• KARINA

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Ez úgy történt, hogy nézegettem a kedvenceim közé rakott hirdetőket és ott találtam rá Karinára. Elsőre be se ugrott, hogy miért tettem a kedvencek közé, ezért utánaolvasgattam. És mivel aznap éppen arrafelé volt dolgom, ráadásul reggel 9 óra volt, amikor a hirdetése szerint kezdi a napját, hát felhívtam.

    Kolléganője vette fel, kedvesen tájékoztatott, időpontot is tudott adni és meg is nyugtatott, hogy ne aggódjak, Karina úton van már, csak később ér be. Így hát bejelentkeztem és kíváncsian vártam a délutánt, főleg úgy, hogy vele nem is beszéltem (ami egyébként nem szokásom, szeretem elképzelni a hölgyeket a hangjuk alapján)
  • Megközelítés:

    A megadott cím a Puskás Stadion és a Papp László Aréna mögött, nem messze a Hungária-Kerepesi kereszteződésnél van egy csendes, nyugodt kis utcában. A parkolás fizetős, de sok üres parkolóhely van, én pont a ház előtt tudtam megállni. BKV sokféle jár errefelé, metróval, villamossal, trolival, busszal is lehet jönni, nem kihívás a pár perc séta. Egyszóval nagyon jó a desztináció.
  • Helyszín:

    Az épület nem túl régen épült, még viszonylag újnak mondható. Magasra nem kell menni, és mind a kapukód, mind az emelet és ajtó nagyon könnyen, még diszkalkulia fennforgása esetén is megjegyezhető. Hamar be is jutottam, az ajtó előtt megigazítottam kissé zilált külsőmet és bekopogtam.

    Az ajtó nyílott, Karina mögötte várta, hogy belépjek. Az előszobában letettem a cipőmet, átadtam a vitt bonbont, majd Karina bekísért a tetthelyre, egy egészen kicsinek mondható szobácskába. Itt volt egy asztalka, egy kétszemélyes kanapé, egy masszázspad és egy kisebb matrac is, felette P.Valencay virágos festményével. A kétszemélyes kanapéra pakoltam, amíg Karina elment megnézni, hogy szabad-e a fürdő. A masszázspadon lévő egyik fürdőlepedőből alkottam magamra egy lepraápoló díszruhát, majd elvonultam a fürdőbe. Itt hőség és egy hibrid zuhanykabin fogadott. (A hibridség abban nyilvánult meg, hogy bár üvegkabinról van szó, de zuhanyfüggönyt kell a nyílás elé húzni.) A hőség az egymásra halmozott szárítógépekből jött és gyakorlatilag már zuhanyzás előtt csuromvizes lettem…de aztán letusolva nagyon kellemes volt a hűvösebb előszobában visszatrappolni a tetthelyre. AQ törölközőt már említettem, hogy egy hatalmas fürdőlepedő, a tusfürdőválaszték pedig pazar, pont találtam olyat is amit általában használok.
  • Lány külseje:

    Karina az a lány, aki a fotókon is látható. Nem alacsony, az adatlapja szerint 173 centi, én egy kicsit még magasabbnak is saccoltam. A haját most összefogta hátul, nekem így nagyon tetszett. Nagyon helyes, jó fej, közvetlen, jó dumás lány és már az egymásra hangolódás jegyében a lakásba lépve is finom nyelves csókokat kaptam tőle.
    Megnyugodtam, hogy nem kell attól félnem, hogy véletlenül eltöröm, egészségesen kerek mindenhol, ahol kereknek kell lenni. Nagyon szép, telt cicijei vannak (ez már masszázs közben kiderült, jól markolható kemény popsija és simára borotvált puncija – ez viszont már a matracon vált valósággá (mondjuk sejtettem…) És hát azok a csókok… Na de ne szaladjunk ennyire előre, előbb a masszázs volt a programban.
  • Erotikus masszázs:

    A masszázshoz felfeküdtem hasra a masszázspadra és megkezdődött az egymásra hangolódás. Bevallom, ezt a részt elsősorban erre szeretem felhasználni, számomra ez egyfajta előjáték, nem az a lényeg, hogy az izmokat rendbetegye. Nekem szükségem van a program második fejezetéhez arra, hogy egy kicsit megismerjük egymást a vendéglátómmal, beszélgessünk, évődjünk. Ez maradéktalanul meg is történt, Karina kenegetett, maszogatott, közben jót beszélgettünk, röhögcséltünk, elvoltunk egymással, mint szilvabefőtt a barackdzsemmel a spájzban. A masszázs nyilván nem egy kemény sportmasszázs, de a célnak tökéletesen megfelelt, én most nem is vágytam másra, mint egy kis laza simogatós kenceficére. Ezt pedig maradéktalanul meg is kaptam, így kíváncsian vártam, hogy mi jön még.
  • Levezetés:

    Hát az jött, hogy Karina végzett a szeánsz első részével, majd felültem a masszázspad szélére, magamhoz húztam Karinát és csókolózni kezdtünk, miközben feltérképeztem a domborzatot. Kellemes hegyes-völgyes dombvidék volt ez, Karina egyre határozottabban simult hozzám, majd a szerszámnyelet elkapva közölte, hogy helyezkedjünk el a matracon.

