• Wanda Gold

  • Beküldte:
  • Wanda Gold reagálása

    Helló Mátém!❤️


    Köszönöm neked a randit és ezt a beszit is. Igaz egy kicsit késtem ezzel az írással ( jó csak 1 hónappal és 6 nappal 😂) , hoztam a formám ezen a téren is 😁
    Bocsánat érte.... Ígérem, hogy a következőre igyekszek időben írni 🙂
    Szerencsére már megszoktad, ezen nem fogunk összeveszni 😙

    Mindketten hoztuk a formánk más téren is és sikerült újra jól érezni magunkat egymás társaságában. Panaszra nem lehet oka egyikőnknek se. Annyi szépet és jót tudnék még írni neked, de minek ha úgyis tudod, amit meg nem, azt majd személyesen elmondom 🙂


    Köszönök mégegyszer mindent 😙


    CSÓKOLLAK ÉS ÖLELLEK 😘


    Wanda ❤️

  • Egyeztetés:

    Kb két hete jelentkeztem be hozzá,de egy nem ˇ"várt" vendége lett, így sajnos le kellett mondania a randit előző nap. Majd múlthéten is még mindig nem akart elmenni ez a vendég tőle,így akkor se tudtunk találkozni.
    Majd a hét elején jött az infó tőle hogy végre újra szabad az út,de mivel én külföldön voltam,így csak a hétvégén tudtunk találkozni leghamarabb. Csütörtök este beszéltünk telón ahol megbeszéltük a randit.
    Majd péntek este írtam neki hogy nem lenne-e gond hogy a megbeszélt egy órás randi helyett inkább két órát maradnék. Hamar jött a válász tőle,hogy semmi gond,bele fér az idejébe.Majd ezután küldtem a vtr-t.
    Szóval bő két hét után újra tudtunk találkozni.
  • Megközelítés:

    A megadott cím pontos, Zugló ismert tömegközlekedési csomópontja, sokféle busz és villamos is jár arra, megálló a háztól 1 percre. Autóval is jól megközelíthető, a parkolás fizetős , erre érdemes odafigyelni. 3-4 perc sétára illik készülni nem mindig van hely a ház előtt,de nekem az utóbbi időben mindig sikerül az élelmiszer bolt előtt parkolni.Valahogy ott mindig van egy üres hely a számomra.
  • Helyszín:

    A lakás teljesen rendben van. Patyolat tisztaság van.
    Fürdő jól felszerelt. Komplet drogéria van benne. Rengeteg tusfürdő választék, köztük az én egyik kedvencem is.
    Zuhanyrózsa külön tetszett hogy led világítás van benne:)
  • Lány külseje:

    Már egy jó párszor le írtam,így sok újat nem tudok már róla írni csak annyit hogy napról napra gyönyörűbb.
    Wanda egy fiatal, nagyon csinos, helyes arcú csaj.
    Pont, amilyet szeretek. Van rajta fognivaló mindenhol: gömbölyű gyönyörű popsi és hatalmas eredeti cicik,amik szeretik ha kényeztetve vannak.
    Képeknek teljesen megfelel. Igaz arckitakarással hirdet de nekem nagyon tetszik a bájos arca. Gyönyörű hosszú fekete haja van, gyönyörű barna szemeiben pedig imádok elveszni. Édes ajkával pedig nagyon sok finom csókot tud adni. Gyönyörű,finom és illatos puncija van amit imádok kényeztetni. Nagyon finom parfümöt használ,teljesen levesz vele a lábamról.
    Ami nem látszik, az a kedvessége, állandó gyönyörű mosolya, illetve valami eszement nagy életszeretet, ami átragad az emberre, míg ott van.
    Ha esetleg valaki izgulna randi előtt, Wanda közvetlensége azonnal feletteti, hogy miért is kéne izgulni.
    Jó pár tetkó van rajta,amik igen ízlésesek de a képeken nem mindegyik látszik, engem ez nem zavar.
    A csevijében ígért a számomra egy ruhát amit a kövi randin felvesz,hát nem azt kaptam😂
    Helyette ahogy Ő mondta kaptam egy szexi cuki Minnie egér köntöst.😅 Végülis ha úgy nézem azért vett fel valamit😅
  • Action:

