• LINETT

  • Beküldte:
  • LINETT reagálása

    Drága Jázminfan! 💗

    Csak most jutottam el ide időben oda, hogy itt is megköszönjem ezt a remek beszit, amit kreáltál rólam/rólunk!
    Köszönöm a kedves szavakat és a temérdek dicséretet, amit belecsempésztél a soraidba. Igazán jól esett olvasni, hogy elégedett voltál velem/velünk.
    Tudod, úgy képzelem ezt egy Férfi szemével, hogy ez tényleg élmény számba mehet nektek, amire klassz lesz visszaemlékezni jó pár év múlva is. Személy szerint remélem hogy sokáig leszek/leszünk a pozitív emlékeidben!
    Ölellek és sokszor puszillak, illetve azt is remélem hogy hamarosan ismét találkozunk Te csupa mosoly Férfi példány! 💗

  • Egyeztetés:

    Linettel való megismerkedésem még a nyáron kezdődött. Azóta többször meglátogattam őt, mert az első pillanattól kezdve nagyon jól megértjük egymást és kedveljük egymás társaságát.
    Az egy hónappal ezelőtti találkozónkon megemlítette, hogy egy új lány csatlakozott csapatukhoz, akivel nagyon jó barátnők lettek. Mindenféle értelemben. :-) Persze ez a hír azonnal megmozgatta a piszkos fantáziámat és rákérdeztem, jól értem-e, hogy egy hármasra szeretne elcsábítani? Igenlő volt a válasz.
    Hamarosan elkezdtünk egy mindenkinek, mindenféle szempontból megfelelő időpont megcélzását. Másfél órát kértem a lányoktól, sejtvén, hogy az is gyorsan el fog szaladni.
    Linettel mindezt itt üzenetek formájában beszéltem meg. Persze írtam Karinának is, hogy tudja mire készülünk vele. Nagyon örült, hogy csatlakozhat a már megszokott párosunkhoz. :-)
    Nekem volt már részem ilyen hármasban, de maradt a bakancslistámon néhány felállás, ami még megvalósulásra várt. Ezeket képek formájában inspirációként elküldtem a lányoknak.
  • Megközelítés:

    A lányok masszlakja a Puskás stadion közelében található. Közösségi közlekedéssel könnyen megközelíthető és a parkolás sem okoz idegbajt.
  • Helyszín:

    Viszonylag új építésű társasház, egy csendes mellékutcában. Jártam már itt is, egy másik házban, egy másik lánynál, kellemes emlékeket idézett fel bennem, akárcsak az e házban addig történtek Linettel.
    Marina parti színvonalú a lakás, rend és tisztaság van mindenhol.
    Többen rendelnek itt, de a diszkrécióra nagyon ügyelnek.
    A szoba, amiben mi szoktunk lenni, elég tágas, van benne masszpad, kanapé, szobainas, nagy matrac tükrökkel. A leeresztett redőny mellett a hangulatvilágítás nekem kicsit kevés szokott lenni. Most is kértem még fényt, hogy jól lássam, mit csinálunk. :-)
    A fürdő zuhanykabinos, két személynek már szűkös lenne. Bár ezt még nem próbáltuk ki. Szájvíz van, használni érdemes, nehogy azon múljon a csók.
  • Lány külseje:

    Linett testalkata a fotóknak teljesen megfelel, magas, vékony leányzó. A cicik ugyan tenyérnyiek, de igencsak kedvelik a játszadozást.
    Természetes szépség, se műszempilla, se ajakfeltöltés, se tetkók, de nincs is ezekre szüksége. A haja ugyan szőkére van festve, de én igencsak kedvelem ezt a hajszínt. Bőre mindenhol szőrtelen és külön érdekesség, hogy van, ahol teljesen világos.
    Arca hosszúkás, karakteres, szerintem kifejezetten helyes és ráadásul sokat mosolyog. A szemeivel nagyon kifejezően tud nézni, azt külön bírom benne. Hosszú haja mindig ki van engedve és ez így marad végig legnagyobb örömömre. Lehet játszani vele, nem veszi rossz néven.
    Belső tulajdonságait tekintve nagyon kedves, szerethető, figyelmes, kommunikatív vendéglátó. A 100% barátnő feeling már a legelső látogatásom első pillanattól kezdve megvan.
  • Erotikus masszázs:

