• Kitti

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A feltörekvő, új tehetségek sokasága miatt már kezdett tűrhetetlen lenni a helyzet.
    A kedvencekbe mentett lányok már annyian vannak, mint egy amerikai focicsapat, így hősiesen nekiveselkedtem a rám váró feladatoknak.
    Az ezredes Kittire mutatott rá és ellentmondás nem tűrő módon utasított a továbbiakra.

    Az volt a tervem, hogy az aznap estére, az Oktogonra lebeszélt Tinder randi előtt megnyugtassam a szervezetem, (stratégiai nyugalom, ugye) így próbáltam térben és időben is egyszerre megfelelő elfoglaltságot találni.

    Első hívással elértem, a magát Kittinek kiadó kolléganőt - operátort - aki kedves, részletes tájékoztatással szolgált a dolgok állásáról.
  • Megközelítés:

    Kocsiba be, ablakot le, nagy király a hangerő (napi soundtrack: Talking Heads: Fear of Music) és már vitt is a GPS a csajhoz.
    Váci-Dózsa (ahol troli, metró jár) illetve az M. Richárd által elhíresült kereszteződésektől két perces séta, egy csendes kis utcába, ahol egy hatalmas új építésű, még ropogósan fehér ingatlanfejlesztés eredménye vár minket. Parkolás fizetős, nyilván.
    A bejárattal szemben parkocska, ahol normális eNberek sportolnak és sétáltatják gyerekeiket, ezen a csodásan enyhe és napos tavaszi délutánon. Ha kávé rajongó vagy, akkor szólok, hogy ne hagyd ki a bejárattól pár méterre balra lévő, szintén most nyílt "speciality" kávézót.
    Szóval.
    A bejárat előtt egy másik korombéli családapa nyomogatja a telefonját és semleges arckifejezést magára erőltetve, próbál úgy csinálni, mint aki nem éppen szopatni jött munkaidőben.
    Elvtársian rámosolygok, de nem viszonozza, mindegy, szarom le és hívom Kittit.
    Kapucsengő száma, liftezés, sarokban nyílik az ajtó és libbenek befelé
  • Helyszín:

    az alaposan besötétített lakásba, cipő le, usgyi az aprócska szobába.
    Itt is félhomály, hangulatfény, hangulatzene, hangulatmatrac a földön, mellette kisasztal, azon kikészítve a mesterség űzéséhez kikészített miazmás.
    Minden új, minden tiszta, szoba, fürdő káddal, rendben vagyunk. Ahogy a háztömb is új, így a műintézmény, illetve annak dolgozói is újak. Én legalábbis még nem találkoztam máshol a hirdetéseikkel.
    Ahogy -a vélhetően szándékosan - egy kaptafára készült fotókon látjuk, az itt dolgozó leányok, mind zsengekorúak és bombázók.
    Még a pisijük is húsleves.
  • Lány külseje:

    Tiszta porta, rendes ház, benne, kedves, csinos iciri-piciri fehérnép. Csacsog, mosolyog, kérdez, vízzel kínál, aranyoskodik. Tényleg az is.
    Az adatlapon olvasott értékek, talán az életkort leszámítva stimmelnek. Ami kicsit furi az a magassága, hiszen nagyon kicsi ő, szóval a pedo vonal rajongói itt legálisan kiélhetik magukat.
    Arca kedves. Szép mosoly, kissé túltolt smink, számos tetoválása is van. Selymes, feszes, finom bőr, kellemes.
    Apró, formás és gusztusos cicik és punci, kis feszes, kerek segg, de mondom minden kicsi, Gullivernek éreztem magam.
    Szerintem vidéki lány és nem is túl régen csöppenhetett be a nagyváros forgatagába és az iparba. A naív tapasztalatlanság, kora, termete és megjelenése összességében vonzó, úgy érzem magam, mintha a gyerekem egyik osztálytársát készülnék éppen elkapni.
  • Erotikus masszázs:

    A masszázsról nem fogok sokat írni, mert nem is foglalkoztunk sokat ilyesmivel és nézzünk magunkba, ebbe a szalonba nem ezért fogunk járni.
    Simogatós, kenegetős, erőt gyűjtő, beszélgetéses-ismerkedéses-időtöltés volt ez a fel és levezetés között.
    Közben hallottam, hogy a szomszéd szobában vitézkedő kollégának is fényes jókedve kerekedett, de ez engem nem zavart, sőt bájos kollégiumi hangulatot adott a légyottnak.
    A tükörben közben nézhetjük magunkat és a magunkon dolgozó művészeket.
    Kell erről még többet írnom? Ugye nem.
  • Levezetés:

    Menjünk sorban, először is próbálom felidézni neked az extrákat: a NFVSZ, a NF arcra, a csók és a mélytorok - talán nem hagytam ki semmit, ezekre tudsz licitálni még, ha az alapfelszereltségnél többre vágysz.
    A beszámolókat olvasva itt nemcsak a crm, a fotók stílusa, hanem a szervíz és az extrák listája is egységes. (lehet, hogy tanult marketinget a management? Mindenesetre bravo.)

    Másfél órás turnusra vettem jegyet, ebben már benne van a két lövés, a franciska gumi nélkül, a kölcsönös nyalakodás is. Én ezzel nagyjából rendben is vagyok, mást nem is nagyon szoktam kérni.
    Finoman érdeklődik, hogy menni fog-e kétszer, mondom jesz és neki is lát.

    Göncök le, majd jobbról mellém kuporodik elég figyelmesen ahhoz hogy a tükör felé pucsító puncit/popsit tudjam hesszelni és nekilát.
    Az ezredesnek sem kellett kétszer mondani, hogy buli van, tudta ő azt egyből és hálásan fogadta Kitti törődését.
    Nyalta, falta, körbe-karikába, teljes hosszában szeretgette, nem hagyott ki semmit és nem spórolt a jóval. A kezét csak arra használta, hogy megfogja, de a munkát a szájával végezte. Mélytorkot nem kértem, de tuszkolta magába-magától, amennyire tehetség és a méretem engedte.
    A látvány szuper, az érzés szuper, hát én nem is tartogattam magam sokáig és mivel az elején beikszeltem a NFVSZ-t, ezért otthonosan telepumpáltam a száját.

    Kényelmesen hagyott lenyugodni, aztán kiköpte az előre odakészített és precízen félbehajtogatott papír törlőkendők egyikébe.

    Kis duma, majd a számra vettem és elölről-hátulról felfedeztem a PH értékét. Nem lehet panaszom, finom volt, reagált, de azért addig nem nyaltam, hogy el is menjen, hiszen ő nem kérte tőlem ezt az extrát, én meg - ismersz - habókra már nem produkálom magam. Lehet, hogy jó néven vette volna, mert mint említettem volt készséges és megvolt a szimpátia is, de úgy voltam vele, hogy inkább forduljunk rá a második pipára.

    Ami kb pont ugyanúgy történt, mint az első. Kezdek a Motörhedes Lemmy arc poeticája szerint élni, aki vallotta, hogy korosodó úriemberként ő már csak szopat.
    Én a hátamon, ő ismét mellém jobbról, babasegg ismét pucsít az ég és a tükör felé, én meg kicsit gyömöszölöm kézzel és arra gondolok, hogy de jó lenne megdugni hátulról.

    Ismét a szájába finiseltem, ő ismét nyúlt a papír törlőért.

    Mosolygunk, én a fürdő felé veszem az irányt, hogy mégse puncitól illatozó pofával menjek a rám váró randira.

    A természet lágy ölére kilépve, mosolyog a lelkem, a nap még mindig süt, az utcán egy újabb telefonnyomkodó, bejutásra váró kollégába bambul rám zavartan.
    Ő is tudja, én is tudom, jó mulatást pajtás, gondolom, befordulok jobbra a kávézóba és kikérek egy újabb kávét.
  • Elszámolás:

    Utána adtam zsebpénzt, másfél óra, a NFVSZ extrával, a végeredmény, annyi, amennyit írtam. Nekem megérte, mert fontos az egészség és ezzel nem érdemes spórolni.
  • Összkép:

    Semmi bajom nem lenne, ha egy ilyen kedves teremtés napi kétszer ilyen alaposan és odaadással leápolna.
    Visszamennék, de ahogy olvasom, itt a többi lányka is hasonlóan jó teljesít, sőt jól is néznek ki.
    A legbölcsebb amit tehetek, hogy végiglátogatom őket, utána pedig megkérdezem, hogy a páros, négykezes, kétszájas szeánszokra is van-e lehetőség.
    Neked is ezt ajánlom, egyben remélem, hogy az intézmény tartani tudja ezt a színvonalat és nem lesz átjáróház a jövőben, mert az ugye nem vezet sok jóra.
Happy Massage