• Melissa

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon még tegnap, mert tudtam, ha aznap hívom, már nincs időpontom. Ritkán vagyok ennyire előrelátó , de volt egy jó érzésem, hogy megéri tervezni. Telóban mindent elmondott, azt is amit nem kérdeztem.
  • Megközelítés:

    A megadott címre navigációs segítséggel jutottam el . Kb még a az idő is stimmelt .
  • Helyszín:

    Nekem megfelelő volt , számomra semmi hiányosság nem tűnt fel , jó lehet , hogy igénytelen vagyok tusfürdő téren .
  • Lány külseje:

    Képeknek abszolút megfelel, erre számítottam, emiatt mentem. Egy kicsit még jobb is, mint amilyet elképzeltem. Finom karcsú és FITOS :) mindene. A bőre és szemei nagyon szépek. Tényleg fiatal, egy exemre emlékeztetett fotókról, élőben még inkább.
  • Action:

    Zuhany után finom csók, popsi markolászás, amit érdemes fogdosni. Majd csüccs, és olyan vágtába kezdett, hogy alig bírta az ágy. Ez fasza kis szex volt. Több pózban, csókokkal, finom mozdulatokkal, izgató érintésekkel és hangokkal. Azt sajnáltam kicsit, hogy mivel állandóan egymásba voltunk gabalyodva, keveset láttam a testét és nem figyelhettem emiatt az arcát sem. Pedig nagyon szép mindkettő. Volt több póz, nem is részletezem, nem pornóregény ez. Csak annyit még, hogy meglepően vehemens tud lenni, ha finom neki a szex. Nem tudom, hogy elélvezett -e, de sokszor nagyon-nagyon közel volt hozzá az egészen biztos. A vége szájjal való kivégzés volt !
    Kis beszélgetés után, közben kaptam 1-2 csókot a nyakamra, onnan én tévedtem a szájára, simogattam ahol a legnedvesebb tud lenni egy nő, onnantól ismét francia, majd az első felvonás megismétlése mind a 3 szokásos pózzal, végét ismét szájjal menedzselte ! Finom volt.
  • Elszámolás:

    Előre adtam kérés nélkül, amit ki is vitt magával rögtön, amíg vetkőztem és zuhanyozni indultam. Szokásos órás átlag, nincs matek.
  • Összkép:

    Talán egy kicsit többet is kaptam mint amit vártam. Szexben mindenképpen, sőt. Na meg aztán ez a gyönyörű test, finom popsi . Elveszi az ember eszét. Jó élmény volt, ismétlés tervben mindenképpen.
Happy Massage