• ADRIENN

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Felhívtam egy másik lányt a szalonban, én úgy értelmeztem, hogy le is foglaltam az időpontot, amikor mondtam, hogy egy óra múlva oda tudnék érni. Egy kicsit később SMS-ben kértem az egy óra árát és a címet. Bár erre nem jött válasz, az adatlapból ki tudtam találni, hogy hova kell menni. El is indultam villamossal, 15 perc volt a randiig, amikor a villamosvezető beleüvöltötte a fülembe, hogy baleset miatt három megállón keresztül pótlóbuszok járnak. Ezek nem nagyon jártak, én pedig kezdtem aggódni, mert a telefonomon nincs internet, a taxik számát pedig fejből nem tudom. Így gyalog indultam útnak és felhívtam, hogy kések. "[A lány nevé]-hez nem vagy beírva, velem beszéltél telefonon, de azt hittem csak érdeklődsz." Kicsit örültem, hogy nem kések, és mondtam, hogy akkor bejelentkeznék fél órával későbbre. Az nem jó, leghamarabb másfél óra múlva tud fogadni. Nekem az már túl késő volt. "Bent van még [másik lány] és Adrienn". Emlékeztem Adriennre, tetszettek a képei így őt választottam.
  • Megközelítés:

    A négyes-hatos egy percre rak le a bejárattól, parkolni gondolom nehéz és fizetős. A cím megnézhető interneten és a környező házakon van házszám, tehát ki is következtethető. Csöngetés után lépcsőzni kell egy pár emeletet, ami (főleg gyalogos villamospótlás után) fárasztó lehet. Az ajtó zárva, fél perc várakozás után kinyitották.
  • Helyszín:

    Kis előszoba, néha egy pár férfi cipővel (az enyémen kívül). Jobbra az ajtó mögött időnként valaki telefonál. Nyilván többen rendelnek itt, de személyesen csak a választott lánnyal találkozunk és szerencsére férfi hangot még nem hallottam. Még egy ajtó után egy újabb előszoba, belőle nyílik három tágas masszázsszoba és egy fürdő. Ebben zuhanyfülke, mosógép, egyféle szájvíz kis műanyagpoharakkal, négyféle tusfürdő és egy időnként száraz kilépő. Úgy láttam nincs WC. Törölköző van az elején és a végén is, nagy és jól működik. A padlón azt hiszem a belső előszobában és a szobákban is szőnyeg. A szobában masszázságy, a fej helyén egy körbe hajtott törölköző, az ágynak ezen a végén tükör. Ezt a tükörelhelyezést nem használtam ki, mert hason fekve, a kezeimmel a testem mellett, a fejemmel előre nézve egy ágyúba töltött mesefigurának képzeltem el magam, de lehet, hogy ez egy szokásos pozíció, majd legközelebb kipróbálom. Van még kanapé a ruháknak, félhomály és lassú zene egy magnóból.
  • Lány külseje:

    Egy rövid kis piros ruhában fogadott (jól áll neki), talán magassarkú is volt rajta. Jó alakja van, mint a képeken, a mellei nekem egy kicsit nagyok és szilikonosak, de nem túl kemények. A puncija szép sima, borotvált. A feneke és combja kellemesen vastag és formás. Bőre is sima, feszes. Izgultam, hogy vissza kell majd fordulnom az ajtóból, így amikor megláttam a kedves arcát főleg megkönnyebbülést éreztem. Különben a randi alatt, talán a kedvessége miatt, egyre szebbnek láttam.
  • Erotikus masszázs:

    Mivel ilyen hirtelen felugrasztottam, vittem neki egy szál virágot. Ezt odaadtam, bemutatkoztunk, be a szobába, majd el fürdeni. Visszatérve már csak bugyi volt rajta (fordulás után levette ezt is, amikor kértem), felfektetett a masszázságyra és talán olajjal kezdte masszírozni a hátamat és a lábaimat. Közben beszélgettünk, nagyon kedves, természetes és vicces. Nem tudom, hogy szakszerű-e a masszázsa, de jól esett. Előbb oldalról kézzel, később előlem a fejemen áthajolva cicivel, majd a lábam közé telepedve szintén velük csúszkált rajtam. Ebből a pózból be is nyúlt néhányszor, ami nagyon jó volt (bár én ezt alapból szeretem) de elég rövid ideig tartott, nagyjából fél percig. A csúszka közben néha feljött a fejemhez, mondván "szia", ilyenkor lehetett neki szájrapuszit adni. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha egy kisgyerek lennék, akit az anyja babusgat.
  • Levezetés:

    Fél óránál járhattunk, amikor szólt, hogy fordulhatok. Némi masszázs után, oldalról kézimunkába kezdett, közben puszilhattam, markolhattam a melleit vagy (amennyire méretük engedte) be is kaphattam őket. Olyan gyorsan csinálta, hogy nagyjából öt perc alatt végem lett. Ennek is inkább kedveskedő, mint vérforraló hangulata volt, Adrienn mondta is a végén, hogy egészségemre. Megtörölgetett, és szólt, hogy nyugodtan feküdjek vissza, még masszíroz egy kicsit. Én azt hittem, hogy lesz még erőm valami másra is, de a maradék időben csak egyik kezem a kerek fenekén pihentetve, másikat a mellkasomra engedve pihegtem, miközben ő finoman masszírozott és beszélgettünk. Ezután újra tusoltam, ő megtörölgette a hátamat, felöltöztem, kimentünk az ajtóhoz, megöleltem, cseréltünk egy szájrapuszit és eljöttem.
  • Elszámolás:

    Az elején elkérte, extrákról nem beszéltünk. Átlag alatti az ár, bár most nem sok mindent próbáltunk ki.
  • Összkép:

    Adrienn nagyon kedves, könnyen megszerethető, olyan akit, ha nem is személyi erotikus masszőznek (a mi rögtönzött randink alapján), de szívesen magával vinne az ember például egy nyaralásra is.
Happy Massage