Action:
Nem először látogattam már Dórit, és nyílvánvaló, hogy nem utóljára.
Az ajtón belépve átöleltük egymàst, csók az arcra, boldog voltam, Ő is, és ezt egyikünk sem titkolta, " jaj de jó, hogy újra látlak" mondta, és azt gondolom, így is érezte. Dóri estetében nincs megtervezett program, a dolgok úgy történnek, ahogy az adott pillanatnyi hangulat diktàlja.
Nincs üdvözlés után gyors fürdès, utána az ágyon történő ismerkedés, majd az idő függvényébe, beosztva azt úgy, hogy mindenre legyen idô, nem kell ránézni az órára, nem kell befejezni az előjátékot, hogy az aktusra még legyen idő, pont fordítva. Dóri nagylelkűn bánik az idővel( pesze visszaélni ezzel nem illendő), van idô kis maszírozásra, kényeztetésre, nem kell kapkodni, - ahogy a bemutatkozásában is olvasható" az idő lelassul" , érezd jól magad, ez az egyetlen ami fontos ott, akkor Dórinak. Dóri nem kapkod, idô van, " lelassul", én azt hiszem ez Ő sem szeretné másképp.
Tehát!!
Érkezésem után , arcra csókok, ölelések, derekát átfogva magamhoz szorítottam izmos testét, semmit nem változott, ugyanaz a pici, filligrán kicsi kis bomba csaj.
Mivel régen találkoztun volt mirôl beszélgetni! Hogy vagy? Jaj de örülö, hogy látlak, ès még 100 kérdés. Átbeszéltük az elmúlt idöszakot, járvány, meg hogy megy a meló, egészség rendben van? Meg még ki tudja mirő! Itt Dóri egy igazi jelenség, egy pillanatra nem lankad a figyelmed, " ébren tart", izgat ahogy fenekét felét fordítja, mert most éppen le kell hajolni valamiért, szinte táncol, nem előre megírt koreográfiára, csak úgy elsuhan melletted, konyhába eltûnik, de egy másodperc múlva egy csokival a kezében jelenik meg" ez a tiéd" mondja. Minden pillanatban arra vágysz ami éppen történi, vagy az történik amire vágy? Nem tudom!!
De hogy remekül érzem magam az biztos!! Meddíg tart ez az állapot? Nem tudom! De ez az előjáték előjátéka, izgat, húz, feszít, lágyèkod melegszik, kis baràtom már combosodik, de mèg nem a tettre kész állapotban van, csak ùton van affelé.
" Most már mehetünk fürdeni!" Hallom Dóri hangját! Bugy le, valahol útközben, törölköző" ez jó lesz?", kérdezi.
Irány a kád, beállítom a víz hömérsékletét, mire Dóri mellém èr kellemesen meleg," jó lesz így?" kérdezem.
Nekem háttal a kádban fenekét farkamhoz dörzsöli, ki már harckészültségben van, tusfürdô kezembe, kezébe, símogatjuk egymást, én melleit símogatom csúszós kezeimmel, fenekét szappanozom, Dóri magát és engem is símogat, keze hátranyúl, farkam a símigatásától még jobban kihúzza magát, én szorítom, húzom magamhoz fénylő testét, kezem melleit , szappanozzák combját is elérem, combjai belső felét is èrintik, " ez nagyon jó!", mondja, és valóban, ez nagyon jó! Már majdnem szex, vagy már az is, a Dórinál töltött idő egyik fénypontja, hátúlról átölelve csókolom nyakát, kedvesem fejèt kéjesen félrehajtva élvezi, keze nyugtázza merevségemet, " ez igen!" mondja, és valóban, farkam szinte függőlegesen áll, betonkeményen, ez ám az elôjáték. Törölközés, fogmosás, fogöblítés, Dóri közben, " már megyünk is a szobába, és a tièd vagyk" mondja, mintha eddíg nem lett volna az. Persze szobàba menet még le kellet hajolnia, megpillanthattam még zárt punciját, utána, megfordult láttam diszkrét fazonját, sejthettem lábai között nyugvó kislányos ékességét, tudtam hogy hamrosan meg is érezhetem, kóstolhatom, kívül, belûl.