    A masszázs érdeklődés hiányában elmaradt. :-) Mennyivel érdekesebb, izgalmasabb dolog, ha reggel, munka helyett két helyes, csinos, meztelen, erotikától túlfűtött lány egyszerre elkezd simogatni, csókolni, franciázni... ;-)
  • Levezetés:

    Linett várt az ajtó mögött, szexi, fekete alsónemű szettben. Széles mosoly a helyes arcán és azonnal kaptam egy üdvözlő puszit a számra.
    Karina fél perc múlva lépett elő a privát zónából. Őt akkor láttam először. Mosolyogva, puszival, érdeklődve fogadott ő is, mintha régen ismerne.
    Kézen fogott és bevonszolt a nagyszobába a barátnője után. Mentem volna én lassabban, mert két tangás popsit mustrálhattam egyszerre. :-)
    Megkérdezték mit innék, én teát választottam. Linett kiment, hogy megcsinálja. Karinával addig beszélgettem. Mire visszatért, rajtam már csak egy alsónadrág maradt. Folytattuk a csevejt, de pár perc múlva a lányok elküldtek zuhanyozni. Odáig eljutnom nem volt egyszerű, mert Karina odalépett hozzám és elkezdett puszilgatni és csókolgatni, amíg Linett leellenőrizte a fürdőt. Mikor visszajött, ő is ugyanezt tette velem. :-)

    A zuhanyzásból visszatérve is folytattuk a beszélgetést, de a lányok hamar belém fojtották a szót. A masszpadnak dőlve álltam meztelenül, rajtuk még a fogadócuccuk volt. Odaléptek hozzám és elkezdtek simogatni, csókolgatni, amit persze viszonoztam. Linett elkezdte Karina cicijeit dicsérni, így leszedtük róla a melltartót, hogy megcsodálhassam és megcsókolhassam azokat. Valóban nagyon szépek, formásak, nagyobb, barnább bimbóudvarral rendelkeznek, de kényeztetés hatására gyorsan összerándulnak. :-)
    Linett leguggolt előttem és elkezdte Karinát simogatni, akiről én pedig letoltam a bugyit. Nyelvesen csókolóztunk, miközben egy mohó nyelvet kezdtem érezni a lábaim között. :-) Linett ujjongva mutogatta barátnőjének, hogy mit művelt. :-D Karina nem tétovázott, rögtön nekiállt birtokba venni a szájával a kemény rudamat. Na, innentől kezdve úgy éreztem magam, mintha egy három szereplős pornóforgatást néznék, csak éppen itt én voltam az egyik főszereplő!

    Linett elkezdett csókolni. De még hogy tud csókolni! Ahogy eddig is tette: nem finomkodik, úgy pörög a nyelve, hogy igyekeznem kell tartani a vehemens tempóját! :-o Pár perc múlva megirigyelte a barátnője új játékszerét. :-) Nagy terpeszt kért és alulról kezdte kényeztetni a nyelvével a gátizmomat, majd a szájával a golyóimat, miközben Karina továbbra is ütemesen bólogatott a farkamon. Ilyenben még nem volt részem, így igyekeztem minden pillanatát megélni! Bő öt perc múlva Linett attól tartva, hogy nem marad neki semmi, cserét kért, így Karina nyalta-szívta tovább a golyóimat, Linett pedig felmászott mellém a masszpadra és onnan bepucsítva, lehajolva, tempósan szopni kezdett! A kezeim szabadok voltak, így az egyikkel Karinát simogattam, a másikkal Linett punciját éppen elértem, így azt kezdtem ingerelni. Síkosítani nem kellett, már nedves volt...
    Hátradőltem a padon, rettentően élveztem ezt a felállást, de a sok egyidejű inger elkezdett a csúcs felé lökni. Én persze semmiképpen sem szerettem volna még ellőni a patronomat. Szólnom sem kellett, a lányok jó érzékkel hagyták abba és álltak fel vigyorogva. De nem volt megállás, egymást kezdték el csókolni és magukhoz húzták a fejemet. Így három nyelv játszadozott egymással hosszú percekig, miközben a kezeikkel a farkamat kényeztették, én pedig a popsikat markolásztam.

