• Emma

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Ez is egy új hirdetés, nagyon tetszett, nosza rajta próbálkoztam. Második kísérletem sikerült és tudtam
    beszélni vele. Nagyon kedves volt és készségesen válaszolt kérdéseimre. A lágy, dallamos hangja is
    nagyon tetszett. Mivel minden klappolt, meg is beszéltük a randi időpontját.
  • Megközelítés:

    Számomra kedves szalon a nyolcadik kerületben. Több BKV járattal is megközelíthető. A parkolás
    fizetős, de általában mindig van hely. Egy aránylag új építésű társasház, amit könnyű megtalálni a
    telefonban megadott adatok alapján. Mivel korábban érkeztem, még egy kicsit sétálni is tudtam.
    Erre azért is szükség volt, mert a közeli parkoló óra nem működött és másikat kellett keresni.
  • Helyszín:

    Könnyen eljutottam a bejáratig, hívtam telefonon, kaptam kódot és könnyen feljutottam a megadott
    emeletre. Azt kérte, hogy várjak egy kicsit, amíg az előző vendég el nem megy. Kis várakozás után
    már mehettem is. A csúszásnak az volt az előnye, hogy nem fürdött, ezért velem együtt jött a fürdőbe,
    így kölcsönösen mosdattuk egymás, ami már kezdésnek is izgató volt. Több szoba van, többen rendelnek,
    de én nem találkoztam senkivel. Jól jártam, mert a legnagyobb babaszobába kerültem, ami szépen
    volt berendezve, kényelmes kanapéval, ahová mindent le tudtam pakolni és egy nagy kényelmes kanapé
    várt arra, hogy ott legyen a program. Falon tükör, a vizuális élmény fokozása céljából.
    A fürdőszoba kényelmes és minden szükséges megtalálható.
  • Lány külseje:

    Az ajtó mögül egy karcsú, jó alakú, kedves lány bukkant elő. Üdvözöltük egymást, majd szemügyre vettem,
    nagyon tetszettek formás, kemény mellei, gömbölyű kemény feneke és vonzó alakja. Csinos, karcsú alakját
    jól adják vissza a képek. Az arca számomra szép és nagyon vonzó. Mosolya, kedvessége és kisugárzása
    mindjárt az elején nagyon megfogott. Beléptemkor kedves puszikkal fogadott.
    Már a kezdett is nagyon jó volt és a folytatás még jobb lett. Konstatáltam, hogy az adatlapon megadott
    információk mindenben tükrözik a valóságot és a képek is hitelesek.
  • Erotikus masszázs:

    Másfél órára mentem, hogy legyen elég idő az ismerkedésre és a kényeztetésekre is. Elsőnek fürödni
    mentem, finom törölközőt kaptam, nagyot zuhanyoztam és jól beillatosítottam magam, remélve azt, hogy
    így több puszit fogok kapni, hát így lett és jól jártam.
    ---Visszatértem után egyeztettük a programot és kezdetét vette a kellemes együttlét. Álló pozícióban
    indítottuk a szeánszot, finom csókok kíséretében. Hirtelen meggondolásból a tatamira gurított és
    rendhagyó programmal lepett meg, pontosabban azzal, hogy amikor hasamon feküdtem elkezdett
    a hátamon lévő pattanások kezeléséve, kidurrantásával foglalkozni, erre mondtam, ahány durrantás,
    annyi puszit kérek, teljesült. Mondtam, hogy hagyjunk néhány pattanást a következő alkalomra is.
    És csak ekkor kezdett masszírozni, ami szintén nagyon jól esett. Végén kértem, hogy üljön rá azzal
    a szép kerek, finom popsijával az enyémre és szambázzon egy kicsit.
    ---A második részben a hátamon feküdtem és a combomat és a lábszáramat kezelte, majd kérésemre
    a térdemet körkörös mozdulatokkal masszírozta, ami nagyon jól esett. Először a jobboldali részt vette kezelésbe,
    majd a baloldali testrészeimen tevékenykedett. Természetesen a karomat és a kezeimet is
    megfelelő kezelésben részesítette. Végezetül elvállalta a talpaim masszírozását is, ami szintén nagyon
    jó volt és mondtam neki, hogy ezek után nagyokat fogok tudni ugrálni.
  • Levezetés:

    A masszázs után felálltunk és állva kényeztettük egymást, én sok puszit adtam, majd csókolózásra
    váltottunk, finom, nyelves csókok, sokáig emlékezni fogok rájuk.
    ---Utána birtokba vettük a nagy és kényelmes tatamit, majd átvettem a kezdeményezést, hogy jó példát
    mutassak, elkezdtem simogatni, puszilgatni. A fülecskéknél kezdtem, sok puszit adtam az arcocskájára és a nyakára.
    Lefelé indultam, a keményedő melleknél sokat időztem, simogattam és ingereltem a bimbócskákat, amelyek növekedésnek
    indultak. Tovább folytattam utamat lefelé és eljutottam a csodák völgyébe, ahol megtaláltam kívánatos kelyhét.
    Szétnyitottam a szirmocskákat, finom mozdulatokkal ingereltem ujjaimmal, majd kiélesített nyelvemet bedugtam
    az illatos punciba, tekertem, csavartam és intenzíven szopikáltam, és a zenével kísért nyelvjátéknak rövid időn belül meglett
    folyékony eredménye, mert elkezdődött a nedvesedés. Ahogy elnéztem, neki is tetszett a folyamat, mível nagyokat sóhajtozott.
    ---Ezek után Emma következett, mert elérkezettnek látta az időt és rácuppant meredező barátomra,
    szopogatta, ingerelte és körbe-körbe nyaldosta, közben a golyókkal is foglalkozott és ez így együtt nagyon kellemes élményeket
    okozott. És akkor jött az csodálatos csúszka, le-föl rajtam elölről, miközben a hátamon feküdtem. Közben egyre intenzívebben i
    ngerelte a velem egykorút, amire nagyon megerősödött és nehéz volt visszatartani.
    ---Elérkezettnek láttam az időt a végjátékra és kértem, hogy felső szintre emelje a francia nyelvleckét, amit odaadással és
    mély érzelmekkel teljesített, hát itt jött a barátnői kérés, hogy vigyázzak az élvezéssel, mert nem szeretné ha az arcára,
    vagy a hajára menne a fehér nedű. A felforrósodott hangulatban még tudtam arra vigyázni, hogy pontosan célozzak
    és sikerül puha szájacskájába lőni. Nem kapta ki azonnal, hanem egy ideig tartotta és megvárta, amíg lenyugszom.
    Simogatott, mosolygott és finoman törölgette rólam az akció eredményét, még puha, nedves szilviát is hozott.
    ---Emma egy tündéri barátnő, aki elvarázsolja vendégét, csodálatos bánásmódban részesíti és minden jóval elhalmozza,
    aki úriember módjára viselkedik. Búcsúzásul egy kis füzetecskét kaptam, beleírva az aznap kapható maximális piros pontokat.
    Benne odabiggyesztve: szeretettel plusz egy rajzolt szívecske.
  • Elszámolás:

    Telefonon egyeztettük a részleteket, ennek alapján történt az elszámolás. Két extrát vettem igénybe.
    Mivel először voltam nála, mindjárt az elején asztalkára tettem a virágszálakat és ez végig ott maradt.
    Szerintem közepes árfolyam, de nekem nagyon megérte, mert felejthetetlen élményekben volt részem.
  • Összkép:

    Emma egy Égi Tünemény, aki mindent megtesz, hogy vendége jól érezze magát. Vonzó kisugárzása elbűvöli a földi halandót.
    Az élet dolgairól is jót lehet beszélgetni vele. Mindent megtettem, hogy viszonozzam kedvességét és odaadását, de akárhogy
    iparkodtam, csak a töredékét tudtam adni, annak, amit kaptam. Nagyon jól éreztem magam vele és fülig érő vigyorral távoztam tőle.
    Hát most tényleg fontolóra veszem, hogy bérletet veszek, hogy minél többször eljuthassak hozzá.
    Nagyon köszönöm a kedves bánásmódot és a csodálatos élményeket.
Happy Massage