finoman hüvelyének bejáratánál. Úgyhogy pici időnyerés miatt egyszer csak elvettem tőle a játékát és én ugrottam be a helyette, nyelvemmel a csiklóját és a hüvelyét, kezemmel a mellbimbóit ingerelve. Érdemes kitartónak lenni, onnan tudod, hogy jó nyomon jársz, hogy Nati befordul a számára legnagyobb élvezetet nyújtó pózba és hangjaival egyértelműen jelzi, hogy a finom és egyenletes kényeztetés mennyire okoz neki örömöt. Így el is jutott ennek a műfajnak a végéig, amikor is elvette előlem a Gyönyörök Kertjét és kis szünetet kért az élményben.

    Node én még ott álltam tettre készen, úgyhogy reverz csúszkamasszázst kezdeményeztem: én voltam felül, farkam az ő és az én alhasa közé szorítottam, hogy nehogy felmerüljön a határátlépés gondolata és így csúszkáltam rajta, mintha - de természetesen mégse.
    Olyan jól el is szórakoztattam magam, hogy Nati látta rajtam az élvezhetnéket, így egy gyors fordulással ő fölém, a farkam pedig a szájába került és kíméletlenül repített a végkifejlet felé.
    A finishez kérésemnek megfelelően ő a tükör elé térdelt és kicsit még szopott, majd - az ő múltkori kérésének megfelelően - haját és szemét kihagyva mindenhová mehettem és mentem is. Nincs finnyázás, nincs elhúzódás, tökéletesen olyan mintha élvezné - szende lány első pornós élménye a feeling. Nyelve hegyével élvezés közben hol az ajkait nyalogatta, hol az én makkomat és a végén tisztára is varázsolta azt. Ha lett volna időm és erőm, szerintem még tovább malackodhattunk volna, mert picit nyalogatta még a száját utána és tartotta az arcát, hogy nézegessem - én viszont tudtam, hogy illik lassan papírtörlőt adnom neki.


    A második kör a "masszázs" után kezdődött, én megint annyira be voltam indulva, mint az elején, de éreztem, hogy ebből nálam nem lesz éleslövészet, úgyhogy puncinyalást indítványoztam. Másodjára is nagyon reszponzív volt, segített a helyezkedéssel és mindennel, de úgy éreztem, nem elég neki a stimulus. Így óvatosan odatettem az ujjam a hüvelyéhez, ő pedig teketória nélkül elkezdett a puncijával körözni rajta, illetve rányomni magát. Oké, értettem én a finom célzásból, úgyhogy egy ujjbeggyel és némi nyelveléssel sikerült megint kellemes perceket okoznom neki, a végén még ő tolta félig magába az ujjam.
    (Később megbeszéltük, hogy jól értettem, tényleg igényelte, de nála csak az ilyen nagyon finom fajta ujjazás esik jól.)

    Kis csevegés, sok ölelkezés után vettem a ruhám és távoztam. Sajnos, pedig nagyon élveztem a közös időt!
  • Elszámolás:

    Személyes üzenetben egyeztettünk, annyi amennyi múltkor volt és a helyszínen is maradt, mint amennyit írt.
    Az elején az ágy szélére tettem le, Nati egy pillantással nyugtázta, de nem nyúlt hozzá később sem - én raktam át a zenedoboz tetejére, hogy ne legyen útban.
    Hogy meddig maradt ott, a franc se figyelte. Nekem ár-érték arányban nagyon megéri a fullos másfél órás csomag.
  • Összkép:

    Nézd, harmadjára írok róla és szerintem már érted, hogy miért. Ha meg nem, vagy nem hiszed, járj utána!
    (És ha már ott vagy és feneketlen a pénztárcád, tudjál róla, hogy Kittivel párost is vállalnak, lassan lesz közös hirdetés is. Ha bevállaltad, feltétlen írd meg az élményt!)
Happy Massage