• Pami

  • Beküldte:
  • Pami reagálása

    Szia édes! Nagyon szépen köszönjük a pozitív vissza jelzést, nagyon örülünk neki hogy jól érezted magad a társaságunkban, természetesen várunk szeretettel bármikor.
    Csókol
    N&Zs

  • Egyeztetés:

    Korábban jártam Nancynél. Régóta szerettem volna 2 szőke nővel élvezkedni. Mivel Zsantillal rendel párban, ezért először őt kerestem, aki kedvességével levett a lábamról. A programom változása miatt kellett új időpontot kérnem. Nancyt hìvtam, aki később visszahìvott és áttették a kért időpontra a találkát. Pozitìv a hozzáállásuk.
  • Megközelítés:

    Focistánkról elnevezett stadion és a Sportarénát határoló utca melletti szervìzút. Parkolót könnyen találtam. Hajón kívül mindennel oda lehet jutni.
  • Helyszín:

    Ìzlésesen berendezett lakás Nancyé. Nancy nyitott ajtó, rögtön mögötte Zsantill várt. Szobában ágy és kanapé is van. Fürdő tágas, tüsfördő van bőven. Kínáltak többször is törcsivel.
  • Lány külseje:

    Majd leesett az állam. Nancy feketés egyberuhában fogadott kiemelvén kebleit. Zsantill a hirdetésében látható piros szettben fogadott. Zsantill alakja és kinézete alapján egy 10-st simán letagadhatna korából. Az egyenes haja fiatalìtja. Nancy természetesen szép és kedves, van benne egy nagy adag őszinteség, ami dobta a hangulatot, Zsantill kedvessége már királyivá dobta a találkozót.
  • Action:

    Fürdés után a két Hölgy meghagyta a kicsonagolás lehetőségét. Közös ölelkezés majd felváltva csókolóztam velük. Nancy jobban kidugta a nyelvét, Zsantill finomabban csókolt. Kifejezetten élveztem a 2 különböző izgató technikát. Nancy egy kellemes franciába kezdett. Ekkor még álltunk. Később a Hölgyek az ágyra paracsoltak. Itt Zsantillt kértem üljön rám, Nancy kényeztetett, majd készségesen a gátat izgatta kellemesen nyálazva azt. Zsantill közben franciázott. Zsantill szenvedélyesebben franciázott, aminek hamar meg lett az eredménye. A lányok felajánlottak egy masszázst, de nem éltem vele, inkább beszélgettünk. Közben tisztogatás, fürcsi, folyadékfeltöltés. Mivel másfél órára mentem, nekikezdtünk még egy körnek. Itt is felváltva csókolózással indultunk. Majdnem úgy tűnt nincs erőm második kőrre, de Nancy és Zsantill felváltva kényeztettek,míg Zsantill megmentette a napot. Jött utána a kényeztetés. Ezúttal Nancy jött, a csiklóját kényeztettem, átadta magát az élménynek. "Egész nap el tudnám viselni..." Benne is lettem volna, de már vágytam a puncijára. Gumi húzás után viccelődve megkérdezte mit szeretnék, majd ő válaszolt is rá, hogy kutyusban szeretné ezért az lesz. 😊 Kutyusban kezdtük. A popsi látvanya vadabb vágtára ingerelt. Zsantill közben cirógatott, néha csókott váltottunk. Javaslatomra Nancy hasra feküdt és ìgy hatoltam bele. Vadabb vágta következett, ami hatására Nancy gyürte a lepedőt és meghozta Nancyn a hatást. Zsantillal utána egy öszebújós misszibe kezdtünk csókokkal tarkìtva, időnként erősebb lökésekkel. Gumiba élveztem.
  • Elszámolás:

    Elégedetten távoztam 2 szőke ciklonnal. Az ár a telefonban megbeszélt maradt. Nem kértem extrát. Picit változik a fejenkénti ár a páros programnál, de ìgy is kedvező.
  • Összkép:

    Fantasztikus, bakancslistára való élménnyel távoztam. Aki teheti próbálja ki. A Hölgyek az ember igényeit lesik. Ölelések közepette távoztam. Mindkét Hölgy nagyszerű. Úgy érzem Nancyvel jobban megtaláltam a közös hangot, ami abból adódott, hogy már jártam nála. Nancy, Zsantill, remélem, még találkozunk!😘
Happy Massage