• Kriszta

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon hívtam mivel más lehetőség nincs a kapcsolat felvételre. Elsőre felvette készségesen tájékoztatott a lehetőségekről és egyebekről is. Ami tetszett és megkérdeztem mikor tudna fogadni leghamarabb jött a válasz akár azonnal is én mondtam neki, hogy kb. fél óra kell míg odaérek a megkapott címre.
  • Megközelítés:

    Most gyalog mentem a megkapott címhez, ami már ismerősen hangzott, mint kiderült nem volt véletlen. Bár nem a pontos házszámot adta meg hanem a túlsó oldalit. Mikor odaértem akkor kaptam meg a pontos házszámot. Akkor lett világos, hogy már jártam abban a lakásban. A házat egyszerű megtalálni gyalog is nem kell hozzá GPS se. Aki autóval menne neki nehézkes lehet a parkolás, ezt az előző alkalommal tapasztaltam, de azért megoldható, ha nem is közvetlenül a háznál, de közelben biztos lesz szabad hely az autó számára. Ezt most is így láttam, mert direct megfigyeltem. BKV járataival is megközelíthető villamosok járnak a közelben, ahonnan pár perces séta beiktatásával oda lehet érni.
  • Helyszín:

    A helyszín a ház legmagasabb emeletén található ahová lifttel érdemes menni a liftből egy jobbos és már ott is vagyunk a lakás ajtaja előtt. A lakásba lépve cipő levétele után beinvitált egy másik szobában nem abba amiben már jártam. A lakáson belül több szoba is lehet kialakítva az ilyen szeánszokra. A diszkrécióra odafigyelek így nem futottam össze senkivel. Ruháimat egy székre tudtam tenni az ablak mellett. Mivel már jártam a lakásban nem is olyan régen így ismertem a járást a fürdőszobához, ahol egy tusoló van kialakítva pár darab tusfürdő van, szájvízből is kétféle áll rendelkezésre. Törölköző pedig a fürdőszobában van a mosógépen szépen összehajtogatva. Higiéniailag is minden rendben van erre nagyon odafigyelnek a lányok ez látszik a lakás azon részein, amit láttam. A szobában pedig egy kényelmes nem túl nagy méretű ágy kb. másfél emberes szolgál a szeánsz érdemi részészre.
  • Lány külseje:

    Külsejéről képei árulkodnak a legjobban kicsit telt alkatú lány van mit fogni rajta minden téren ez is látszik a képein. Nagy ikrei, amik eredetiek és nagyságukból adódóan gravitálnak, viszont nagyon jól reagálnak a kényeztetésre és szeretik, ha foglalkoznak velük. Engem abban a szexi ruhában fogadott, ami a képein is látható jelenleg a 2. 4. képen van rajta nagyon dögösen nézett ki. Rövid vörös haja van pont olyan, mint a képein. Csalódás nem ért.
  • Action:

    Pontosan érkeztem szokásomhoz híven. A cím birtokában már tudtam hová kell mennem, mint utóbb kiderült jártam már abban a lakásban egy másik lánynál.

    A lakásba lépve cipő le most a másik kisebbik szobába mentünk, ahol átadtam neki vitt csekély boldogsághormont. Puszikat kapva cserébe. Megbeszéltük a részleteket míg vetkőztem.

    Ismerős lévén a lakásban így tudtam a járást a fürdőszoba felé, ahol tusoló áll tisztálkodásra. Törölközőt pedig a mosógép tetejéről lehetett elvenni. Gyors tusolás után a szobában várta érkezésemet.

    A szobában aztán neki estünk egymásnak heves érzéki csókolózással kezdtük egymás testének megismerését. Nagyon finom a csókja, ami be is indította bajtársamat haptákba állt úgy ahogy illik.

    Egyszer csak azon vettem észre magamat, hogy az ágyon fekszünk, ő rajtam fekszik és tovább csókolózunk. Az ágy, ami nem egy nagy méretű kb. másfél emberes, de azért elfértünk rajta. Kicsókolóztuk egyelőre magunkat majd elindultam felfedező körútra, de előtte kérésemre megszabadította magát a fogadó ruházatától. Így most már minden hová odafértem.

