• Evelyn

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Előző este elsőre elértem telefonon, ő vette fel, kedves vidám hangja van. A kiszemelt két egymás utna óra nem volt neki jó, azt mondta vannak már vendégei, de felajánlotta a soronkövetkező órát, amit elfogadtam. Elmondta mennyi az óra és az extrák, és hogy a popsi méretfüggő, illetve utcát házszámmal, és elbúcsúztunk.
  • Megközelítés:

    Saját elmondása szerint sem frissíti az itteni adatlapját, csak a másik oldalon. Én is kb. egy hónapja láttam utoljára itt, de a másik oldalról tudtam, hogy már nem Újbudán van, hanem a belvárosban. Nem egyszerű itt sem közlekedni, sem parkolni, a padkák magasak, az utcák szűkek, rá kell szánni az időt. Én három utcával arrébb álltam éppen a dugóban, amikor üresedett egy hely, gyorsan bepattintottam a kocsit, és gyalogoltam inkább 5 percet. Igazam volt, az utcában nem volt szabad hely. A legközelebbi troli két utcányira van. A címet viszont könnyű megtalálni, egyértelmű házszám, GPS-barát. Ha várni kell, akkor azt bejárat előtt a járdán.
  • Helyszín:

    A lakás rendben van, újépítésű, kicsi, két szobát láttam, de csak az egyik baszoba, Evelyn valószínűleg egyedül van. Tusoló van, tusfürdő választékkal, szájvíz pici műanyagpoharakkal. Egész rendes volt a törülközö, vastagabb fajta frottír. A baszoba egyszerű, ágy, tv (ki volt kapcsolva), valami kis asztalszerűség a ruháknak. Az ágyon lepedő, lyukas, sőtét színű, párnák szintén, ebből sokmindent. Az ágy rettentően nyöszörög, viszont méretre elég nagy és kényelmes.
  • Lány külseje:

    Nem emlékszem miben nyitott ajtót, talán valami egszerű otthoni ruhában, de mire a tusolásból visszajöttem már semmi sem volt rajta, csak a szemüveg maradt. Nem tudom a szemüveg mennyire szükséges, esetleg csak dizájn elem-e, de nekem bejött, végig rajta maradt, Szép és kedves arca van, mosolygós. A cickót szépek, de nem nem annyira kerekek, mint a képeken, inkább csepp alakúak. De nem lógnak, eléggé kitöltik a tenyerem. Fiatalos, arca és bőre alapján szerintem a megadott életkor is renden van. Összességében a látvány nekem tetszett, és szerintem eléggé megfelel a képeknek. Evelyn beszédes, a vele kapcsolatos feszültségemet hamar és jól oldotta.
  • Action:

    Az akció ennél jobban szokott sikerülni, amiről nem elsősorban Evelyn tehet. Korábban volt kimondott engedélyem az elhajlásra, most ebben nem voltam biztos, ezért a szerszám sem úgy reagált, ahogy szokott. Kb fél óra elment beszélgetéssel, amiben nyilván partner voltam, és Evelyn közben folyton a kezével izgatott, mikzöben én őt simogattam. Ez néha működött, néha nem. Aztán Evelyn inkább a szájába vette, és innentől már jobban alakult a helyzet. Egyszerű, nem bőnyálas franciát kaptam, nem volt kifejezetten monoton, de nem is volt túl változatos, kellemes volt annyira, hogy keményedjek. Hogy ne legyen túl hamar végem, megkértem, hogy téreljen fel az ágyon, kutyapózban, én pedig hátulról egyelőre csak kézzel kezdtem izgatni. Símogattam a fenekét, ami nagyon szép, az egész látvány hátulról nagyon izgató, innen néz ki igazán jól Evelyn teste. Kicsit ráhajoltam, hogy elérjem a melleit, aztán vissza a fenekéhez, puncijához, tovább símogatva. Ekkor kértem, hogy húzzunk gumit, de ebben a pillanatban szinte el is sztállt az erő, ismét dolgozni kellett a szerszámon. Ez hanyatt fekve történt, és amikor kértem, hogy probáljuk meg, akkor Evelyn beleült, és nem túl gyorsan és nem is túl intenzíven lovagolni kezdett. Az ágy ekkor kezdett el igazán szenvedni, ami megint nem volt nagy segítség, ezért kértem Evelyn-t, hogy próbáljuk meg a popsit, mert ennél jobb már nem leszek. Ismét a csodálatos hátsó kilátás, kutyus póz, és gyakorlatilag rám bízta, hogy bejutok-e vagy sem. Nem nagyon vettem észre sikosító nyomait, én pedig nem voltam elég kemény, úgyhogy nem jutottam be, és ezen a ponton magamra is maradtam, úgyhogy fel is adtam. Megkérdeztem, hogy akkor betenném punciba, cseréljünk-e gumit, de ő sem tartotta indokoltnak, így aztán maradtunk kutyapózban, és némi kölcsönös érdektelenségben és egyetértésben addig tologattam, amíg el nem élveztem benne. Ezután kaptam papírtörlőt, eltakarítottam magamról a dolgokat, és tovább beszélgettünk, amíg le nem járt az időm.
  • Elszámolás:

    Korrekt, mivel az extrát (popsi) amit szerettem volna nem sikerült végrehajtani, nem is számolta fel. Más extrát eleve nem kértem, de pl. arca vagy szájba élvezni extra.
  • Összkép:

    Szerintem Evelyn jó partner, de nem ad hozzá az együttléthez olyan pluszt, amivel többet tudna kihozni a vendégből. Én úgy éreztem, hogy több kedve volt beszélgetni, mint szexelni, ami nem kifejezetten segített azon a helyzeten, hogy én meg közepesen alkalmatlan voltam rá. De ez nem váltott ki rossz érzést bennem.. Amit viszont kicsit aggaszt, hogy 1 perccel az időpont előtt érkeztem, és kérte, hogy 3 perc múlva hívjam újra. Ez megtörtént, és akkor felengedett. Az időm lejárta előtt 1 perccel még a lakásban voltam, amikor elnézést kért, és felvette a telefont. Valaki bebocsájtást kért, mire Evelyn kért tőle 3 perc türelmet, hogy hívja vissza, és akkor beengedi. Deja vu. Ennek a jelentőségét nem kívánom itt megfejteni.
Happy Massage