• Kendra

  • Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Telefonon előző nap azonnal elértem és megbeszéltük a részleteket,
    amik majdnem mind azonosak voltak a hirdetésében megadottakkal,
    csak az esetleges félreértések elkerüléséhez kérdeztem rájuk.
    Új információ az egyórás együttléthez tartozó virágszálak száma volt,
    ami megfelel az idei, a tavalyinál kb. 10 %-kal magasabb értékeknek.
    A pontos címet is megkaptam.
  • Megközelítés:

    A lakás a Bosnyák tér közelében, az egyik élelmiszeráruház szomszédságában van,
    ahol a parkolás általában ingyenes, de a sorompós bejárat lehetővé teszi az
    ottlét időtartamának mérését, bár ezt az elmúlt hónapokban nem alkalmazták.
    Villamossal, busszal vagy trolival érkezve a megállóktól néhány perc sétával
    elérhető.
  • Helyszín:

    Többszintes, viszonylag új építésű társasház egyik emeleti lakásában fogad.
    A szép lakást ketten használják, de ezt csak Kendrától tudom, személyesen
    nem tapasztaltam.
    Káddal, többféle tusfürdővel és folyékony szappannal ellátott fürdőszoba,
    rövid folyosóról nyíló szoba kis szekrénnyel, asztallal, székkel és egy tágas
    franciaággyal, hangulatos megvilágítással.
    Mindenhol rend és tisztaság fogadott.
  • Lány külseje:

    A fotói jó néhány hónappal ezelőtt készültek, de teljesen aktuálisak,
    egy nyúlánk, vonzó sportos testű lány fogadott kemény mellekkel és popsival,
    amikre élvezet volt ránézni is, hát még megérinteni.
    Arcát csak a diszkréció miatt takarja ki a fotókon.
  • Action:

    Eddig még soha nem írtam beszámolót, de úgy érzem, Kendra többet érdemel annál
    a két viszonylag rövid írásnál, ami a neve alatt olvasható.

    Hónapokkal ezelőtt figyeltem fel a hirdetésére és nagyon stabil hirdetőnek ismertem meg,
    lassan két éve szinte minden hétköznap rendelkezésre áll.

    Melltartóban és egy szál bugyiban fogadott, ami lekerült róla, mire az
    út porát magamról leöblítettem.
    Az első pillanattól fogva úgy beszélgettünk, mintha már régi jó ismerősök lennénk.
    Valami angyali nyugalom jellemzi őt.
    Utólag úgy érzem, be nem állt a szám, ami egyébként nem jellemző rám.

    Megkérdezte, mit szeretnék, mert ha két menetre gondoltam volna, akkor az elsőnek
    hozzá kell lássunk. Ezzel összhangban 2 óvszer volt kikészítve az ágyra ...

    Először kértem, hogy feküdjön hasra, mert szeretném megmasszírozni, ami azért
    volt meglepő, mert ő többféle masszázst is vállal, én pedig egyáltalán nem
    csinálom jól, csak jobban hangzik, mintha azt mondtam volna, hogy szeretném
    végigfogdosni. Ráadásul így alaposan megcsodálhattam, szinte birtokba vehettem a testét.
    Aztán kértem, hogy forduljon meg, és ekkor már nem lehetett megállni, hogy a
    simogatáson túl ne csókolgassam, nyalogassam a ciciket, a combjai belső felületét
    a lábfejétől a találkozási pontjukig felfelé haladva. Ott alaposabb nyalakodás kezdődött
    és a fürge ujjak percei következtek, amire Kendra gyorsuló lélegzetvétellel reagált.
    Tisztában vagyok azzal, hogy egy vadidegen férfi behatolása egy nő legintimebb
    zónáiba az udvarias reakció dacára egy időn túl már akár kellemetlen is lehet,
    ezért natúr franciára váltottunk, amihez kéjrudam már éppen elég merev volt.
    Kendra olyan élvezetesen tette a dolgát, végig szájjal csúszkálva, nyelvével dolgozva,
    közben kezével a golyóimat simogatva, hogy féltem, rögtön elszállok.
    Pedig még nagy terveim voltak.

    Ezért gumit kértem és azt, hogy szemből lovagoljon rajtam, ami azért is volt jó ötlet,
    mert közben simogathattam, csókolgathattam gyönyörű melleit. Néha csípőmet megemelve
    én is be-ki mozogtam, ilyenkor türelmesen megvárt, majd folytatta a lovaglást.
    Végül a kutyus póz következett (amit a hirdetésében kedvencének nevezett), mégpedig
    kérdésemre, hogy lehet-e az ágy szélén pucsitva, én pedig állva, csak annyit mondott
    "próbáljuk meg". És sikerült. Megvalósítani is, nekem pedig hamarosan elmennem is.

    Ezután hosszabb pihenőt tartottunk, ő elment lezuhanyozni, egy pohár narancslével kínált,
    én pedig mosakodás közben eldöntöttem; sikerült úgy kielégítenie, hogy második menet
    helyett most inkább beszélgetünk és közben gyönyörködni fogok a testében, hiszen
    alig fél órája ismerem csak. (Megjegyzés: első találkozáskor eddig még senkivel sem
    sikerült a második menetet befejeznem.)
    Így is lett, beszélgetés közben Kendra simogatta a karomat, majd műsoron kívül
    kaptam egy kiadós hátmasszírozást is.
    Láttam, hogy fogytán az időm, öltöznöm kell. Nehéz volt elválnom tőle.
    Biztos van, aki jobban leírná ezt az emlékezetes találkozást, de én elsősorban az
    érzékeimre koncentráltam közben, a leírás gondolata később fogalmazódott meg bennem.
  • Elszámolás:

    Személyes bemutatkozásomkor rögtön a szekrényre tettem a telefonon megbeszélt virágszálakat.
    Többet nem foglalkoztunk vele.
  • Összkép:

    Ajánlom mindenkinek, aki odafigyelős, vendégszerető barátnős találkozásra és profi
    kényeztetésre vágyik egy valódi szextündérrel.
    Köszönöm Kendra!
Happy Massage