• Evelyn

  • Beküldte:
  • Evelyn reagálása

    Köszönöm a beszámolót!
    Annyit azért szeretnék hozzá írni, hogy sajnos korán sötétedik, tél lévén, pedig egyébként világosban dolgozok (fehér függöny, sólámpa, led szalagok végigfuttatva az egész szobában) Az ágy pedig a lakáshoz járt, sajnos nem tehetek róla.
    Viszont szeretnélek megkérni, hogy legközelebb ne fogyassz alkoholt, ha meglátogatsz, most már világos, hogy nem zavarban voltál.

  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam a hét elején, tájékoztatott és egyeztettünk.
    Egy nappal előtte amint fixálódott a napom kerestem és megbeszéltük az időpontot amit vtr-en is megjelöltem, ő pedig megerősített.
    Már csak előtte hívtam pár perccel, mert korábban érkeztem, de pontban a randi kezdetekor mar felvette es mondta a bejutás lehetőségét!
  • Megközelítés:

    BKV val érkeztem, pár megállóra voltam, ezért is választottam most épp őt.
    Könnyen megtalálható.
    Gyorsan ott voltam, túl korán így a sarki csemegésnél még randi előtt egy sörrel vártam a már az órát!
  • Helyszín:

    Régies környék háztömbjei közül az egyik újabb féle. Ennek eredményeképp lépcsőház, folyosók, lakás rendben.
    Lakasban kis sötét előszoba, szemközti szobában (a tetthelyen) félhomály, balra egy fürdó és jobbra is még egy kis helység.
    Szobában egy zajos franciaágy, kis leülő a holmiknak, szekrény, éjjeli szekrény.
    Fürdő is rendben, tiszta, jó forró víz, es puha törülköző várt.
  • Lány külseje:

    Szép a hölgy, formás, szép mellei a vékony atlatszó köntösben már hívogattak, bugyi ha jól láttam a félhomályban nem is volt rajta!
    Így h szemüvegben várt arca kicsit titkárnős :)
    Én egy cseppet érettebbnek gondolnám.
    Bőre finom mindenhol, ajka puha és kellemesen csókol!
  • Action:

    Zuhi után már csupaszon várt az ágyon ülve, törülközőt ledobtam es magamellé kért, talán volt még egy perc beszélgetés mar nem tom miről de ott egymassal szemben csupaszon, már sztem a kövi időtöltésre gondoltunk mind a ketten. Valahogy egyből simogatni kezdtük egymást és amint alkalom volt megcsókolt, es onnantól kezdve úgy fedeztük fel egymás testét simogatva, csókja közben fenekét markolva és mellét simogatva egyből álltam is már a markában, hátra döntött mondván nem fér hozzá és belekezdett egy mennyei franciába. Nagyon lassan lágyan voltam sokáig a szájában, csókja is kellemes volt de így mégjobban esett az ajkai közt lenni.
    Majd magam felé kértem egy percre, 69be, hogy még is csak hangolódjon ő is majd szemből fordultunk és a szépen kinyilt bár szűk punciját már belülről érzhettem!
    Jól esett benne lenni, habár hiába lassultam be az ágy ott volt h jelezze minden mozdulatunk hangos nyikorgással XD
    Közben csattant pár csók is, melleit is meg simogattam és megpuszilgattam.
    Majd hasra feküdt és ügy is magamévá tettem, szólt is hogy ne toljam végig, bár az csak véletlen volt mert itt minden mm elvarázsolt úgy benne.
    Végére mondtam, hogy felé jönnék hogy arcát is se kíméjem, kérte h baj e ha inkább szájas verzió (is) lenne, így végül ott vagyok felette, félig a szájában nyelvvel és szájjal izgatva várja a csodát ami eljött.
    Szépen hosszan élveztem a szájába ami ellen nem ellenkezett és úgy ajkán kifolyatva folyt a mellei közé az örömöm. Szép látványos befejezésnek sikerült!.
    Utána kikísértem a zuhihoz, végzett majd én is lezuhiztam majd öltözködés és búcsú.
  • Elszámolás:

    Telefonban mondottaknak megfelelőt tettem ki az elején (ami így utólag nézve több volt mint a bővebb infóban, de nem tudom én értettem félre e de most mar mind1 XD )
    Nyilván azért adtam szó nélkül mert úgy gondoltam megérte, volt benne még extra is úgy h csak így alakault!
    (Szerintem a pesti átlag felettinek momdható)
  • Összkép:

    Kellemesen éreztem magam, részemről egy tapasztaltabb komolyabb nővel. Elejétől kedves volt, magára hangolt teljesen a nyugodtságával és onnantól már csak hagyta élvezzem őt. Ami sikerült is.
    Jó kis félórás program jött össze!
Happy Massage