• Kamilla

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Nézelődtem mai programlehetőségek iránt. Kami már egy ideje kiszemeltem volt, így hamar az adatlapján kötöttem ki. Láttam, hogy éppen online, ezért ráírtam először üzenetben. Hamar reagált, időponttal kapcsolatos kérdésemre kedvező választ kaptam. VTR-en megerősítettem az időpontot, abban maradtunk, délben hívom. Én szeretem hallani partnerem hangját, gondolom, a hirdetők is így vannak vele.
    Délben felhívtam, megbeszéltük a részleteket. Üzenetben megkaptam a pontos címet.
  • Megközelítés:

    XI ker. újonnan épülő része. Fizetős övezet, utcában könnyen találtam helyet. Hétköznap lehet, nehezebb helyet találni, de láttam lekerített parkolót is, az épület mögötti bevásárlóközpont parkolójában pedig mindig van hely. Tömegközlekedés is inkább oda koncentrálódik, de max. pár perc sétára van.
    Természetesen nem megfelelő irányban kezdtem keresni a lépcsőházat, de telefonos segítséggel hamar bejutottam. Pontos instrukciókat kaptam a lakás megtalálásához.
  • Helyszín:

    Új építésű ház, tiszta lépcsőházzal, lifttel.
    Folyosóról belépve pici előtér, itt cipő le. Köszöntem a barátnőnek, szimpatikus fiatal leányzó volt.
    A lakásban tisztaság, és rend fogadott. Amerikai konyhás nappali, fürdő, illetve a két tetthely, amit felfedeztem (bent persze csak az egyikben jártam).
    A szobában franciaágy, valami székféleség a ruháknak, és egy tükrös ajtajú szekrény.
  • Lány külseje:

    Kami képei tükrözik a valóságot. Arckitakarással hirdet, de ez ne vegye kedvét senkinek, csak a diszkréció miatt lehet. Fogadószettje egy lenge köntösből, alatta szexis fehérneműből, combfixből és magassarkúból állt. Kellemes látvány volt, ahogy mutatta az utat befelé.
    Kiírt adatai szerintem stimmelnek. Ami nem látszik a hirdetésén, az a közvetlenség, jókedv, és kedvesség. Gyönyörű szemei vannak, haját feltűzve viselte.
    A lényeg viszont a ruhadarbok lekerültét követően lett látható: nála szebb, teljesen természetes nőt nem sokat találni. Igazi finom, érett gyümölcs, méretes keblekkel, melyek teljesen fittyet hánynak a gravitációra. Alakja tökéletesen látszik a fotókon is.
    Igen, határozottan tetszett a látvány, és az is, hogy bármit csináltunk, úgy helyezkedett, hogy gyönyörködhessek benne.
  • Action:

    Szobába kerülve megbeszéltük a fontos dolgokat, majd elhúztam a tisztálkodási körre. Zuhanyfülke, kényelmes, tiszta, tusfürdőt is találtam párat, törülközők a mosógépen felpakolva. Mosdókagyló fölött szájvíz, eldobható poharakkal.
    Tetthelyre visszaérve ledobtam a törölközőt, Kami a köntöst. Pár percig állva hangoldódtunk, majd lekerült minden ruha partneremről is. Fantasztikus látvány ez a lány meztelenül.
    Hamarosan az ágyon négykézláb állva szájába kerültem, technikáját tanítani kellene. Pont úgy csinálta, ahogyan szeretem. Egész mélyen leengedte, simogatásom elől nem húzódott el.
    Nagyon jól éreztem magam, de nem szerettem volna még elmenni. Engedélyt kértem és kaptam egy kis nyalakodásra. Hanyatt feküdt, elhelyezkedtem combjai közt. Finom, ápolt, illatos punci került a szám és nyelvem elé. Egyre jobban nedvesedett, csípőjét dobálni kezdte. Fogta, simogatta karom, fejem, fülem,. Teljesen átadta magát az érzésnek. Amikor már teljesen benedvesedett, először egy, majd kisvártatva két ujjam kereste azt a bizonyos pontot. A hangokból, mozgásából ítélve talán meg is találtam - remélem, tényleg jó volt neki is. Én mindenesetre imádtam nyalni :)
    Helycsere következett, a tükörnek háttal elém térdelt, és komoly franciázásba kezdett. Kaptam mindent, amit ilyenkor csak lehet: foglalkozott a környékkel, nyalogatta a makkomat, az oldalát, teljesen benyelte, lenntartotta, ezeket variálva felhúzott teljesen. Rákérdezett, szeretném-e mellei közé tenni. Ki mondana erre nemet? Én biztosan nem.
    Hanyatt feküdt, fölé térdeltem. Imádtam nézni farkamat mellei közt (már amennyit láttam belőle), néha-néha szájában kötött ki a makkom. Egyszer csak arra eszméltem, hogy teljesen a szájában vagyok, és teljesen tövig elnyelt. Ebben a pózban gyakorlatilag megdugtam a száját - kezeit úgy tartotta, hogy szükség esetén eltolhasson magától. Hamar rájött, hogy nincs mitől tartania, figyelek jelzéseire. Ezt onnan gondolom, hogy egyszercsak feje fölött az ágyra nyújtotta őket. Csuklójánál finoman megfogtam - az érzés hihetetlen volt.
    Tekintve, hogy többnyire egy órában egylövetű vagyok, kértem a puncit. Ujjaimmal már éreztem, hogy mennyire szűk, de erről a farkammal is meg szerettem volna bizonyosodni. Beöltözés után szemből hatoltam be - elő volt készítve a terep, könnyű dolgom volt.
    Elég nagy tempóra sarkallt, ahogy éreztem a forró szorítást, hallottam egyre hangosodó zihálását, ráadásul a gyönyörű látvány, ahogy combfixes magassarkús lábait széttárva jár simára borotvált puncijában kedvenc testrészem. Itt azért már kiesett kicsit az idő, ami még megvan, az a vége: lábait magam előtt bokánál összefogva a falhoz nyomtam, másik kezemmel simogattam, ahol értem. Mélyen benne élveztem el. Hagyott lenyugodni magában, csak utána hátráltam ki belőle, a gumira és tartalmára ügyelve.
    Maradék időben rákérdezett egy második körre - ismerem magam, inkább a masszázst választottam.
    Jól esett a levezető rész is, komolyan mondom, ilyet szeretnék minden nap, receptre felírva.
    Rákérdeztem az időre (órát nem láttam sehol), lett volna még bőven, de inkább a zuhanyt választottam. Röviddel az óra letelte előtt már az utcán voltam - persze hiányérzetem nem volt, sőt.
  • Elszámolás:

    Bővebb infó tartalmazza, telefonon pont ugyanaz hangzott el. Helyszínen semmi sem változott.
    Van valami akció, VTR kedvezmény, vagy telefonon kedvezmény - a matek mondjuk pont ugyanaz mindkét esetben. Extrák nem érdekeltek különösebben - mindent megkaptam, amire vágytam.
  • Összkép:

    Ha azt mondom, fütyörészve indultam haza, keveset mondok. Kifacsart, leürített, megizzasztott, maximálisan partner volt mindenben. Én pont ilyennek képzelem álmaim szexpartnerét. Gyönyörű, kedves, csábító, és végtelenül szexis.
    Igen, a szívem egy darabkája ott maradhatott valahol nála...
Happy Massage