    Időben érkeztem,írtam neki hogy megjöttem és jött is a válasz hogy mehetek.A jól ismert kapukód után már a lift repített fel Angyalka ajtajához. Wanda az ajtó mögé bújva várt a fentebb megírt köntösben. Nagy öleléssel és csókkal köszöntünk egymásnak,mert elég rég találkoztunk.
    Vittem neki egy kis ajándék csomagot,aminek nagyon örült.Kaptam is érte egy újabb csókot.
    Majd elindultunk a szobába,ahol levettem a ruhámat és megkaptam a törölközőt is.Irány a fürdő,gyors lemostam az út porát és indultam vissza a szobába.
    Elhelyezkedtem az ágyon és Ő rögtön csókkal indított,majd lassan elindult lefelé közben pár csókot helyezett el a testemen.Majd megtalálta a kis kedvencét ami már ekkor azért már nem volt kicsi.
    Gyorsan üdvözlésképp körbe csókolgatta és ezután el is tüntette a barátomat a szájában. Eleinte csak a nyelvével nyalogatta körbe-körbe majd egyre gyorsabban járt a nyelve és ezután egyre jobban bólogatott.
    Fantasztikus látvány volt ahogy a velem egykorú járt ki-be a szájába.Közben én a mellét és a fantasztikus fenekét simogattam.
    De mivel elég rég voltam nála már így éreztem hogy ha így megy tovább hamar végem lesz és én még előtte szerettem volna még kényeztetni őt. Így jeleztem felé hogy most ő feküdjön a hátára. Miután ez megtörtént egy csókot kértem tőle majd a nyakára adtam neki és elindultam a legszebb dombok felé amit valaha láttam.Kicsit elidőztem mindkettő dombon,majd elindultam a déli irányban található völgy felé. Mikor elértem elsőnek körbe csókolgattam a környéket,majd ezután belekóstoltam az isteni finom punciba.Szépen lassan ,nagyokat nyaltam bele,és ahogy halottam Wandának nagyon jól esett. Majd mikor egyre györsabban vette a levegőt így kicsit rágyorsítottam aminek hatására Wanda egy párnát tett a szája elé a másik kezével pedig a hajamba tűrt és ezután sikerült elélveznie.
    Kicsit pihent és kérte vissza a barátomat. Nem tudtam neki nemet mondtani,így mellé térdeltem és a szájába tettem a velem egykorút.Ezután pedig boldogan játszott a barátommal, addig amíg a vége az lett hogy a barátom megkönnyezte a dolgot.
    Kis pihi következett,ahol az elmúlt hetek eseményeit beszéltük át.
    Majd Wanda jelezte hogy ideje megvizsgálni a barátomat újra.Így a hátamra feküdtem és Ő pedig a zsákos családdal kezdte a vizsgálatott.Tudja mennyire kedvelem ezt a vizsgálatott és ezzel mindig fel tud húzni.Majd jött az újabb fantasztikus mélytorkos francia. Majd gumit kértem és miután felhelyezte jött az én kedvenc pózom a paci. Wanda így nyeregbe pattant,és elkezdett lovagolni rajtam,közben én a mellét és a fenekét simogattam.
    Majd rámhajolt, én pedig alulról segítettem neki a lovaglást ,közben pedig csókokat váltottunk. Mivel nagyon jól éreztem magam így nem akartam váltani és rá kezdtem gyorsítani alulról aminek hatására egy hatalmasat élveztem.
    Wanda hagyott magában lenyugodni majd ezután óvatosan eltávolítottuk a gumit és nedves törlőkendővel megtisztogatta a barátomat.
    Kis ivó szünet következett.
    Majd a kellő pihenő után,újra kezelésbe vette a velem egykorút Wanda és hamar harckész állapotba varázsolta.
    Majd a védőfelszerelés felhelyezése után most Wanda kedvenc póza jött a kutyus. Hamar bepucsított és én óvatosan hatoltam be.Majd lassan kezdtem el ki-be járatni a velem egykorút.Mikor éreztem és halottam is hogy Wanda is kezdi élvezni a dolgot akkor elkezdtem gyorsítani a tempón, aminek hatására Wanda egyre többször nyögött nagyokat a párnába.
    Fantasztikus érzés volt abba a gyönyörű kerek popsiba kapaszkodni.
    Mivel kezdtem fáradni,így mondtam Angyalomnak hogy váltsunk és most helyezkedjen úgy hogy oldalt fekszik és az egyik lábát emelje fel és így hatoltam be ismét.
    A felemelt lábát fogtam az egyik kezemmel a másikkal pedig hol a mellét fogtam hol pedig a fenekét markoltam. Közben egyre mélyebben járattam a velem egykorút a forró punciba.Ami Wandának nagyon tetszhetett,mert egy párnát tett a szája elé és hatalmasakat nyögött.Mikor éreztem hogy közel a vég,akkor kezdtem rá gyorsítani és ekkor Wanda megfogta az egyik kezemet és én pedig rá hajoltam és miközben csókolóztunk sikerült elélveznem,szerintem Wandának is sikerült közben.
    Majd kicsit pihentünk és jött a szokásos tisztogatás.
    Mivel még a hét elején mondtam neki hogy kicsit fáj a hátam így mondta hogy megmaszírozna.El is fogadtam és így a randi végén még kaptam egy nagyon kellemes masszázst.
    Majd mivel lejárt az időm,ezért elkezdtem öltözni és az ajtóban pedig még megbeszéltük a jövő heti randit is és végül búcsú csókkal engedett az utamra.
  • Elszámolás:

    Bővebb infóban mindent leír egyértelműen. Átlag alatti a rózsaszál,de jóval átlag feletti élményt kapsz.
    A randi végén a kisasztalra tettem a rózsákat.
    Egész randi alatt szóba se került.
  • Összkép:

    Nálam Wanda egy biztos pont, még sose csalódtam benne. Tőle megkapok mindent amire vágyok.Minden randim egytől-egyig tökéletes volt vele.
    Biztos vagyok benne hogy Ő az oldal egyik legszebb hölgye és abba is biztos vagyok hogy Ő az én egyik mindenkori Istennőm lesz.
    Kinek ajanlanám őt?
    Aki csak köveket gyűjt a folyóparton azoknak nem ajánlom, de aki a gyémántnál nem adja lejjebb nekik mindenképpen érdemes megismerni.

    Drága Angyalom!
    Kicsit azért sikerült kiengesztelned,de a jövő héten még folytatnod kell😂
    Imádlak és a kövi randiig is millió csók😘
Happy Massage