• Kamilla

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Fura helyzet volt, egy egyeztetett időpontot kellett lemondania egy másik lánynak (aki teljesen korrekten tette ezt, úgyhogy nem volt bennem harag), így hoppon maradtam fél órával a tervezett akció előtt. Nem akartam, hogy kárba vesszen a nehezen összeszervezett alkalom, ezért gyorsan elkezdtem új lehetőség után keresni. Így láttam meg Kamilla hirdetését, hívtam is azonnal. Nagyon kedves volt, sikerült egy nagyon közeli időpontot egyeztessünk, úgyhogy mire odaértem, már tudott is fogadni.
  • Megközelítés:

    Új városnegyed, néhol még építési terület határolja, de ha a jó irányból közelít az ember, akkor már csak a kész dolgokat látja. Én autóval érkeztem, parkolni a szomszéd ház mélygarázsában lehet.
  • Helyszín:

    Teljesen új ház, teljesen új lakás, szóval nincs semmi kivetni való. Ízléses a berendezés, mindenhol rend, tisztaság fogadott. A zuhany kényelmes méretű, felszerelés rendben, a szobában kényelmes ágy, és szerencsére jó magas matrac, így nem kell lehajolni, leguggolni, amikor a drága hölgy(ek) az ágy szélére helyezkednek a kényeztetéshez... :-)
  • Lány külseje:

    Ahogy megpillantottam, tudtam, hogy jó helyre érkeztem... egy rózsaszín szatén hálóingben fogadott, ami fantasztikusan kiemelte a gyönyörű melleit, és mutatta a formás lábakat! Arca szép, szolid smink, szép szolibarna bőr, már is messziről látszik az ápoltsága, igényessége.
    A képekhez képest egy kicsit talán most több lehet a súlya, de ez a többlet nagyon gusztán helyezkedik el rajta, ehhez társul a magával ragadó jókedve, kedvessége, esélye sincs az embernek arra, hogy ne vigyorogjon mint a tejbetök! :-)
  • Action:

    Érkezéskor bemutatta barátnőjét is, aki szintén egy talpraesett, nagyon kedves, mosolygós - és szintén gyönyörű szép - lány (legyen az egyszerűség kedvéért Ami a neve). Természetesen egyből jött a kérés, hogy csatlakozzon ő is, ami úgy tűnt, hogy még jobban feldobta a lányokat! Abszolút az volt végig az érzésem, hogy tényleg nagyon élvezik amit csinálnak és fantasztikusan kedves vendéglátók! Jókedvűek, kedvesek, előzékenyek, figyelmesek és hozzá eszméletlen izgatóak!
    Zuhany után a szobában vártak már, és nem is húztuk nagyon az időt hosszas bevezetővel. Az ágy mellett álltam, előbb Ami, majd Kamilla feküdt elém szemből és olyan fantasztikus franciát kaptam, hogy kb. 2 perc alatt el tudtam volna élvezni, ha nem állítom le őket időben. Miközben Kamilla kényeztetett, Amival csókolóztunk, hozzám simult, simogatott, izgatott, fantasztikus volt.
    Lefeküdtem az ágyra, kaptam mindkettőjüktől a franciát, majd Kamilla gumit húzott rám, és nekem háttal rámült... elképesztő finom volt benne lenni, imádtam a gyönyörű, gömbölyű popsijának a látványát is... közben ment tovább a csókolózás Amival, aki nem csak engem, de Kamillát is folyamatosan simogatta... Égett a képem, de ezt nem is bírtam sokáig, olyan gyönyört okozott Kamilla lovaglása, hogy hamar a benne lett végem...
    Tisztálkodás után elindultunk kifelé a szobából, hogy ebből már úgysem lesz több akció, de Ami nem távozott mellőlem messzire, így miután megittam a frissítőként kapott vizet és beszélgettünk tovább, közben végig magamhoz húztam és a finom kis popsiját simogattam, miközben az oldalamon éreztem a ciciket... a lényeg, hogy hamar jött az ihlet és szerencsére a lányoknak sem volt kifogása az újabb menet ellen, így visszamentünk a szobába. Mivel eddig Aminak csak a szájában voltam, most mindenképpen vele akartam kezdeni. Izgalmamat franciával fokozták a végsőkig, majd gumihúzás és Ami elém fordult az ágy szélére. Istenem az a popsi... gyönyörű volt így betenni neki, és nem kellett nagyon finomkodni sem, elég ütemesen lehetett tolni a menetet... Kamilla lefeküdt mellénk és szétvetett lábai között kezdte el kézzel izgatni magát - hát ez a látvány sem volt semmi.
    Nagyon megkívántam a gyönyörű, hatalmas melleket, így Kamilla fölé térdeltem és a cicik között dolgoztam tovább. Ami ekkor is hozzámbújt, csókolt, izgatott tovább. Egy idő után én feküdtem le, Kamilla pedig betérdelt a lábaim közé és olyan szopást rendezett, hogy behorpadt a homlokom... minden volt ami csak szóba jöhet, a zacsi kényeztetés, nyelvhez csapkodás, mélytorok, minden... úgy húzta magát a farkamra, hogy elakadt a lélegzetem is...
    Persze ezt sem lehetett már sokáig húzni, megint kiálltam az ágy mellé, Kamilla hanyatt feküdt úgy, hogy lelógott a feje az ágy szélén. Ment egy is francia, majd a gyönyörűséges cicikre élveztem egy újabb adagot...
    Teljesen kicsavartak, fantasztikus élmény volt!
    Extraként kértem a fotózást, ebben is maximálisan megtettek mindent, sokszor egymást fotóztuk, éppen mikor kinek volt szabad keze... :-)
  • Elszámolás:

    Teljesen korrekt az ajándék nagysága, a kapott élmény, szolgáltatás tekintetében pedig az egyik legjobb ár/érték arányú élmény volt ez a látogatás számomra! Extraként a fotózást kértem, maximálisan elégedett vagyok a hozzáállással, a korrektséggel!
  • Összkép:

    Nem voltam még olyan helyen, ahol ennyire magával ragadott volna a hangulat, a jókedv, nagyon élveztem minden percét az ott töltött időnek! Amint lehet, azonnal visszamegyek. Itt mindent magkapok amire csak vágyhatok, teltebb, formás idomokat vagy a vékony, fiatal "friss husit", hozzá a lehető legelragadóbb hangulat, nekem tökéletes!
Happy Massage