• Cintia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon próbáltam csörgetni a kedvenceim közül néhány hölgyet és ezúttal Cintiát sikerült az adott időben elérnem. Szerencsére volt szabad időpontja is így azonnal útnak indultam és kb 40 perc múlva létre is jött a találkozó.
  • Megközelítés:

    Cintia búvóhelye szinte teljesen azonos az adatlapon szereplő térképen. Villamos a ház előtt megy, és a Metró sincs nagyon messze aki egy sétára vágyik. Én szokás szerint autóval érkeztem és a ház előtt tudtam parkolni. Keresni sem kellett mert alig volt parkoló autó.
  • Helyszín:

    A lakásba belépve egy előtérbe értem majd onnan egy folyosón mentünk be a fürdőn keresztül a szobába. A fürdőben zuhanyzó van amivel kicsit meg is szenvedtem mert nehezen tudtam a megfelelő hőfokot beállítani. Tusfürdő megfelelő mennyiségben és a kézmosónál szájvíz is található amit ajánlott használni. A szobában egy nagy franciaágy található a falon természetesen tükörrel, illetve egy kanapé amire a ruháimat tudtam letenni.
  • Lány külseje:

    Cintia természetesen az ajtó mögött állt amikor azt kinyitotta, így a belépés után láttam meg a kiválasztott hölgyet. Ekkor azért megnyugodtam, mert elsőre is azonnal láttam, hogy nem kell attól félnem, hogy nem fog egyezni a képen látottakkal. Mivel én sem vagyok egy hatalmas szálfa termet ezért nekem már elsőre nagyon bejött. A testén van pár tetoválás de nekem ez még nem volt zavaró. A teste nagyon jó, igazán formás alakja van. Öröm simogatni, és játszani vele. A mellei tenyérbe illőek, és nagyon jól reagálnak a kényeztetésre, a popsi pedig vadító.
  • Action:

    Miután beléptem az ajtón üdvözöltük egymást majd bekísért a szobába a már korábban leírt fürdőn keresztül. Itt ismét egyeztettük a programot, majd kimentem tusolni. Mikor visszaértem már az ágynál várt majd elkezdtük egymás testét felfedezni. Simogattuk egymást majd szépen kibújt a kis semmiségből ami takarta még és felmentünk az ágyra. Itt miközben simogattam a melleit addig ő bekapta az akkor már elég kemény farkamat és nagy élvezettel bólogatott rajta. Ez sajnos nem tartott néhány percnél tovább mert annyira jól csinálta, hogy a megbeszéltek szerint rövid idő múlva a szájában landoltak az utódok. Viszont nem állt le hanem még finoman egy kicsit folytatta és az utolsó cseppig kiszívta ami még bennem volt. Rövid beszélgetés közben érdeklődött a második körről én pedig jeleztem is neki hogy részemről mehet nem kell sok idő az újbóli harckészültségi állapothoz. Ismét simogattuk egymást majd én kezdtem őt kényeztetni de szólt, hogy neki aznap már nem fog sikerülni annál jobb állapotba kerülni mint amit elértem, ezért gumit javasolt. Nem ellenkezdtem, ami után először meglovagolt, miközben többször is rám borulva adtam neki az ütemet alulról, majd kutyusba váltottunk és hátulról toltam az isteni punciját miközben a csodálatos segge az ágyékomnak ütődött minden egyes lökés alkalmával. Na ezt sem bírtam sokáig és pár perc döngetés után a gumiba ürítettem az utódokat. Cintia segített szétválni, majd elszaladtam egy fürdésre utána pedig elköszöntem csodás vendéglátómtól a viszontlátás reményében.
  • Elszámolás:

    A telefonon elmondottak a helyszínen sem változtak, és nekem ez ott és akkor teljesen megfelelt. Extrának igazából csak a csók számít, de én azzal most nem éltem.
  • Összkép:

    Nagyon pozitív érzésekkel távoztam Cintiától, amiért mentem azt maradéktalanul megkaptam. Egy nagyon szimpatikus, a vendégre maximálisan odafigyelő hölgyről van szó aki igyekszik a partnerét a lehető legtermészetesebb módon boldoggá tenni. Egy zavaró tényezőről tudnák csak írni, de ez nem az ő személyének szól. Mivel a fürdő az ő szobájából (és a folyosóról) közvetlenül nyílik ezért kicsit zavaró amikor valaki más fürdik miközben Cintiánál vendég van. Ezt leszámítva nagyon jól éreztem magam.
Happy Massage