• KARINA

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • KARINA reagálása

    Nagyon örülök, hogy tetszett a program 😊Várlak a következő alkalommal😘

  • Egyeztetés:

    Karina egy jóval korábbi kedvencemre emlékeztetett ezen a kultikus helyen, akivel sok kellemes órát töltöttem, ráadásul az a behajlásos póz, egyfajta védjegyként belém égve meglehetősen 'nyugtalanító' volt számomra, ezért különösebb teketória nélkül telefont ragadtam. Kíváncsi voltam az új belépőre hiszen az itteni lányok nagyon kellemes emlékeket hagytak bennem.
    Már a hangjától beindultam, nem az a rajzfilmesen túlvékonyított, affektálós, hanem természetes, lágy, de mégis határozott., egyszersmind nagyon erotikus. Mikor meghallottam, már bizsergett is az ágyékom, ami egyértelműsítette, hogy mennem kell. Szeretem, ha nem egy call centerrel, hanem közvetlenül a kiszemelt hölggyel tudok beszélni, így a félreértés lehetősége kizárt, a vállalások egyértelműen tisztázhatók és nem egy lélektelen rendszerbe futsz bele rögtön, nem tesznek rá élből a futószalagra.
  • Megközelítés:

    Világhíres stadionunk tőszomszédságában található az élvezetek völgye egy viszonylag új építésű társasházban. Tőlem kicsit messze ugyan, de jó zenékkel átvészelhető az út Budáról át az Árpádon, végig az egyik királyunkról elnevezett körúton. A parkolás nem gond, legtöbbször a ház előtt akad hely, természetesen fizetős fizetős, közepes árszinten. A tömeg nem az én világom, de láttam trolit, közel a metró, meg talán az 1-es villamos, szerintem úgy sem probléma a megközelítés. Mikor először régebben GPS-szel mentem, nem volt gond az odatalálás. Azóta szinte 'hazajárok', majd betanítom a járgányt és hátraülök olvasni. A bejutás egyszerű, fel kell szólni, megkapod a kapukódot, amit még egy egysejtű is azonnal megjegyez, mert csupán egy egyjegyű szám, nem egy kódhalmaz és felsétálsz, izgalommal várva, ki rejtőzik az ajtó mögött.
  • Helyszín:

    A lakás minimális lépcsőzéssel elérhető, a csengővel azonos emeleten és számozással. A célhoz igazodóan van berendezve, három külön álló maszobával, melyek elég tágasak, maszpaddal és tatamival rendelkeznek, mely utóbbi tükrökkel szegélyezett 90 fokban. A szobák a hosszú, L alakú folyosóról nyílnak diszkrét elkülönülést biztosítva. Kellemes fények, tágas fürdő zuhanyozóval szájvizek, tusfürdők garmadája, nagy fürdőlepedők, kifogástalan tisztaság. Nagyon kellemes atmoszférájú a lakás, csajos a hangulata, a feltételek ideálisak.
  • Lány külseje:

    Karina egy fekete csipkés szettben lépett elém az ajtó mögül, de én már a félhomályban átröngeneztem a cuccon. Üdvözlő ölelés az ajtóban, majd azonnal heves csókolózással köszöntünk be, ami percekig lekötötte az energiánkat. Olyan elementáris volt ez az ismerkedés, mint amikor a rosszfiút várja a rosszlány a feltételes szabaduláskor és ott rögtön fel akarják falni egymást. Karina nem egy kigyúrt, megcsinált, felépített, ajak feltöltött plázacica, hanem egy természetes, de különlegesen erős mágnesekkel megáldott szomszédlány, aki mellett ha elmész csak buja gondolatok szállnak meg, miközben semmitmondó dolgokról beszélgetsz vele. Talán úgy írnám le, mintha éjszakai melóból jönnék haza, nem találom a kulcsot és rákopogok a páromra, aki magára kap valamit és már reggel 6.30-kor megőrjít, pedig bele sem nézett a tükörbe, de úgy ahogy kikel az ágyból elmehetne bárhová azzal a biztos tudattal, hogy irigyelni fogják a pasiját. Szép sötét haj keretezi arcát, fürtjei lazán omlanak vállára, szemei huncutul izzanak szemüvege mögött, jelezve, hogy azért ő nem az a titkárnő, akinek hosszú ideig tudnék valami szakmai anyagot diktálni sötétlő gondolatok nélkül. Magas, arányos testalkatú, a melleivel nem tudnék betellni, mániám ez a lapulevélen összegyűlt lassan lecsorduló vízcseppre emlékeztető forma, mely nemcsak méretes, hanem gyúrni, csókolni, finoman simogatni, hátulról a hóna alatt átnyúlva két tenyérbe fogni való. És persze a kiváló testi adottságokhoz tapadva ott a személyiség, ami rendkívül közvetlen, semmi megjátszás, viszont van egy finom határozottság, ami a mögötte lévő élettapasztalatból táplálkozhat, szóval összetett és izgalmas személyiség, ami engem azonnal lebilincselt.
  • Erotikus masszázs:

