• Lexi

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Meló után kerestem , sikerült , hamar felvette , kb már mehettem is hozzá .
  • Megközelítés:

    Nem vészes a megközelítés autóval , már a csúcs sem volt jellemző navi húsz percet mondott , öt perc difi volt benne .
  • Helyszín:

    Tipikus panel lakás , ház kívülről szokásos (kapunyitó katasztrófális) ,belül kicsit jobb a helyzet ,de minden tiszta és rendes , fürdő is felszereltnek mondható .
  • Lány külseje:

    Csinos kis szomszédlány típus , valahogy ma ez fogott meg , egyébként élőben sokkal jobb .
  • Action:

    Nehézkes bejutásomat követően bevonultunk a szobába és megbeszéltük hogy én mit is szeretnék s ő mit enged. Semmi perverzitásom nincs. Kölcsönös franciával kezdtünk amit számomra megfelelő módon végzett, keveset használta a kezét s lehetett érezni hogy nem akar azonnal elvinni, finoman és lassan kezelte a szerszámomat a puha szájával. Csókolózásban benne volt, teljesen korrekt módon beleélte magát s nem csak egy kis puszit kaptam. Az franciázás közben mit elég hosszan végeztünk igen kellemes hangokat adott ki. Hogy élvezte e azt nem tudom de nem játszotta túl a szerepét. Ezután gumit húztunk és megkértem lovagoljon meg kicsit. frenetikus volt ahogy gyönyörű melleit markolásztam finoman s közben hosszú illatos haja az arcomba lógott.
    Éreztem nem sokáig bírom s nem is vagyok egy lepedőakrobata így a hagyományos pózban fejeztem be szűk kis puncijában. Ezt követően kicsit elbeszélgettünk s a távozás mezejére léptem.
  • Elszámolás:

    Zuhany után rendeztem , nem is kérte előre .
  • Összkép:

    Összességében Jó partinak találom a lányt. Mindent megkaptam amire vágytam.
Happy Massage