    Ez mondjuk nekem se volt ellenemre. Még álló helyzetben megegyeztünk abban, hogy mélységesen unfair, ha egy hölgy egy meztelen férfi társaságában bugyit visel, így a kis textildarab rövid úton a padlóra röppent. Hanyatt vágtam magam a matracon, Karina pedig fölém négykézlábazott és tovább csókoltuk egymást. Majd lecsókolta magát az időközben kiegyenesedett beosztottamhoz és heveny nyalogatásba-szopogatásba fogott. Közben megtaláltam az időközben nedvessé nedvesedett puncit és finoman ujjazgatni kezdtem. Karina kisvártatva remegni kezdett és közölte, hogy vagy helyet cserélünk, vagy nem bírják el a karjai-combjai és rám dől. Bár ez a forgatókönyv se lett volna ellenemre, de végül is maradtunk abban, hogy akkor cseréljünk helyet.
    Vicces volt, hogy a matrac – mint egy békebeli általános iskolai bukfencmatrac – minden kis mozdulatot nyikorgással-csikorgással jelzett, de azért túltettük magunkat ezen és elhelyezkedhettem a combok között a sima, és mint tudjuk, immár nedves puncinál, amit bőszen nyalni kezdtem. Ez tetszett Karinának is, mert emelgetni kezdte a csípőjét és tolta magát a nyelvemre…kisvártatva bevetettem az ujjaimat is, egyet ide, egyet oda, mire Karina olyan heveny csípőmozgásba kezdett, közben a gyönyörű cicijeit markolászva, hogy nekem okozott vele (egyelőre vizuális) gyönyört. A valóságos gyönyör azonban őt érte el, remegve-nyöszögve élvezett. De nem hagytam abba, hanem finoman, visszafogottan tovább izgattam, míg egy újabb hullámvasúti emelkedőt jártunk be, a csúcsponton ismét egy hasonlóan heveny orgazmust átélve.

    Aztán felmásztam hozzá, hogy ismét összecsomózhassuk nyelveinket. Ez meg is történt és kisvártatva Karina szelíden hanyatt fordított, rám mászott, határozottan izgatni kezdte kezével a beosztott kollégát, majd úgy döntött, hogy a jutalmam egy kivégzés lesz. Ehhez úgy helyezkedett, hogy azért én is hozzáférjek a stratégiailag fontos pontjaihoz, majd onnantól fogva ki se eresztett a szájából. Az én ujjaim is visszakéredzkedtek a megfelelő helyekre, és mikor Karina ezt megérezte, überszupergyors sebességre kapcsolt és ellentmondást nem tűrően kifacsarta belőlem az összes lehetséges anyagot. Olyan elementáris durranás volt, hogy még P.Valencay virágai is elpirultak a festményen. Én csak nyögni tudtam, azt is halkan, ott feküdtem kiszolgáltatottan, enyhén behorpadt homlokkal és mikor újra visszatértem a való világba arra gondoltam, hogy az élet szép.
    .
    Ezek után nem volt más, minthogy egymáshoz bújjunk, apró csókocskákat váltva, mígnem a falióra jelezte, hogy a másfél óra vége nemsokára elérkezik.
  • Elszámolás:

    Azt hiszem extrákról nem kell itt beszélni. Minden, amit kaptam egy nagy extra volt. Igazából nem is egyeztettünk előre semmit, minden spontán jött, minden úgy volt jó, ahogy volt. Az biztos, hogy minden adatlapon szereplő dolgot megkaptam.
    Ami az ellenértéket illeti, egy pillanatig se gondoltam azt, hogy valami ne érte volna meg. Sőt, minden apró kis picula megérte.
    Utólag tettem le a kisasztalra a vizespoharam mellé. Bár először jártam itt, de Karina bizalmát elsőre sikerült elnyernem.
  • Összkép:

    Nagyon jól éreztem itt magam és valószínűleg nem utoljára jártam ebben a szalonban.
    Nagyon tetszett minden. Egy kicsit nagyobb szoba azért jó lett volna egy dupla ekkora, vastag és nem nyikorgós matraccal, de Karina azt mondta, hogy a másik szoba ilyen. Szóval legközelebb irány a másik tetthely.
Happy Massage