• Kamilla

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    VTR-en vettem fel Vele a kapcsolatot. Szerencsére az általam javasol időpont neki is megfelelt.
  • Megközelítés:

    Új építésű lakópark. Parkolás este lévén nem volt nehéz, voltak helyek bőven. Tömegközlekedésről nem tudok nyilatkozni. A lépcsőház megtalálásához fel kellett hívnom, útbaigazítás alapján egyszerűen odataláltam.
  • Helyszín:

    Új építésű lakás. Többen rendelnek a lakásban, de szerencsére most kettesben voltunk. Fürdő ok, minden van amire szükség van a tisztálkodáshoz. Tetthely tágas szobában franciaágy, tükrös szekrénnyel.
  • Lány külseje:

    Köntösben nyitott ajtót Kérésemre magassarkú+combfix+melltartó szettben találtam már az ágyon tusolás után. Jó alakú, ott gömbölyödik ahol kell. Szép nagy természetes cicik, fincsi punci. Haja két coppfba volt kötve.
  • Action:

    Tusolás után már a fent említett szettben várt az ágyon hasalva. Csatlakoztam, egyből csókcsatába kezdtünk, faltuk egymást. Oldalt fekve kezdtem melleit kényeztetni majd hátára feküdt és nyaltam a már nedves punciját. Fordulás most én következtem. Elkezdte szopni farkam, én pedig a két copfjánál fogva húztam rá, ami nem volt ellenére. Gumit kértem, lovaglóban kezdtünk, először háttal ült bele de az nem volt az igazi ezért megfordult és szemből ült bele. Markoltam, csókoltam melleit fordultunk kutyusba, itt lehetett adni neki rendesen, szintén copfjaiba kopaszkodva dugtam keményen. Fordulás misszibe majd kis kebel dugás következett. Úgy helyezkedtem, hogy mellei közül szájába is elérjen kukac, nagyon jó volt így dugni. Közel voltam, hogy elmenjek de végül lendüpetes franciával végzett ki, utódok a szájában landoltak majd lenyugvás után fürdőbe vonult.
    Kértem kis masszázst lazulasként mert eléggé fárasztó első kört hoztunk össze. Masszázs közben beszélgettünk mindenféléről.
    Rákérdezett a második körre, benne voltam.
    Lényegében megismételtük az első kört azzal a különbséggel, hogy kivégzésemnél a tükörhöz mentünk és úgy szopott, én meg húztam coppfjainál fogva kukacomra. Arcra akartam lőni de valahogy nem akart összejönni, ágyra feküdtem és folytatta a szopást és kézi munkát, aminek meg is lett az eredménye, szájában mentem el, de közben úgy csinálta, hogy jusson arcára is. Miután lenyugodtam megsimogatta arcát még lankadó kukaccal. Így ért véget randink.
  • Elszámolás:

    Előre ismertetett összeg a helyszínen sem változott. Randi végén tettem le az asztalra.
  • Összkép:

    Barátnőfeelinges együttléthez volt hangulatom de valahogy Kamilla személyisége, megjelenése (a két coppfba fogott hajjal) a kisördögöt hozta ki belőlem és egy kicsit vadabb, pornósabb randi jött össze, amiben maximálisan partner volt.
    Nekem nagyon megérte a randi, nem tartom kizártnak, hogy visszamegyek még hozzá.
Happy Massage