    Már a zuhanyból kijövet, az előzmények után csak kissé meglepően félmeztelenül várt kis tálcával, rajta cukorkák és egy pohár víz és azok a ráomló mellei. Még a folyosón ebben a pozícióban komoly csókcsata bontakozott ki, mely besodort bennünket a szobába. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a masszázsért mentem, akkor pedig még inkább, ha azt mondanám, hogy volt hagyományos értelemben vett masszázs. Egy korszerű, integrált 90 fokos megoldásra szavaztunk egyhangúlag. A szeánsz első részében függőleges helyzetben, míg második felében vízszintesen kényeztettük egymást oly módon, hogy a masszázs és az erotika végig ötvöződött a mozdulatainkban. Először a pad mellett állva, nekitámaszkodva, rá-ráülve fedeztük fel egymást, elsősorban én Karinát. Gyengéd ölelésekkel, finom érintésekkel, apró puszikkal, majd igazi mély csókokkal közeledtem, amit nagyon jól fogadott és fordított kölcsönösségbe. E finom erotikus játék egyre nagyobb felületen tapasztott össze bennünket, melyet egyre intenzívebb érintések, csókok, punci- és farok simik oldottak, miközben az aprócska tangát is lesimogattam a szőnyegre. Egyszerűen nem tudtam betelni a tökéletes cicikkel, gyurmáztam, markoltam, emeltem, szorítottam. Karina is egyre szorosabban ölelt magához, ahogy zihált a nyakamba forrón, keze hol a fenekemet, hol egyre keményedő farkamat izgatta....
  • Levezetés:

    ...egyszerre fedeztük fel a tompa hangulatfényben magát felkínáló tatamit és ráhuppanva folytattuk kéjes játszadozásunkat, mint önfeledt pecások a régen várt zsákmányt úgy kerülgettük egymás erogén zónáit...bár ezúttal már testünk szinte minden pontja egyre inkább azzá vált. Oldalfekvésben lábai közé csúsztattam combomat, érezvén nedvei forróságát popsija alá fogtam, hihetetlen érzés volt ahogy nagyajkai le-föl korcsolyáztak befeszülő combomon. Közben szinte fém-keménnyé vált bimbóit markolásztam, nyalogattam egyre vehemensebben. Lecsúsztam és hívogató szirmai közé ékeltem nyelvemet, mint megkergült méhek merültem el a súlyosan lecsorgó nektárban. Ujjaimat gyengéden kivezettem a lassú patakocskát az ánusza irányába, és középső ujjamat finoman alig becsúsztatva 'olvastam' a híreket, bizony félreérthetetlen összehúzódások jelezték, hogy elröppent a Drága fejemmel combjai satujában. Egyszer csak oldalra fordult, popsija a tükörből mosolygott rám ringatózva mikor szájába csusszantott. Változatos technikával kényeztette a szerszámomat, egyszer gyűrűként fogadta be ütemesen, majd lágyan kiejtette ajkai közül, hogy aztán ismét beszívja, mint forró napon a tölcsérben izzadó fagylaltot. Finoman, bő nyállal oldalról is megdolgozta a rudat, amiről már csak a zászló hiányzott. Ám a java csak ezután jött, ujjait ráfonta farkamra, kissé oldalra húzta, hogy hozzáférjen a zacsihoz, golyszikhoz, először nyelvével benedvesítette, nyalogatta, majd egyenként szopogatni kezdte, mint valami gömbnyalókát, közben finoman ellentétes irányban tartva húzogatta a farkamat, erotikus ajakjátékkal bő nyálat csorgatott makkomra, majd utánaeredt ajkaival nyelvével a lecsorgó nedveknek. Elképesztően izgató nyelv- és szájjátékával olyan pontjaimat ingerelte a legváltozatosabb technikákkal, melyeket ez idáig kevesen tudtak így megszólítani. Persze közben hol szendén, hol kihívóan nézett rám, figyelve reakciómat, erekciómat...Két kezét combjaim mellett kitámasztva ajakkal, nyelvvel és feje minden irányba történő hol finom, hol erőteljesebb mozgatásával hosszú perceken át centiről centire vitt a csúcs felé, iszonyat jó érzés volt. És azok a hangok, önmaguktól is beindítottak volna, de azzal együtt, amit művelt velem különleges hatást tettek rám, főleg amikor szinte teljesen elnyelt, hosszú másodpercekig éreztem, ahogy koppanásig eltűntem, mint menekülő tálib az alagútjában. Amikor érezte, hogy menthetetlenül jön a magma és meg-megfeszülök, rácuppant a rakétára és ott is maradt...remegve, lüktetve robbantam ajkai közé és ott is maradtam, míg az utolsó lökés el nem halt...észveszejtő volt, mint amikor áthevült testtel kirohansz a szaunából egyenesen a hóba és egyszerre érzed a sokkot és gyönyört:)
  • Elszámolás:

    A végén tettem le az asztalkára, mivel ismerem a csokor méretét, ami kis korrekción esett át a közelmúltban, nem kellett megtörni a pillanatot ilyen profán dolgokkal, meg sem nézte.
  • Összkép:

    Karina hirtelen robbant az erotikus térbe és jól tette, hogy rászánta magát és én is örülök, hogy friss virágot szedhettem a második napján elsőnek. Ilyen erős erotikus kisugárzással, odaadással ritkán lehet manapság találkozni, ahol a személyiség ennyire összeforr a fizikai adottságokkal úgy, hogy abból a legjobbat hozza ki, hasonlóan a partneréből is, hiszen ezt a temperamentumot követni kell tudni. Remekül éreztem magam, mint egy maharadzsát úgy kényeztetett végig másfél órán keresztül, ami úgy elrohant, mint bevetésre váró vadászgép az anyahajóról. Ha valaki arra vágyik, hogy kényeztetve legyen és kényeztethessen, ott a helye. Felejthetetlen élmény volt, biztos, hogy visszatérek.
Happy Massage