• Cintia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Hétvégén többször is próbáltam elérni, sajnos nem jártam sikerrel. Tegnap este fél hétkor láttam, hogy online, felhívtam, és aznap fél nyolcra beszéltünk meg időpontot.
  • Megközelítés:

    BKV-val mentem, közel tesz le. Aki esetleg a belvárosban, vagy Budán lakik, annak jó sokat kell utaznia. A ház könnyen megtalálható, de én azért ügyetlenkedtem kicsit.
  • Helyszín:

    Mind a fürdő, mind a szoba kifogástalan. Több lánnyal lakik együtt, és egyikük rám is nyitott zuhanyzás közben, hogy nem láttam-e a telóját. Ez engem nem zavart, de azért meglepődtem rajta/nem ideális.
  • Lány külseje:

    Szép arcú, fekete hajú, nagy mellű lány fogadott. A képeknek megfelel, arckitakarástól nem kell félni. Szép bőre van, kissé hosszúkás arca, szépek a szemei, ajkai. Egy köntösben fogadott, haját két, kislányos copfba fogta, amikre jól rámarkolhattam orál közben.
  • Action:

    Amikor visszatértem a fürdőből, egy bugyiban várt. Elkezdtünk smárolni az ágyon, jól csókol, így hamar megkeményedtem. Megdicsérte a méreteimet, és felajánlotta, hogy szájába venne, de én először a melleivel akartam közelebbről megismerkedni. Kissé meg is lepődött, mennyire oda vagyok értük. :)
    Külön örömet okozott, hogy kedvemre markolhattam, szopogathattam őket, nem mondta, hogy fájna neki.
    Miután, úgy éreztem, elég időt töltöttem kebleivel, még egyszer megcsókoltam, és mondtam, most állok készen arra, hogy leszopjon.

    Lefeküdtem az ágyon és úgy vette a szájába, eleinte a makkot kényeztette, majd egyre mélyebbre kerültem a szájában. Nagyon odaadóan franciázik és mélytorkozik, néha öklendezett is, pedig nem én húztam rá a fejét. Pózváltás kértem, ő feküdt hanyatt az ágyon, fejét az ágytámlának támasztotta, és hol a farkamat járattam ki be, hol őt húztam rá copfjánál fogva a farkamra.
    Közben észrevettem, hogy tükör is van a szobában, és ha a padlón térdelne előttem, pont tudnám nézni, ahogy ez a gyönyörű, nagymellű nő a farkamat szopja... ez a fantáziám is beteljesült szorgosan bólogatott a farkamon, én pedig hol őt, hol a tükröt néztem, és konstatáltam, nagyszerű ötlet volt eljönni Cintiához.

    Viszont semmiképp sem akartam úgy távozni, hogy ne dugtunk volna egy jót. Kértem, hogy húzzunk gumit, és missziben kezdtünk el szexelni. Közben vagy csókolóztunk, vagy én csókoltam a nyakát, arcát, markoltam a melleit, derekát. Apró nyögésekkel, ölelésekkel, ellentartással jelezte, hogy ő is élvezi, néha a felsőtestemet simogatta. Amikor elfáradtam, átfordultunk lovaglóba, időnként lehajolt csókolózni, máskor a melleit nyomta az arcomba – egyik sem volt ellenemre!
    Gumiban viszont ritkán megyek el, úgyhogy kértem, vegyük le. Látta, hogy elfáradtam, hozott nekem egy pohár vizet, és tartottunk egy kis szünetet.
    Utána megint az ágyon orálozott egy kicsit. Amikor a kezeit is bevetette, majdnem elmentem, úgyhogy kértem egy kis lassítást, mert tovább akartam élvezni a társaságát.

    Még egyszer végignyalogattam és fogdostam a testét, melleit, majd húztunk egy újabb gumit, hogy doggyban is megdughassam, majd egy végső orálozás után – a megbeszéltek szerint – a csinos arcára élveztem. Nem takarta ki a szemét, nem húzta el az arcát, orr alatt sikerült beterítenem az egész arcát, csodálatos látvány volt. Valószínűleg azért nem a kedvence, de becsülettel tűrte.

    A végén kedvesen felvetette, hogy szerinte két lánnyal is elbírnék, és vannak vállalkozókedvű barátnői. Ki tudja, talán bevállalok egyszer egy olyat is.
  • Elszámolás:

    Előre kérte. Az alapcsomagonem jön ki egy rózsaszálból, ezenfelül az arcra élvezés extra. A magasabb pesti átlaghoz tartozik, de nagyon megérte, nagyszerű órát töltöttem Cintiával.
  • Összkép:

    Cintia csodálatos, igazi pornós hangulatot varázsolt, miközben ő maga nagyon kedves, dicsér, biztat, és láthatóan élvezi a szexet. Mindent megkaptam tőle, amit ettől a randitól vártam, és egy kicsit talán többet is. Az egyetlen, ami kicsit hiányzott, az a szemkontaktus tartása, de nálam ez sokadrangú kérdés.
Happy Massage