• Barbi

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Könnyű volt felvenni vele a kapcsolatot. Telefonon kerestem. Hamar felvette, kedves volt a telefonban. kellemeset beszélgettünk, utána már alig vártam, hogy nála legyek.
  • Megközelítés:

    Tömeg közlekedéssel érkeztem. A megállótól pár perces séta. Nagyjából egy cigi kényelmes elszívására elegendő idő.
  • Helyszín:

    Tisztaság és rend volt mindenhol, fürdőben is! Ami a tisztálkodáshoz kellet, mindent megtaláltam. Az ágy kényelmes, nem nyikorog.
  • Lány külseje:

    szép arcú, formás, gyönyörű, doromboló lány, komoly kisugárzással, nagyon finom illattal. Egyből elvarázsolja az embert.
  • Action:

    Üdítővel kínált és bekísért a tett helyszínére. Beszélgettünk pár mondatot, majd el mentem fürdeni. Mikor végeztem és visszamentem a szobába, ő már ruha nélkül várt. Lefeküdtem mellé lusta pasi pózban ő pedig azonnal rátért az érkezésem fő céljára a franciára. Gyorsan kemény is lettem. Egy idő után kicsit rásegítettem a kezemmel, húztam rá a fejét a farkamra. Nem ellenkezett, leengedte tövig. Majd egyre jobban dugtam a száját, ütemesen. Kicsit könnyezett közben és elnézést is kért érte. Természetesen nem haragudtam :). Ez így így ment egy jó 10-15 percig, de nem akartam kihagyni az aktust sem. Gumit kértem, majd miszibe hatoltam belé, aztán fordultunk, kutyusba. Gyönyörű feneke és puncija van. Egész nap el lehetne viselni. Lehet adni neki rendesen, ahogy kifér a csövön. Majd miután éreztem, hogy közeledne a vég,kis szünetet tartottunk, de éppen csak annyit, hogy átforduljunk lovaglásba. Nem bántam meg. Olyat mozgott a csípőjével, hogy 5 percig sem bírtam és megtöltöttem a gumit.
    Nem ugrott le, helyette ráfeküdt a mellkasomra és együtt vártuk meg, míg lenyugszom. Rövid beszélgetés után tisztálkodás és elköszönés.
  • Elszámolás:

    Mivel előre ez nem volt lebeszélve, utólag adtam át. De ahogy láttam, ez neki nem okozott problémát. Nagyon megköszönte, de én is a kapott élményt.
  • Összkép:

    Csak ajánlani tudom, de azt is bátran! Jól csinálja amit csinál, és szerintem élvezi is.
Happy Massage