Csak, hogy kicsit elnyújtsuk az izgalmat, Dóri megmaszírozott, langyos olajjal, én hason, vádliaimat lágyan kezelésbe vette. Ez nem gyógymasszás, izmok teljes átgyúrása, nem letapdat izmok felszakítása, lágy érintés, kis kezei már combomon fenekemen szánkáznak, hátamra csókot lehel mitôl enyhe nehézlégzésem lesz, majd fordulás után olajos kezei egèsz lágyan érintik merev szerszámimat, lágy diszkrèt csókok combomra, közel ágyékomhoz, húz, izgat, ezek már az aktus előtti percek.
De Dóri arra kèr, hogy közelebről is ismerjem meg!
Hátára fekszik, lábait szét teszi, fenekét megemeli, lábai szinte a nyakában, elèmtárul szépséges, rózsaszín pucija, kislányos, kicsit elbújva, de nem sokáig, belevetem magam,
Combjainál kezdem, lassan haldok, csókolom combja tövét, lassan haladva oda ahova minden fèrfi vágyik, nyelvem már szemèremajkait èrinti, lassan kitàrulkozik, lassan, òvatosan csiklóját is izgatom, puncija kibontja pillangószárnyát, játszom velük, kezeim òvatosan tapintják a környékét, nyelvem gyorsabban játszik.
Felnézve látom, Dóri már csukott szemmel melleit maszírozza, segítek neki, szám tovább munkálkodik, kezem felnyúl melleihez, maszírozom, bimbói büszkén ágaskodnak, " húú de jó" hallom Dórit, és valóban, én is nagyon élvezem.
De meddíg húzhatom, tudom nem sokáig, kérem a vèdelmet, megtörténik missziben kezdünk, tudom Dóri szűk, ezért óvatosan hatolok kedvesembe, apró lágy mozgásokkal , véletlen se legyen kellemetlen szàmára, és nem az, hallom hogy jó neki, nekem meg fõleg. Lassan gyorsulok, lenézek látom ahogy átöleli a most már ki- be mozgó farkam, Dóri is élvezi, látom, hallom, èrzem.
Kèrem Dórit váltsunk pózt! Ülj belém! " ok! Háttal ?"
Már fodulunk is! Lassan ereszkedik rám, kezemmel segítem a mozgását,a tèrdem mellett támaszkodik kicsit előrehajolva gyorsul a mozgása, fenekét gyúrom, " csapkodd kérlek!" mondja Dóri. Hát nem esik nehezemre. Jézusom mire kèpes ez a csöppnyi lány!! Azután szemből! Dóri itt már gugolva, Először egyik lába térden, màsik lába felhúzva, utána megtámaszkodik mellkasomon, most már a klasszkus gugoló póz, vadabb, gyorsabb èn fáradok, Dóri nem. Melleit csókolgatom, segít, hogy elérjem, kezeim fenekét segítik a vágtában, èrzem hogy nincs messze a cél.
Meddíg tart? Az idő lelssul! Jön az orgazmus, hosszú, elnyújtott, lábaimat felhúzom, Dórit tartom a térdeimmel, vonaglunk egymàs alatt, felett megemelem csípőmet és remegve elèlvezek.
Dóri mosolyog, sokáig maradunk így, farkam mèg nem lankadt le teljesen, csak lassan , Dóri addíg vigyázz rá, nem pattan le róla, engedi, hogy lenyugodjon.
" Hát ez nagyon szuper volt" kapom a dícséretet, melyet nem én érdemlem, én csak asszisztáltam, s több volt mint szuper.
Hogy az idő miként alakult fogalmam sincs, de utána jó sokat nevetgéltük, beszélgettünk még , de visszaélni nem akartam Dóri nagylelkűségével így a fürdő felé vettem az irányt, jött Kedvesem is, lemostuk az olajat, izzadságot egymás testéről, és felöltöztünk.
Dóri is utcai ruhába, most először látom felöltözve!
Feszes vajszínű nadrág- hú de kerek a popsi benne- hozzá felül is feszülő fekete mintás poló, kis mini homokóra, egy igazi bombázó.
Átölelve egymást búcsúzunk, még megpaskolom fenekét, s irány a lift.