• Chloé

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Amberről még nyáron vol tegy EP beszim. Ennek következtében kaptam hideget, meleget itt az oldalon. Amber reagált, elnézést kért, és pótlást ígért. Nem sokkal később próbálkoztam is, de sikertelenül, míg végül pár hete úgy gondoltam egy életem egy halálom én bizony még megpróbálom.... Az oldalon küldtem neki egy üzenetet, melyre hamar reagált is, és mivel megígértem neki anno hogy lesz lehetőssége jóvátételre, viszonylag gyorsan meg is egyeztünk az időpontban. Korai időponban állapodtunk meg. Indulásomkor küldtem neki egy SMS-t, de már csak akkor látta mikor hívtam, a bejutás miatt :)
  • Megközelítés:

    Belváros. BKK jár a környéken, az utcában pl troli közlekedik. Parkolni nem egyszerű, sőt kifejezetten nehéz. Reggel révén nekem még szerencsém volt. A sok régi között egy viszonylag új építésű épület. De ha jól tudom már nem sokáig rendel itt a Kisasszony.
  • Helyszín:

    Egy újépítésű társasház sokadik emelete. Portaszolgálat illedelmesen köszön, de mivel az instrukciók pontosak, nem szükséges útbaigazítást kérni. Lift gyorsan suhan felfelé. Ajtó kattan, és már bent is vagy. Egyértelműen látszik, hogy nem csak rendelőbe érkezik a kedves páciens. Előszobából nappaliba, onnan hálóba vezet az út. A hálóban hatalmas fémkeretes(később szerepet is játszik) franciaágy, szekrényen akasztó a ruháknak, és szék. A fürdő tiszta, és száraz. Kádban lehet zuhanyozni, vagy akár fürdeni is, de 2 személynek kicsi, egyedül meg hát minek. Minden eszköz rendelkezésre áll a teljes higiéniához. Türcsi puha, és száraz.. kilépő ugyancsak. Bár nekem sikerült egy kicsit pocsolnom, de azonnal orvosoltam.
  • Lány külseje:

    Az arcos képek, magukért beszélnek. Minden porcikájában egy bombanő fogad, aki legalább annyira izgul a randi előtt mint Te. Minden domborulatán feszes, illatos bőre még most is a lelki szemeim előtt van, ahogyan haladok a nyaka vonalától a tökéletesre formált mellein keresztül, a sima, feszes hasán át illatozó kelyhéig. Ez az én el camino-m. Mikor megérkeztem még egy teljes beláthatóságot biztosító lenyhe köntös volt rajta, mely már a köszönés (ölelkezés, csókok) közepette lekerült csodaszép testéről. A fekete melltartó plusz bugyi kombótól már fürcsi után váltunk meg, a tűsarokkal egyetemben. Hosszú combjaira tökéletesen simuló combfix a kezelés végéig fennmaradt.
  • Action:

    Hát újra itt... Viszonylag gyorsan megegyeztünk, hogy a múltat magunk mögött kell hagyni, ezért hátat fordít nekem, és strippereket megszégyenítő mozdulatokkal fenekét ágyékomhoz dörgölve felkínálta testének domborulaatait felfedezésre. Míg kezeim kebleit simogatják, nyakára enyhe puszikat lehelek. Egy egy lopott puszi, és már fordul is velem szembe, ahol elém tárul a kánaán. Bár már sokadszorra járok nála, mégis időről időre ámulatba ejt nőiessége, és a hozzá tartozó szendeség, mely azonnal elfeledteti velem, a külvilág gondját, s bajait. Ő sem tétlenkedik. Ölel, és csókol mintha rég látott szeretője lennék, kit elszólított a kötelesség. Ha volt is harag, dac, sértettség, már hamva sincs sehol. Csak a vágy, melynek átadva magunkat hamar az ágyban foglalatoskodunk tovább. A már már forgatókönyv szerű, domborzat felfedezése után az orális örömök veszik át a főszerepet. Combja feszes, kelyhe fiatal és illatos, nagyon jól reagál a kényeztetésre. Az első orgazmus kicsit lassabban jön, de a második, és harmadik már sűrűbben követi. Mindegyik kéjes hanghatásokkal, apró altesti rángásokkal, és extra adag nedvességgel érkezik meg. Nem sietünk sehová, pihenünk, ölelkezünk, csókolózunk. Szerepcsere következik. Végigcsókolja testem, és megáll a célterületen. Puszi fent, puszi lent, puszi mindenhol. Újfent egyenesbe hoz, és még csak nyálas sem lettem. Apró nyelmozdulatokkal veszi birtokba az ember műszerét, egyre nagyobb, és nagyobb területeket uralma alá vonva. Csak fekszem, és élvezkedem. Élvezem ahogy tövig elmerülök érzéki ajkai között. Élvezem ahogy a gátam kényezteti a nyelvével. A teljes stabilitás érdekében Amber beakasztja lábfejét az ágy rácsai közé. Minduntalan örömet akarok neki okozni, ezért javaslom hogy váltsunk kölcsönös kényeztetésre. De hát nincs mindig karácsony! "Inkább szexeljünk!" - javasolja, és hát férfi legyen a talpán aki ellent tud állni egy ilyen felszólításnak! :) A gumi egy szempillantás alatt felkerül, és már benne is ül. Le, föl, le föl, előre, hátra ... Rám ül, és teljesen benne vagyok, majd pedig gugolásba emeli magát, és teljes vonalon jár a metró. Próbálom lassítani a tempót, -akarom még!-, de elér az elkerülhetetlen vég. Nem sietünk. a lenyugvást tisztálkodás követi, a tisztálkodást ivószünet. Összebújunk, mint a szerelmesek, és csak beszélgetünk. Nem sietünk. Egy csodálatos masszás kerül terítékre, kényeztető és frissítő. Minden érintésénél összerezzenek. Profikat megszégyenítő mozdulatai teljesen levisznek alfába. Ha nem beszélne közben hozzám elaldnék. De azt nem lehet. A randit keretes szerkezetbe foglalandóan újfent a fürdőbe veszem az irányt. Eljön a búcsú pillanata. Rengeteg ölelés, és apró, néhol hosszabb csókkal indít utamra. Mintha csak azt akarná elérni hogy hiányozzon. Sikerült. Már a liftből visszafelé húz a szívem. És ezen sorok írásánál már biztos is vagyok benne hogy nagyon hamar csörren madj az a telefon.
  • Elszámolás:

    Átlagon felüli élmény átlagon felüli rózsaszálakért. Minden szirmát megérdemelte. Fürdés előtt került a komódra, nem figyeltem a továbbiakban. Jobb elfoglaltságom adódott. Tudtommal nincs extrája. Ha van is, nekem még nem volt rá szükségem. Minden vágyam ki tudja elégíteni. Soha még csak szóba se jött.
  • Összkép:

    Ahogyan azt igértem, mindenképpen megírom ha lesz folytatás az EP után. Úgy gondolom a lehető legjobban sült el. Hiszek benne hogy Amber is tanult az esetből, és remélem látjátok, hogy egy EP beszi még nem a világ vége. Akit ennyi beszi közül az EP tántorít el, az nem is biztos hogy jó helyen jár. Egy aranyos, kedves, intelligens lány gondoskodik rólad. Lesi minden kívánságod, és 110%-ban rád fókuszál. Kell ennél több?
Happy Massage