Telefonon, ami elsőre sikerült, és sikeresen egyeztettünk is. Délután már mehettem is hozzá.
Megközelítés:
A kapott címet megtalálni egyszerű és a parkolás nem okozhat problémát, én majdnem a bejáratnál tudtam megállni.
Helyszín:
A lakás a célnak megfelelő emeleti, átlagos ,tiszta rendezett szoba. A fürdő nem túl nagy, de el lehet férni benne. A kilépőt hiányoltam, de amúgy minden rendben volt. Az ágyon előttem húzta fel a friss lepedőt.
Lány külseje:
A képeknek megfelelő, nincs photoshop. Az arctakarástól nem kell félni, abszolút csak a diszkréciót szolgálja. Nagyon kedves pofija van.
Action:
Megérkezésem után hellyel kínált és üdítővel. Kis beszélgetés után irány a fürdő. Visszaérve a szobába ő már az ágyon várt, egy szál bugyiban. Leheveredtem,majd egyből kezelésbe vette a farkam. Lágyan, érzékien szopott, pont ahogy szeretem. Közben nekem a bal oldalamra helyezkedett és a bugyin keresztül a puncijához is hozzáfértem miközben szopott bugyin keresztül simogattam. Majd kölcsönös franciát kértem. Fölém helyezkedett , miközben a puncijával foglalkoztam igen rendesen megdolgozta a farkam, úgy hogy le kellett állítanom mert majdnem elsültem. Gumi húzás, azt kértem ő jöjjön felülre és lovaglást kértem. Szemből vadító volt látni ahogy rá helyezi magát a farkamra és elkezd vonaglani.Néha előrehajolt,egy finom ízletes csókot lopva tőle közben csípőjét erőteljesen magamra húzva.Éreztem hogy közelít a vég, így kértem váltsunk a kedvenc pozitúrámba, doggyba. Mosolyogva beleegyezett,és elhelyezkedett a kért pozícióban. Sajnos már eléggé előrehaladott állapotban voltam, így elég hamar tele lőttem a gumit a puncija szorításában. Kis beszélgetés még tisztálkodás,azt léptem is.
Elszámolás:
Az elején adtam át az erre a célra elkészített borítékot. Minden maradt annyi, amennyit a telefonban lebeszéltünk.
Összkép:
Bátran ajánlom, jól éreztem magam. Visszatérő csak azért nem leszek, mert még sok lányhoz szeretnék eljutni és kipróbálni.