    Kezdett kényelmetlenné válni az ácsorgás, így javasoltam, hogy folytassuk a mókát a matracon. A lányok ezzel egyetértettek. Linett elfeküdt és kérte, hogy faljuk fel. :-) Karina levette a szemüvegét és azonnal nekiláttunk! Még szerencse, hogy két cici van, megosztoztunk rajta és gyorsan felállítottuk a bimbókat. A csókos ajkakat sem akartam sokáig nélkülözni, így feljebb helyezkedtem. Karina pedig barátnője hasa felett áthajolva a hímtagomat ingerelte és szopta ismételten. Belenéztem a tükörbe, nem semmi látvány volt, főként a lányok ugye. :-) Linett kezdett beindulni, így a lábai közé költöztem át. Nem szépítem, kinyaltam őt rendesen! Karina ezalatt az én lábaim közé helyezkedett és keményen tartotta a szerszámomat. :-) Tevékenységemnek hamarosan egy szép, remegős orgazmus lett a vége. :-) Én szerencsére jól álltam ezalatt Karina franciáját. Linett megköszönte az orgazmust, megint hármas csókban forrtak össze az ajkaink.

    Karina volt a következő, fekvést kértem tőle. Linettel a formás ciciket kezdtük nyalni-falni. Ő azonban hamar elindult délre. A hosszú, szőke hajzuhatag érzékien csikizte barátnőjét. Félrehajtottam, kellemes látvány fogadott: már a szeméremdombot nyalta. :-) Áthelyezkedtem oda én is és egy újabb bakancslistás élmény megvalósítását kértem, mégpedig azt, hogy nyaljuk ketten egyszerre Karina punciját. Nem csinált még ilyet ő sem, de kíváncsi volt. Nagyon kellemes érzés volt ez, mert a nyelveink is játszottak eközben egymással. Karina persze roppantul élvezte a dupla kényeztetést! Ez neki is újdonság volt.
    A farkam közben veszített kissé a keménységéből, Linett ezt észlelve lejjebb csúszott, hogy franciázzon nekem. Nem kellett sok hozzá, hogy kiegyenesítse a rudamat. De nem állt le, intenzíven szopott tovább!
    Karina hamarosan elélvezett. Puncija tocsogott a nedveitől. Mivel Linettől tudtam, hogy sorozatélvező, nem hagytam abba a kényeztetését, sőt két ujjammal belülről is kényeztetni kezdtem. Ez telitalálat volt, hamarosan újra a csúcsra ért, aztán megint és megint... Ilyet ritkán látok. Külön öröm volt őt kényeztetni! Linett feljebb helyezkedett a ciciket nyalni, attól tartva, hogy Karina netán spriccelni fog és nem szerette volna, ha a szemébe megy. Mivel négykézláb volt barátnője mellett, újabb álmom válhatott valóra: felváltva nyalhattam a két puncit!
    Aztán Linett közölte, hogy neki még szopóreflexe van és muszáj ezt kiélnie. :-D Hasra feküdt mellettünk, így ezt kihasználva Karinával széthúztuk a formás hátsóját és ő puncit, én a szőrtelen popsilyukát kényeztettem. A farkam sem maradt ki a játékból, Linett vette a mohó szájába, a kezeivel pedig a gátamat és az ánuszomat izgatta.

