• Detty35

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Az oldalon egy ideje a kedvenceim között van és miután régi nagyon nagy kedvencem nem tudott fogadni, gondoltam eljött a pillanat hogy Dettyt és az ő popsiját meglátogassam. Hivtam is kora délután, felvette és kértem mindjárt egy másfélórás találkozót kora estére. Mondta első alkalomra csak egy órára fogad, a viszonylag késői időpont miatt hivjam négy óra körül. Igy is tettem és a hat órai programot végül is lefixáltuk.
  • Megközelítés:

    Óbuda, Amfiteátrum és Kiscelli utca között a fonodó megállótól 2 percre. Szokásomnak megfelelően BKV. Gyakorlatilag a ház utcasarkon van, de mégse mert eggyel beljebb, ezt csak azért emlitem mert elsőre az elsőbe csengettem nagy igyekezetemben, de Dettyvel kontaktba voltunk telefonon igy gyorsan elillantam csengetés után a megfelelő kapuhoz. Ez az én híbám mert amúgy nem túl bonyolult a helyes utat megtalálni, csak alig vártam hogy megismerhessem Dettyt. Gondolom lehet parkolni is annak aki autóval megy.
  • Helyszín:

    A lakáshoz a kapun túl csak pár lépés után jutunk, mely nagyon hangulatos piciny előszobából és egy viszonylag nagyobb méretű szobából es fürdőből áll, illetve én ennyit láttam belőle. Mindenhol abszulút tisztaság kellemes hangulat. A szobában masszázspad, kanapé a ruháknak, kisasztalka víznek. A fürdő patyolat, kád zuhany függönnyel és szerekkel a megfelelő személyes tisztasághoz. Hatalmas száraz kilépő. Mosdó pohárkákkal és szájvízzel. A sort Wc csésze zárja.
  • Lány külseje:

    Amit a képeken látunk és ez gondolom mindenki számára a kerek nagyon formás popsi és újabban cicik melltartóban valamint a szexi pózós lábak. Nos, megtudom erősiteni minden igaz amit a képeken látunk csak élőben a kép kitisztul és láthatjuk a valóban formás és nőiesen kerek melleket az izgatóan sima és barna bőrt amit érinteni külön élvezet. Kiváló combok és derék tartozik a kedvesen mosolygós arcú vendéglátóhoz. Detty valóban a kívánatos nő minden részében kivéve akik a nagyon vékony nőket kedvelik. Én nagyon szeretem az ilyen alkatot is. Noha a popsi valóban mindent visz, de az egész test formás, kivánatos. A szőkés barna haj és a szép szemek szintén megnyerő arcot alkotnak.
  • Erotikus masszázs:

    Fürdés, törülközés után hasra feküdtem a padon, megerősitve hogy Dettyre bízom magam. Detty még kicsit át törülgetett majd krémet használva a gyengédebb masszázst preferálva kezdett finoman maszirozni, néha megsímitani különösen a fenekemet, bele bele simitva a két part közötti vágásba finoman és érzékien ami meg -meg akasztotta a nagyon kellemes és egyre közvetlenebb, ismerkedős beszélgetésünket. Gyakorlatilag ez a motivum állandó és visszatérő még akkor is amikor már a hátamat vette kezelésbe. A hát maszirozása gyakorlatilag a melleivel és az egész felső testével történik alkalmanként még mondhatni hogy erőteljesen hozzám simúlva. A vágási simizése egyszer csak tovább lendül alsó irányba, a még a masszázs elején Detty által eligazazitott, gondosan a hasam alá rendezett akkor még farkincám felé, ami ez által egyre inkább nagykorúvá váló alakot kezdett ölteni.
  • Levezetés:

    Tulajdon képpen elég nehéz a masszázst és a levezetést ketté választani, mert az első érintései Dettynek, amik formailag a masszázshoz tartoztak már arra késztetett hogy ne feküdjék békésen a maszpadon nyugodtan relaxálva hanem a kezei és mellei maszirozó vonalat követve kellett emelgetnem saját testemet hogy még jobban érezzem az övéit. Igy meglehetősen emelgettem a testemet, különösen a benyúlások után majd hogy nem négykézlab voltam és mikor megfordulhattam, tulajdonképpen már farokig benne voltam az izgató erotikus kényeztetésben a pluszt az adta hogy addigra amit már a tükörből is láttam, Detty levette csini melltartót és bugyit magáról igy hozzá férhettem kivánatos combjai és popsija simogatásához amit még hasonfekve is megkiséreltem de az azért ugyancsak kitekert kezeket igényelt. Detty mellém állt finom rásimitott az ágyékomra. Gondoltam következik egy kellemes hosszú élvezetett nyújtó lingam amt majd reményeim szerint egy kis kölcsönöséggel én kiegészitek. Valóban finoman inditott de hamarosan felpattant a lábaim közé térdelve és két kézzel hol finom simogatva a makkomat hol erőteljesen meghúzogatva megtekerve majd újra nagyon lágyan hozzá érve megsímitva kiegészitve idönként a nyelvével és finom szája prémjével kezdett az örületbe kergetni. Néha sikerült felülnöm hozzá bújnom, megérinteni, megmarkolni megsimizni melleit egész hátát nyakát, de visszadöntött a padra és ő csusszant rajtam egész testével. Idönként ezt megismételtük, kértem hogy még nem akarok elmenni meg én is szeretném megkóstolni mondta hogy azt majd legközelebb és hogy tesz róla hogy ne menjek még el, de annyira intenzív volt amit kéjesnek tünű hanghatásokkal és szóbeli bíztatással egészitett ki hogy terveim ellenére, igazándiból nem is tudom hogy a kezei között vagy a szájában lett végem, de az aztán nagyon. Úgy éreztem gyorsan, és talán valóban mert maradt még kis idő beszélgetésre és lenyugvó " napom" simogatására. Fürdés, beszélgetés, kedvenc cica bemutatása. Cica igazi és tényleg cica és valóban gyönyörű a fényképe alapján.
  • Elszámolás:

    Utólag az asztalra téve az előre megbeszélt szerint. Komolyan megérte.
  • Összkép:

    Detty egy picit rejtély volt míg meg nem ismertem! Valójában egy nagyon nyilt, öszinte kivánatos szép nő, aki ügyesen ötvözi az erotikát a barátnős feelinget az enyhén pornos hangulattal. Ez csak a kisérő hanghatások és bíztató szavak hagulatából fakad.Jellemző hogy már én felöltözve ő a padon ülve kis köntösben, de combjai itt ott kilátszodva beszélgetésünk közben megint megkívántam, mint az csak velem a magán életemben jellemző. Remélem hamarosan lehetőségem lesz újra kezdeni
Happy Massage