• Kitti

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam a randi előtt két nappal. Ő maga vette fel, ez is tetszik benne, hogy nem egy telefonközpontos intézi más lány ügyét. Jólesően konstatáltam, hogy emlékszik rám, ez is hízelgő volt számomra. Kifejezett örömet hallottam a hangjában. Az ilyen apró visszajelzések nagyon fontosak nekem és elérik a hatásukat is. A barátnő feeling Kittinél nem csak a lakásajtón belépve kezdődik...Mivel már jártam nála, nagyon vágytam, hogy az előző emlékek felfrissüljenek az agyamban. Sajnos, nem számoltam azzal, hogy ennyire közkedvelt a hölgy és kicsit nehéz nála szabad időpontot kapni. Így aztán a másnapra tervezett randiból harmadnapos lett, de inkább átszerveztem a másnapomat, csak ne kelljen még újabb napokat várnom rá.
  • Megközelítés:

    Természetesen ugyanazon az exkluzív helyen rendel, mint eddig. A XIII. kerületben, a Kassák Lajos utca egyik kulturált parkja mellett parkoltam le a kocsimmal. Parkolóhely bőven akad mindig. Igaz, fizetős, de, könyörgöm, fogjiuk már fel, 500 forinton akar valaki spórolni? Én ajándékot ennél többszörös értékben viszek Kittinek. Igen, önként, abbóli örömömben, hogy aki ennyire barátnő feelinges partner, az meg is érdemli, hogy úgy bánjanak vele. Ha Kittit megláttam volna az utcán, ismeretlenül, biztos húztam volna a nyálcsíkot magam után, ahogy tátott szájjal bámulom.... :)
    A fehér, sarki ház falán még mindig ott van ordítóan szemléltetve a házszám, úgyhogy, ha elfelejtettem volna, csukott szemmel is láttam volna. M mindig GPS-sel megyek, mert az jelzi a "fizetős fotósokat" meg a baleseteket, stb, így most is pontosan odavezetett. Pont időre érkeztem. Felhívtam, már akkor elvarázsolt a hangjával, ahogy elmagyarázta a kódokat meg ez emeletet...
  • Helyszín:

    Egy hét alatt semmit sem változott a lakás, legfeljebb több részletet figyelhettem meg. Igaz, én inkább az előttem ringó aprócska popsit figyeltem, de a lényeg: hangulatvilágításos előszobába léptem be, aztán irány a randi szoba. Ott üdvözlő csókocska, kis dumcsi, aztán jött a fürdő. Ismét tiszta, csokorba fonott türcsi, több tusfürdő, férfi dezodor, és aki némi extrát is szeretne, annak kötelező szájvíz használat. A masszázs szobában egy szék a ruháknak, valami kis szekrény, ilyesmik...ha ott van Kitti, nem vagyok jó megfigyelő, meg lakás dizájner.
  • Lány külseje:

    Már első alkalommal is nagyon tetszett. Pindurka, majdhogynem zsebre lehet tenni. Azt hittem, rögtön megzabálom. Amikor tényként közöltem vele, hogy zsebrerakom és el fogom rabolni, majdnem (viccesen) sírva válaszolta, hogy csak aznap nem én vagyok az első, akinek felettébb ez a szándéka. Megígérte, hogy ha hagyom ottmaradni, nem bánom meg, kapok tőle egy ajándékot...
    A képeknek megfelel, bár a tetoválásai - diszkréció miatt - ki vannak retusálva. Amúgy ezek engem nem zavarnak, a bőre ettől még sima, feszes, és engem ez érdekel. Különben is sötét van (na jó, félhomály), meg sokszor csukva a szemem, hogy jobban élvezhessem Kitti tevekénységét.
  • Erotikus masszázs:

    Legutóbb finom együttlétre vágytam, tehát a hozzá járó masszázs is ilyen volt. Most inkább a vadabb együttlét volt a vágyam, lehet, bevadultam Kitti csalogató, incselkedő stílusától. Ennek megfelelően a bevezetőként alkalmazott masszázsban is keményen átgyúrt. Hol ököllel, hol hüvelykújjal, közben beszélgetni akarván, de énbelőlem csak holmi nyökögést bírt kicsikarni, annyira eltalálta a fájó pontjaimat. Először a derekamat, aztán a hátamat vette célba, jól elidőzött a lapockáimnál, és a nyakamat jól átgyúrta, végül a fejemet masszírozta mind a tíz ujjával. Ilyesmi masszázs szalonokba én sem igazán a masszázsért járok, sőt, külön masszőzöm van, akivel viszont nem csókolózom :) ...de ez igazán megérte. Fájdalommal vegyes lazulással élveztem minden percét. Tán először életemben. Mármint masszázs szalonban először.
  • Levezetés:

    Amikorra már darabokra szedett a kezeivel, és úgy éreztem, nincs bennem egyetlen csont sem, rátértünk a lényegre. A múltkor azt kértem, legyen extra gyengéd, és tényleg, akkor olyan finoman, óvatosan csókolt és franciázott, mint egy házaspárnál, ha a gyerek ott alszik a szoba sarkában. Most vad hozzáállást kértem. Na, Kitti tudja, mit jelent a "vad" szó. Úgy csókolt, azt hittem, lenyelem a nyelvem, vagy az övét, abban sem voltam biztos, melyik az enyém. A franciája pedig...azzal indított, hogy oldalra, a tükörnek háttal bepucsítva, széttárt lábakkal fogott hozzá, "hogy mozizhass közben" felkiáltással. Nem kellett noszogatnia, örömmel nézelődtem. Az előzetes megbeszélésen azt kértem, ezúttal legyen extra mély a mélytorok. Csak annyit mondok, néha megsimogattam a fejét hátul, nem jött-e ki a túlsó felén... Úgy állt hozzám, mint egy kiéhezett nő, akire rátalálnak a lakatlan szigeten töltött sok év után. Közben, - elég volt egy jelzésértékű kis húzás a combján -, átdobta a lábát a fejemen, és 69-est játszottunk. Időnként 1-1 csókra felhúztam az ajkaimhoz, ilyenkor vad mozdulattal letörölte a szájacskájáról a bő nyálat és folytattuk a vad csókolódzást. Persze, volt, hogy a hév elvitt minket és ez a tisztálkodás elmaradt. Ezek a kis szünetek a franciában jók voltak arra is, hogy kicsit visszább apadjon a hevület, de egy idő után már nem tudtam, és nem is akartam ellenállni, a szájába lövelltem az édes munkája gyümölcsét. Szépen megvárta a végét, ahogy kell, utána még dédelgette az ajkaival finoman, hagyott lenyugodni. Aztán a felajánlott törölgetésem következett, én közben mint egy darab rongy feküdtem a tatamin. Vízzel kínált, mosolyogva csacsogott közben, én meg igyekeztem összeszedni magam legalább annyira, hogy válaszolni tudjak, Meg is nyílt kicsit a beszélgetésünk során, szóval tényleg, mintha a barátnőm lenne. Csoda, hogy el akartam rabolni?
    Még kábán eltántorogtam egy gyors zuhira, öltözés, közben ő aranyosan simogat, nevetgél, majd búcsúcsók. Letámolyogtam a kocsiig, és ültem benne pár percig, hogy végre felfogjam, hol is vagyok és merre is lakom :)
  • Elszámolás:

    Már az elején jeleztem Kittinek, hogy az első randink során kipróbált extrákat ismét kérem, így leraktam az virágcsokrot az asztalra, és a végén egyeztettünk, merre hány méter. Szájbaélvezés, csók, mélytorok, amiket kértem, és finoman szólva, egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, nálam ez lesz az alap ezután is őnála. Sőt, az egyórás randit is felsrófoljuk ezután 1,5 órára, remélem, bírni fogom. Hogy milyen stílust, hozzáállást fogok kérni, még fogalmam sincs, de már tudom, Kitti kitűnő partner mindenben. Legyen az finom, gyöngéd, vagy vad kényeztetés. Lehet, majd a kettőt váltakozva fogom kérni a jövő héten...Csak, hát időben be kell jelentkezni. Fiatal, nem rég kezdett, de profi a szolgáltatása, így nem vagyok meglepve, hogy kicsit nehéz volt nála szabad időpontot találni.
  • Összkép:

    Másodszor voltam Kittinél, és már az első alkalommal kigyógyított a sok csalódás okozta potencia csökkenésemből. Most, hogy visszaemlékezéseim alapján írom róla a beszit, egyértelmű jelét is érzem, látom ennek. Jövő héten megyek hozz ismét, kell ennél több az összbenyomásról?
Happy Massage