• Zsantill

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Hetekkel korábban már sikerült beszélni vele, ünnepek közti elérhetősége érdekelt, pozitív válasz után izgalmamat csak fokozta, hogy éreztem, jó helyre készülök. Ezek után nagy izgalommal hívtam egy ráérős nap reggelén, látva a zöld villogót, néhány csörgés után felvette, és szexi, barátságos hangon mondta, hogy délben szabad lesz. Habozás nélkül mondtam, hogy ott leszek!
  • Megközelítés:

    Autóval, GPS segítségével minden gond nélkül odataláltam, a címre érkezés előtt 1 perccel nyújtogatva a nyakam parkolóhelyért, ez sem volt gond egyáltalán. 5 percet késtem, amit jeleztem neki, ezért nem aggódtam a kb. 1 perc séta miatt sem. A házszám nagyon jól olvasható már közeledve is, így könnyedén természetes mozdulattal léptem a bejárat elé egy kiskapu után. Onnan hívtam megint, kód megadva és már bent is van a szerencsés férfiember, és csak pár lépés az ajtóig.
  • Helyszín:

    Csengetni nem kellett, az ajtó elé érve már nyílt is, amit bezárva puszi és udvarias üdvözlés. Ezen a ponton már az izgalom tetőzött bennem, Zsantill pont olyan izgató, mint a képeken,sőt! Rendezett, tiszta kéró, cipő levesz, szobába érve ösztönösen elkezdtem vetkőzni, miközben csevegtünk kedélyesen. Az ajándékről beszéltünk telefonon, ennek megfelelően átadtam előre, kb. ezen a ponton, diszkréten az éjjeli szekrényre. Friss törülközővel bekísért a fürdőbe, modern és tiszta,a kilépő szőnyeg is ki lett cserélve, míg ott voltam. Ha azért mentem volna, tusoltam volna fél órát is, olyan kellemes a hangulat. Tusfürdő sokféle, szájvíz kétféle, szárazra kilépve már készen is álltam az előttem álló órára. A szobában hangulat fény, de nem félhomály, mindent láthat az idetévedő ember fia, különösen a tükör tetszetős. A dupla ágy (vagy francia, inkább erre asszociálunk álló farokkal !?) pont olyan keménységű, amit én szeretek, célnak pont megfelel.
  • Lány külseje:

    Zsantill pontosan olyan szexi, mint a képeken, elég jó megfigyelőnek tartom magam ezen a téren, a nyilvánvaló és nem titkolt retus nem tartogat meglepetést. Fekete ruciban fogadott, melltartó, bugyi, combfix, harisnya, magassarkú cipellő, az utóbbi került le először a szobába érve. Ekkor kerültünk majdnem egy szemmagasságba, mondta is, hogy biztos a magasabb nők a zsánerem. Ez így is van, csak pár centi, úgyhogy az állva csókolózás nem volt gond, amit készségesen fogadott. Isteni kerek feneke van, ami nálam első szempont, a cicik, hát az a másik világbajnok, olyan mellbimbókkal, hogy azt választanám egyetlen játékomnak egy világvége helyzetben! Helyes pofi, csókos száj, csak úgy hívogat az egész Nő!
  • Action:

    Zuhanyzásból visszatérés után elmondta, hogy én írom a forgatókönyvet, igyekeztem ne törjön bele a cerkám! Mivel már tisztáztuk a csók mehet, némi ölelkezés után rápróbáltam a nyakára adott csókok után, és igazi barátnős hangulatba kerültem! A fenekét kezdtem ezután körbe kóstolni, bugyi fent, de nem akadály. Körbenyalogattam a frenetikus farpofáit, harapdáltam, csókoltam, kicsit a résbe is, amennyit enged a póz, átnyúltam a kezemmel a pocijára, úgy élvezkedtem, mint egy iskolás a matektanárnő áhított seggén, de ez nem álom! Lassan lekerült a melltartó, hát bammeg azt hittem nincs jobb a fenekénél! Olyan cici forma, brutál formás bimbókkal, amibe Leonardonak is beletört volna a vésője! Ez meg itt van az orrom (mit orrom, lihegő pofám) előtt, annak teljes valójában! Ha tehetném, stopperolnám mennyi időt töltök egy-egy testrészen, hogy mindenre legyen idő, de nincs rá szükség, ha Zsantillunk megérzi a jó partnert, megy a dolog. Itt már felajánlotta a cici masszázst, úgyhogy kibontottam a testét az útban lévő szexi daraboktól, csak a harisnya maradt. Elhelyezkedtem fekve, és kaptam egy orál-mell kombót, jujj, de jó helyre jöttem! Mivel az ilyen passzív helyzet annyira nem jön be nekem, mondtam, hogy én állok, ő térdel és a tükörben mindketten látjuk az akciót. Na ez lehetett a fordulópont, mert nagyon tetszett neki, és mivel szinte folyamatosan beszéltünk végig, hangosan nevetett, próbáltam nem csak vicces lenni, hanem állni is a sarat. Dicsértük egymást folyamatosan,mondtam neki, ha valaha lesz egy guminőm, ő lesz a minta! Eszméletlen jó dolgok következtek, sok simogatás, csókok állandóan, és végre belenyaltam a puncijába, miután körbekalandoztam az fincsi bőrén, hasán, belső combján.Azt mondta nagyon szereti, jó pár percig járattam a nyelvem a csiklóján, és körülötte, az elélvezéshez ettől több kell részemről, úgy éreztem,apróbb remegések azért voltak :)
    Ismét én állva, ő térdelve az ágyon, és kissé intenzívebb orális kényeztetés számomra, ahol kezdem tudni, hogy lassan itt a vég! Olyan ködös itt az agyam, hogy a részemre adott popó kényeztetést nem tudom hova tenni időrendben. Amikor gumit kértem, mert ki nem hagynám a punciját belülről, csodásan beleült, csókok folyamatosan, egymás dicsérete, igazi barátnős érzés. Aztán váltottunk misszibe, mert mindketten imádjuk, új perspektívából csodálhattam a melleit, csodaszép pofiját, levettem a harisnyát róla és mindenestül igyekeztem habzsolni ezt a csoda nőcit! Így lett végem, ölelkezve, csókolőzva, lábát tekerve, puszilgatva, melleit markolászva... Pihegés, elégedett puszik, de ügyesek voltunk, ebben megegyeztünk! Nem csak jó szex, de sok nevetés, szuper választás volt! Itt a vége, kicsit még beszélgettünk, gyors zuhany, búcsú puszi és ígéret, hogy visszatérek!
  • Elszámolás:

    Abszolút korrekt, időben tisztáztuk a részleteket, az elégedettség maximális részemről!
  • Összkép:

    Példás hozzáállás, nem ma kezdtem(bár ez innen nem derül ki), szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, és ajánlom minden ínyencnek.
Happy Massage