    Megint a csúcs felé tartottam, így javasoltam a lányoknak, hogy Linettet kényeztessük újra. Örült a felvetésnek, de volt egy kikötése: ráülne az arcomra. Vele ilyet még nem csináltam, így beleegyeztem. Valójában 69-ig számoltunk. Bár nem ez a kedvenc pozitúrám a franciázáshoz, mert kétfelé nehezebben tudok koncentrálni. Karina sem maradt ki a játékból, csatlakozott a barátnőjéhez a lábaim között. A tükörben láthattam is, hogy mit művelnek a szerszámommal: amíg Linett vehemensen, félig eltüntetve bólogatott a rudamon, addig Karina a golyóimat nyalogatta-szívta. Majd együtt nyalták a tövétől a makkig és vissza... Eszméletlen pornós volt a látvány!
    Én eközben kényeztettem tovább a nyelvemmel Linettet, aki ettől egyre mélyebben kezdett sóhajtozni és már nehezére esett a hímtagom szopása. :-) Azután már nyalnom sem kellett, a pinusával oda-vissza szánkázott a kinyújtott nyelvemen. Hamarosan egy újabb, nedves orgazmussal ajándékozott meg.

    Egy kis folyadékpótlást és szusszanást követően a két lány összenézett és közölték, hogy most már én következem. :-) Az idővel szerencsére még jól álltunk. A szerszámom ennyi élménytől szintén. :-D Viszont megakasztottam a tervüket azzal, hogy rákérdeztem Linettnél, vett-e már vibrátor köpenyt. Mondta, hogy még nem. Karina kíváncsi lett, hogy mi is az. (Gondolom sok olvasó is: egy rendkívül rugalmas, szilikon anyagú, változatos felületű, mini óvszer formájú játékszer.) Még szerencse, hogy vittem magammal! Megnézte, megtetszett neki és mondta, hogy ettől tuti egy oltári nagy élvezése lesz.
    Linett aggódott, hogy még nem eléggé nedves a barátnője hüvelye, így kinyalta, hogy előkészítse nekem a terepet. :-) Addig én ráhúztam a középső ujjamra a szilikont. Óvatosan vezettem fel Karina hüvelyébe és kezdtem el ki-be mozgatni az ujjamat. A mély sóhajai jelezték, hogy igencsak tetszik neki. És elkezdett élvezni, hangosan, sorozatban, nagyon nedvesen... Legalább tizenötször élvezett el, tocsogott a puncija. Reménykedtem, hogy talán spriccelni is fog, ezért váltogatva izgattam a G-pontját és kívülről gyorsan az egész pinusát. Spricc végül nem lett, de így is nagyszerű élmény volt. Linett sem unatkozott felváltva kényeztette a hímtagomat és a barátnője testét.

    Mindegyikünk megint szomjas volt, frissítő szünetet tartottunk, Karina kiment a fürdőbe. A padnak dőlve beszélgettem Linettel. Mondta, hogy most már tényleg én következem és határozott mozdulattal rábukott a rudamra és verni-szopni kezdte. :-) Karina visszatért és csak lesett, hogy ő meg miből marad ki. :-D Hármas csókban forrtunk össze, majd leguggoltak a lányok és cuppogva, kéjesen nyaltak-szoptak. Aztán Linett megint felmászott mellém a padra és bepucsítva ráhajolt a rudamra. Kihasználtam ezt a puncijának simogatásra. Kérdeztem őket, hogy ne menjünk-e át a matracra, hogyha valami kifolyna, akkor ne a szőnyegre menjen. De megnyugtattak, hogy nem kell, mert itt egy csepp sem fog kárba veszni. :-)
    Félig hátradőltem, élveztem a nagyszerű látványt, hogy két száj és négy kéz dolgozik a lábaim között. Az intenzív, kettős kényeztetés lassacskán visszafordíthatatlanul húzott a csúcs felé. Hamarosan szóltam a lányoknak, hogy mindjárt robbanok. Ők erre még egy kicsit fokozták a tempót! Fél perc múlva egy óriásit élveztem Linett mohó szájába. Ő rövidesen elengedett és kiment a fürdőbe, de Karina bekapta a még mindig kemény rudamat és kiszívta, lenyalta barátnője után az utolsó örömcseppeket is. Pornós jelenet volt ez is!
    Linett visszatért és örömmel állapította meg, hogy valóban egy csepp sem veszett kárba. :-) Levezetésként hármas csók volt, Linetten már csak a szájvizet éreztem.

