Aliz reagálása

Helló Kataklysm!

Chips és csoki bekészítve, fejhallgató a fejemen…indulhat a reagálás-írás. Tudod melyik zenét hallgatom épp? Azt amelyiket a figyelmembe ajánlottál. Első reakcióm: hűha, ez aztán nagyon távol áll tőlem. De szeretek zenében kísérletezni, így élvezettel hallgatom. Most elképzelem, hogy milyen lehet ilyen zenére masszírozni: nagy relaxálás nem lenne belőle. Lehet egy vállakozókedvű vendégnél majd ki fogom próbálni. Akik egy kicsit is ismernek tudják rólam, hogy nagy zenebolond vagyok. Nekem nagyon nem mindegy mi szól masszázs alatt, és abból sem csinálok titkot, hogy a program alatt szóló zene az én szórakoztatásomat szolgálja. Ugyanis ha én jól érzem magam akkor van rá esély, hogy a vendég is jól fogja.
Na akkor muzsika és kommunikáció megvan (bár szóban jobban szeretek, de így írásban is próbálom odatenni magam), a két favorit szenvedélyem…jöjjön csak ami kikívánkozik belőlem:

Na ugye nem is volt olyan szörnyű? Meg félelmetes, meg szigorú, meg ehhez hasonlók…pedig mesélted, hogy óvva intettek tőlem, hogy engem inkább kerülj el messzire. Hazudnék ha azt mondanám, hogy zavar amikor ilyen sztorikat hallok. Inkább szórakoztat.
Mulatságos ahogy mások a körém szövödő “mítoszt” táplálják és életben tartják.
Írtad, hogy kedvesen érdeklődtem nálad, hogy el tudtál-e érni telefonon. Lehetek őszinte? Nem volt abban túl sok kedvesség, inkább csak kíváncsiság. A még ismeretlenekkel írásban nem vagyok se túl aktív, se túl mézesmázos. Csak arra voltam kíváncsi, hogy te vajon melyik csoportba tartozol. Ugyanis van egy nagy tábor az írásos érdeklődők között akik csak bájologni, csevegni, levelezgetni szeretnek és a telefonálásig sem jutnak el soha. Tehát ahhoz, hogy valaki megkapja a figyelmemet legalább a telefont meg kell ragadnia. Én sok energiát, odafigyelést, aktivitást adok annak aki ellátogat hozzám. Viszont annál kevesebbet azoknak akik csak évődni akarnak. Úgy érzem nekik nem jár a figyelmem, az intellektusom. Farkastörvények vannak itt kéremszépen!
A munkámba beleadok apait-anyait, odateszem magam. Muszáj tartalékolnom az energiámat, hogy azoknak akikkel találkozom száz százalékot tudjak adni. Végletek embere vagyok, szélsőségekben tudok gondolkodni: csinálom/nem csinálom, érdekel/nem érdekel, jöhet/nem jöhet, igen/nem. Kicsit ez is meg kicsit az is, középen lavírozni, na ez végképp nem jellemző rám.
Nézzük csak meg a reagálásaimat. Mások is fektetnek ennyi energiát abba, hogy reagáljanak egy beszámolóra? Mernek ennyire őszinték, nyíltak, konfrontatívak lenni? Mindenki tudja a választ. Még aki utál, az is olvassa az írásaimat. Vagyis csak azok olvassák igazán.
A te első leveled -mondjuk úgy finoman- nem az én “szájam íze szerint” íródott. Túl kedves, túl aktív, túl barátkozó volt. Nem is próbáltam a te ritmusodat felvenni, hoztam a magam félhivatalos, távolságtartó formáját. Még jó, hogy te kitartó voltál és eljutottunk a találkozásig. Személyesen -habár nagyon különbözőek vagyunk- nagyon is megtaláltuk a közös hangot. Szeretem ha valaki pozitív, vidám személyiség, szereti a munkáját, figyel másokra és értelmes. És benned ezek mind megvannak. Meg egyébként is: akivel zenéről lehet beszélgetni rossz ember nem lehet. Ahogy meséltél magadról egyértelmű volt számomra, hogy te az a típus vagy aki bizalmat szavaz másoknak. Ezt a jó tulajdonságodat tartsd meg kérlek. Nagyon fárasztó lehet úgy élni ha valaki automatikusan a legrosszabbat nézi ki másokból. Nemrég volt egy vendégem akivel pont emiatt a bizalmatlanság miatt volt némi nézeteltérés köztünk. A találkozás elején tett egy utalást arra, hogy reméli itt nem tűnik el semmilyen dolga mert hallott már olyan helyekről ahol voltak ebből problémák. Ő egy ártatlan, inkább vicces megjegyzésnek szánta, de egy ilyen megjegyzés nem lehet ártatlan, nagyon nem tesz jót a bizalmi légkörnek. És mit ad Isten, a találkozó végén amikor kereste a tárcáját a kabátzsebében persze, hogy nem találta. És nem arra gondolt első körben, hogy biztos kint hagyta a kocsiban hanem nekem kezdte el bizonygatni, hogy márpedig ő mindig a kabátja zsebében hordja. Itt azért elég keményen leállítottam és mondtam neki, hogy fáradjon ki a kocsijához, keresse meg a tárcáját és utána jöjjön vissza elrendezni a dolgait. A sztori vége könnyen kitalálható, mint ahogy az is, hogy lesz e következő randink. Miután elment azon gondolkodtam, hogy rossz lehet állandó aggódásban élni, hogy épp ki akar hátba támadni. Én nem vagyok egy naiv ember, de szeretem megszavazni a bizalmat másoknak és ez a módszer szinte százszázalékosan működik is, hisz megkapom az élettől és másoktól is amit szeretnék. És ezt az optimista hozzáállást láttam benned is. Amúgy túl sok közös nincs bennünk, de ez az egy kapocs pont elég volt a jó hangulathoz. Hisz kell valami, találnom kell valamit ami a másikban szimpatikus, vonzó számomra, mert akkor tudok kapcsolódni hozzá.

