• Niobé

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Vtr-es egyeztetés történt, 2 órán belül nála voltam.
  • Megközelítés:

    3-as metró közel van. Parkolás fizetős de van bőven hely. Könnyen meg lehet találni.
  • Helyszín:

    Szép lakás az egyik nem túl magasan található emeleten. Fürdő sok-sok tusfürdővel, káddal. A szobában matrac, tükör és masszázspad is található. A ruháknak szobainas és szék is ki van készítve.
  • Lány külseje:

    Niobé gyönyörű. Szebb, mint a képekből sejteni lehet. Tetoválások valóban vannak, de rajtam is, ízlésesek. Szép mosolya, hosszú fekete haja, csodaszép formás teste van.
  • Erotikus masszázs:

    Fél órára tudtam most csak menni. Ebbe nem sok minden fér bele, főleg ha a 2 zuhanyzást is belevesszük.
    Zuhany után a padra feküdtem. Megbeszéltük a forgatókönyvet. Krémmel nagyon ügyesen masszírozott. Amit a helyzetből és az erre szánt 10 percből ki lehet hozni, az megtörtént.
  • Levezetés:

    Melegvizes törölközővel letörölte a krémet. Nagyon kedves gesztus. Fordultam, de a matracra feküdtem át. Lekerült minden ruha. Az idő rövidsége miatt nem kérdeztem rá a kölcsönösségre, csak a cickók kaptak egy-egy puszit.
    Nagyon szépen felélesztette a farkamat, folyton egészen a szájában voltam, semmit nem kezezett. Nagyon ügyesen, egyre gyorsulva majd pihenve, oldalról nyalogatva kényeztetett. Nem akartam túllépni az időn, ezért a tükörben a szuperszép testét és a bólogatást figyelve a szájába élveztem. Hagyott lenyugodni, letörölgetett.
  • Elszámolás:

    Nem kérte, de előre letettem a kisasztalra. Fél órás tartalmas randiért nagyon is korrekt.
  • Összkép:

    Niobé kedves, mosolygós, odaadó és nagyon ügyes mind a masszázsban mind a franciában. Mivel ma csak 30 perc jutott, nem cifráztunk semmit, de kimaxoltunk minden lehetőséget. Legközelebb tovább maradok. Nem kérdés, hogy teli találat volt ez a lopott fél óra.
Happy Massage