    Majd a matracon pihegtünk, Linett kiment a fürdőt előkészíteni, mert már csak bő tíz percem maradt. Én azt még elegendőnek éreztem egy gyors huncutkodásra is. Karina felállt, gondolván vége van az erotikának, de én csókolózni kezdtem vele és a még mindig az ujjamon lévő játékszerrel elkezdtem izgatni. Nem sok kellett neki és remegve összerogyott az orgazmustól.
    Lefektettem és hagytam pihegni. Linett visszatérve odafeküdt. Látva, hogy pont elférek, behasaltam közéjük és simogattam, illetve felváltva puszilgattam őket. Nagyon meghitt, barátnős jelenet volt.

    Pár perc múlva aztán felkeltünk. Kaptam száraz törölközőt, de hozzá hosszas csókokat is. Pedig én már tényleg készülődni akartam volna, mert időre jelenésem volt máshol.
    Gyorsan lezuhanyoztam, aztán öltözés, közben csevej, aztán búcsúcsókok az előszobában és a lányok invitálása a következő ilyen találkozóra, majd irány a város forgataga. :-)
    Az utcán kissé szédelegtem az élményektől, de a fentiek alapján talán ez nem meglepő.
  • Elszámolás:

    Az egyeztetés során rákérdeztem erre, de nem kaptam rá választ. Így csak tippeltem, mekkora csokorral készüljek. Az elszámolásra a program végén került sor. A matek egyszerű: a 1,5 óra csokra duplázva, plusz még egy sárga virágszál. Így összességében ez jó nagy csokor, de ugye a program sem átlagos volt. Nekem megérte.
  • Összkép:

    Linettel már az előző találkozóinkon is remekül éreztem magam! De ez a hármas Karinával mindent vitt! A lányok igazán kitettek magukért, hogy én jól érezzem magam és ahogy elnéztem, ők is jól érezték magukat.
    Nem egy régóta összeszokott páros, hiszen Karina újonnan érkezett a masszlakba, én voltam a harmadik, akivel ilyen hármas programot csináltak. Ennek ellenére elég rutinosnak éreztem őket a találkozó elejétől fogva.
    A pornós feelinget még sohasem pontoztam, most megteszem: 5 pont! :-)

    Nagyon élveztem a találkozónk minden percét! A zuhanyzás után belekezdtünk az erotikába és bő egy órán át csak frissítő folyadék utánpótlás miatt szakítottuk meg. Nem voltak céltalan, üres percek, mindig csináltunk valakivel valamit. :-) Segítségükkel kipipálhattam néhány tételt a bakancslistámon.

    Számomra külön öröm, hogy mindkét lány tudja élvezni a kölcsönösséget! Linettel e téren már van tapasztalatom, így tudtuk, mire számíthatunk a másiktól és az előzetes elmondása alapján sejtettem, hogy mi vár rám a barátnője kapcsán. De a valóság ezt alaposan felülmúlta!
    Egy életre szóló, felejthetetlen élményt szereztek ők nekem, amiért nem tudok elég hálás lenni nekik.

    Mire megírtam ezt a beszámolómat, a lányok egy páros hirdetést is megjelentettek, benne új fotókkal. Mivel ott nem lehet beszámolót beküldeni, így mindkettejükhöz beküldöm az egyik közös fotójukkal.
Happy Massage