    Kezdtem a nagy ikreivel, ami eredeti ebből és nagyságából adódóan gravitálnak, de roppant jól reagáltak nyelvelésem hatására lehet gyömöszölniis is őket, amiből kapott mind a kettő rendesen. Tovább mentem délebbre, ahol egy húsos punci várta, hogy kezelésbe vegyem nyelvemmel és ujjaimmal egyaránt, ami már kellő képen meg izzadt az ikrei kényeztetése alatt.

    Meg is lett a várt eredmény halk hangokat adva megfeszült a teste halkan mondta is, hogy mindjárt elélvez és elélvezett valóban. Nagyon finom kellemes finom húsos puncija van izgalmas volt nyalni foglalkozni vele és meg is hálálta a törődést.

    Ezután rátértem a lábacskáira combjától végig puszilgattam elérkeztem a lábujjaihoz, amiket sikerült elkényeztetnem teljesen mindkét lábát izgató érzés volt részemre ez a művelet is. Ami nem csak látszólag, de tetszett is neki, amit meg is erősített végén. Majd a lábait óvatosan letettem az ágyra majd visszaindultam észak felé. A végén rákérdeztem, hogy milyen érzés volt mondta, hogy különleges, de jól esett ez a fajta kényeztetés, mert nem igen szokott ilyenben része lenni vagy kapni.

    Az ikreinél elidőztem egy kicsit majd újabb csókolózással mulattuk az időt. A fülébe súgtam, hogy következik a helycserés támadás. Helyet cseréltünk most én feküdtem a hátamra. Ismét csókolózásba elegyedtünk, majd rátért bajtársam kényeztetésére kellemesen nyalta falta bajtársam pedig tűrte és élvezte a helyzetet. kicsit rásegítettem finoman kényszerítve a fejét finoman rányomva, hogy mélyebben is vegye be, de arra ügyelve, hogy ne legyen mélytorkos, mert az nincs nála.

    Eljött a beöltöztetés ideje, amit jeleztem neki. A ruházatot megkapva szemből kértem, hogy üljön bele ágaskodó bajtársamba, ha sikerül akkor fordulunk kutyusba. Simán becsusszant a punciba és mozgott rendesen fáradhatatlanul bele adott anyait apait mindent. Közben magamra húztam és ismét megkóstolhattam finom csókját és szép nagy ikreit is tudtam nyalni és simogatni és gyömöszölni is. Itt következett a második orgazmusa tocsogtunk a finom nedűjében rendesen.

    Mivel tervbe volt véve a kutyus póz így kértem, hogy cseréljünk pózitúrát bepucsított én meg simán beletaláltam a kéj nedvtől tocsogó puncijába. Most én adtam az ütemet hol lassabb tempót diktálva hol kicsit gyorsítva a tempón meg is lett a várt eredmény sikerült egy nagyot élveznem.

    Kapott a hátára egy puszit megköszönve ezt a felejthetetlen randit. Kicsit hagyott lenyugodni, majd előbújva punci melegéből, megkértem, hogy távolítsa el az öltözetet. Amit finoman meg is tett majd kaptam nedves törlőt, amivel tisztába tudtam tenni magamat. Beszélgettünk egy keveset majd felöltöztem és a távozás mezejére léptem.
  • Elszámolás:

    Érkezésemkor átadtam neki szerény ajándék csomagomat boldogsághormon formályában. Az ő megérdemelt virágszálait előre kérte, ami érthető mivel először voltam nála így még nem ismert. Mivel nem adok lányok kezébe direct virágszálat így egy kis szekrényre tettem le az ott lévő óra alá téve. Korrekt pesti átlag.
  • Összkép:

    Ismét jól választottam partnert, már a telefon beszélgetéskor tudtam, hogy minden rendben lesz. Így is volt végig csak rám fókuszált, amíg ott voltam külvilág ki volt zárva. Csak ő és én voltunk. Köszönöm szépen a gyors fogadtatást is. Csókollak.
Happy Massage