• MELINDA

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    A tervezett randi előtti napon hívtam, elsőre nem vette fel, kicsivel később visszacsörgött.
    Telefonos kisasszonnyal tudtam egyeztetni, készségesen tájékoztatott mindenről.
    Ismerem a szalont, voltam már itt korábban, a cím ismert, a szolgáltatás is hasonló az itt dolgozó lányoknál,
    szóval sok kérdésem nem volt, igazából már csak az időpontot kellett lefixálnunk.
    Másnap délelőtt még meg kellett erősítenem érkezésem.
  • Megközelítés:

    A cím pontos, könnyű megtalálni, BKV-val is könnyen elérhető,
    kocsival érdemes korábban indulni, jellemzően kevés a parkolóhely.
  • Helyszín:

    Szépen berendezett, tágas, tisztán tartott lakás az 5. emeleten.
    A bejárattól balra található egy tágas, mindennel felszerelt fürdő.
    Kádban lehet pancsolni, tusfürdő, dezodor, száraz türcsi, szájvíz minden van.
    Ez most éppen foglalt volt, így a másik, távolabbi fürdőt használtam, ahol zuhanyzó található,
    elhúzható oldalfallal. Melindával ez első kis szobába vonultunk, ahol masszázspad állt rendelkezésre.
  • Lány külseje:

    Melinda fehér színű fehérneműben és kis köntösben fogadott, nyakán fehér gyöngysor, ami igen jól állt neki.
    Arcról egyből felismerhető a fotók alapján, azonban a testalkata nem egyezik, itt erős retusálás tapasztalható.
    Szép egységesen barna, sima bőre van. Igen vidám természet, mondhatni bolondos, aranyos, sokat nevetgél.
  • Erotikus masszázs:

    Masszázstechnikája nem túl szakszerű, inkább lelkes, közepes erősséggel végezte, krémet használt.
    Érdeklődő volt, ami pozitív, nem gépies, igyekszik a problémás területekre koncentrálni, a vendég kérését teljesíteni.

    Engem annyira nem érdekel a szakszerűség, sokkal fontosabb számomra a hozzáállás, amivel teljesen meg voltam elégedve.
    Alapos volt, rászánta az időt a nyakamat és a derekamat jelöltem meg problémásabb területnek, ide fókuszált elsősorban,
    de nem maradt ki semelyik testrész sem.

    Inkább az erotikus részre voltam kíváncsi, nem voltak nagy elvárásaim a masszázst illetően, jól átmozgatott,
    relaxálni is tudtam közban, szóval rendben volt minden.
  • Levezetés:

    A masszázst követően simogató kényeztetést kértem, amit ujjbeggyel, illetve körömheggyel végzett,
    elég izgató volt, eljött a fordulás ideje.
    Fordulás után még egy ideig simogató mozdulatokkal okozott kellemes perceket,
    majd lassan rátért az erotikus részre. A combomnál helyezkedett el, előtte azonban levette a felsőt és a melltartót.

    Bőnyálas szopás következett, melyet lassan, érzéssel indított.
    Gyakran felpillantott ténykedéséből, kereste a szemkontaktust, fejem alá párnát helyeztünk, hogy jobban lássam.
    Pornós elemek is vegyültek a mutatványba, volt nyálcsurgatás, kézimunka, golyók simogatása,
    majd gyúrása. Időnként ujjai elkalandozott a gát felé is, ami szintén kellően élvezetes volt.

    Ezeket az elemeket variálva elég sokáig próbáltam húzni az időt, élvezni a kényeztetést.
    Majd az órára pillantva mikor láttam, hogy közeleg az együttlét vége, elengedtem magam, részben a szájába élveztem,
    részben a kezében lett végem.

    Nem zavart azonnal zuhanyozni, hagyott még pihenni pár percet, közben kiment felfrissíteni magát.
  • Elszámolás:

    Az egy órás program franciás levezetéssel zárul, extrák nincsenek.
    Ár - érték arány alapján teljesen rendben van, megérte.
    Elszámolásra az óra végén került sor.
  • Összkép:

    Összességében jól éreztem magam, a lehetőségekből kihoztam, amit ki lehetett.
    Melinda aranyos lány, sokat nem beszélgettünk, így nagyon nem tudtam megismerni,
    fáradt voltam, inkább kikapcsolódásra vágytam.
    Mint említettem a bemutató résznél a külseje okozhat meglepetéseket, ha csak a fotók alapján választunk,
    (valóságban ugyanis más az alakja, molettebb), de hát a külső nem minden, odaadása kedvessége viszont kiemelendő.
Happy Massage