Kérlek ne haragudj, hogy megvárakoztattalak a reagálásommal, de már teljes karácsonyi lázban égek, így vagy dolgozom vagy az ünnepi előkészületekkel vagyok elfoglalva. Szeretem a Karácsonyt? Nagyon is! Éppen ezért túlpörgöm? Naná! Pedig te megérdemelsz egy rendes reagálást. Boldog-boldogtalannak osztogatom mostanában a keresetlen tanácsaimat ajándék ügyileg, hogy mit vegyenek a párjuknak. Talán kissé furcsa, hogy épp nálam és tőlem kapnak tippeket, de olyan sok vendégemmel haveri/baráti kapcsolatban vagyok, hogy ez igazán belefér. Ha van a hirdetőknek íratlan kódexe, hogyan is kell viselkedni a vendégekkel, én valószínűleg sok helyen megszegem. Tudni akarom a másik nevét (mivel szeretem a nevén szólítani beszélgetés közben), a munkáját, érdekel a személyisége, hogy honnan jött, épp az életének melyik szakaszában tart, milyen céljai vagy vágyai vannak. Szóval itt nálam csiripelni kell mint a kismadár. A diszkréció szerintem nem ott kezdődik, hogy semmit nem tudok meg a másikról hanem ott, hogy a rám bízott információt kellő intelligenciával kezelem, tehát megtartom magamnak. Csak a másik megismeréséhez van szükségem ezekre. És én igenis meg akarom ismerni a másikat, rá akarok hamgolódni. Na nem csak úgy szőrmentén, hanem igazából. A környezetem idegesítően maximalistának ismer, nekem a szimplán jó nem elég. Viszont egy másik oldalról nézve olyan kevés megfelelési kényszer van bennem. Azért szeretem jól csinálni a munkámat mert másképp nem érezném jól magam. És talán a vendégek felé is kicsit magasabbra teszem a lécet mint ahogy szokás. Van akinek ez elérhetetlen és van akinek ez könnyen átugorható. Te ez utóbbiba tartozol. Mikor olvastam a beszámolódat volt valami amire lett volna egy kritikai megjegyzésem…és képzeld elfelejtettem. Agyalok itt rajta, hogy mibe akartam belekötni, de nem ugrik be. Elmúlt már éjfél is, így elengedem. Még a végén tündibündi írást adok ki a kezemből. Tudjuk be annak, hogy a Karácsony szelleme engem is elért.

Lehet nem ez volt az utolsó találkozásunk, de ha mégis akkor azt is túléljük.
Köszönöm a látogatást, egészen jóra sikerült!

Üdv:

Aliz

Megvan, megvan, megvan! Csak nem hagyott nyugodni és rájöttem mi az amibe bele tudnék kötni: még hogy egy szőke nőnek a fehér jobban áll mint a fekete!?
Soha nem gondoltam volna, hogy odáig süllyedek, hogy a Geszti féle Rapülőkből idézek egy örökbecsűt, de most ennek is eljött az ideje:
“Nem adom fel “ című nóta 29-30. sora.

Egyeztetés:

Megközelítés:

Helyszín:

Lány külseje:

Erotikus masszázs:

Levezetés:

Elszámolás:

Összkép: