• NINA

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam fel, először foglalt volt, pár perccel később újrahívtam, felvette. Hangja kedves volt a telefonban, 2 órával későbbre tudott adni időpontot, nem kért előtte fél-egy órával megerősítést, egyből mondta a címet is, teljesen normálisan kérte, hogy ha mégse tudnék menni, azt jelezzem. Érkezéskor is egyből felvette, kérte, hogy kapuból hívjam, ott megadta a bejutáshoz szükséges infokat.
  • Megközelítés:

    Autóval mentem, könnyű megtalálni a címet, parkolás ingyenes, sok autó van a környéken, de nem túl messze megoldható.
  • Helyszín:

    A lakás rendben volt (nem egyedül dolgozik a lakásban, de nem volt zavaró). Kaptam törülközőt az elején is, és a végén is egy másikat. Fürdőben volt 2 féle tusfürdő, szerintem elég, szájvíz is, hozzá műanyag kispoharak, ez is ok. Szobában franciaágy volt, kissé be volt sötétítve, szekrényen tükrök, amik jó szolgálatot tudnak tenni :)
  • Lány külseje:

    Ő van a képeken, vannak tetoválásai, érthető okok miatt ezek nem látszanak a fotókon. Harisnyában fogadott, ez végig rajta volt, ha jól emlékszem. Arc szubjektív, nekem nagyon bejött, vagány, mosolygós, kedves lány. Imádnivaló fenék, poci :)
  • Action:

    Fürdés után hozott egy pohár vizet, majd leheveredtünk az ágyra. Beszélgettünk kicsit, közben csodáltam a vékony testét, nagyon tetszett a pocija is, ami mondjuk kicsit csiklandós :) Elkezdtem simogatni, kezem egy idő után letévedt a lábai közé, elkezdtem a csiklóját izgatni, amitől egy idő után elkezdett sóhajtozni (de sok minden elkezdődött :)), nagyon izgató volt. Közben ő is simogatott, és a hanghatások alapján úgy tűnt, egyre jobban sikerült felizgatnom, sajnos orgazmust nem sikerült elérnem nála. Majd a hátamra feküdtem, kérés nélkül elkezdett franciázni, semmi extra, mégis nagyon kellemes élményt volt, ügyesen csinálta. Kértem, forduljon 69-be, készségesen megtette, itt csodáltam meg punciját, ami nagyon bejött, szerintem nagyon szép, akárcsak a popsija, amit engedélykérés után kicsit meg is ujjaztam, erre is izgató hangokkal reagált. Ezután védőfelszerelést húzott rám, ügyesen felrakta, kérdezte, hogy kezdjük, kértem, legyen ő felül. Elkezdett lovagolni, markolásztam a melleit, izgató volt közben nézni az arcát, hallgatni a hangját, érezni a reakcióit, igazából így is el tudtam volna menni, de még sok mindent ki akartam próbálni. Fordultunk kutyusba, így is isteni volt vele, és egyre hívogatóbb volt a popsija, így pár perc után átkéredzkedtem oda. Minimális sikosítót rákent a popsijára, és nagyon ügyesen rámtolatott, pár másodperc és bent is voltam. Egy perc múlva már olyan tempót diktált, hogy néha muszáj volt lelassítanom, mert közel voltam hozzá, hogy végem legyen :) Főleg, mivel a reakciói alapján sokszor közel került az orgazmushoz, amit sajnos nem sikerült végül kicsikarnom belőle, de elmondása szerint nagyon ritkán megy neki (bár megerősítette, hogy valóban közel volt hozzá :)). Szerettem volna még pár pózt kipróbálni vele popsiban, kértem, váltsunk lovaglóba, muszáj volt ezt tükörből is megszemlélnem :). És hiába voltak még terveim más pózokra, olyat lovagolt rajtam popsival, hogy itt már nem bírtam tovább, óriásit élveztem a gumiba. Letisztogattuk magunkat, kicsit dumáltunk még, hozott még vizet. Kérdeztem, le tudok-e még tusolni, mondta, persze, kérdezte, kérek-e egy másik törülközőt, éltem vele.
  • Elszámolás:

    Előre fizettem ki az egy órát, és megegyeztünk, hogy majd meglátjuk, extrákból mit sikerül kipróbálni, és a végén rendezzük. Maximálisan korrekt. Sajnos minden extrát nem sikerült kipróbálni, mondtam is neki, nevetve válaszolta, hogy majd legközelebb :)
  • Összkép:

    Konklúzió? Úgy jöttem el, hogy hozzá még biztos visszamegyek :) Hálásan köszönöm az élményt! :)
Happy Massage