• Wanda Gold

  • Beküldte:
  • Wanda Gold reagálása

    Lallerom, Édesem! ❤️


    Nagyon köszönöm neked a szuper sokadik randinkat amit együtt töltöttünk és azt, hogy ezt ilyen szépen megírtad a nagyközönségnek és nem utolsósorban nekem 🙂
    Tudom te főképp nekem írod, hogy boldoggá tegyél vele és mosolyt csaljál az arcomra. Nem keresel sose kifogásokat, nem vagy lusta disznó hozzá, sőt még kérnem se kell tőled, mindig magadtól lepsz meg 🙂

    Már kb. három éve ismerjük egymást, rengeteg fantasztikus beszélgetésen, randin vagyunk túl, sok szép beszit kaptam már tőled, te pedig sok köszönömet mindenért. Nem győzök eléggé hálás lenni neked a sok jó dologért amit kaptam tőled és előre azért amit még fogok. Hiszem úgy gondolom nem ez volt az utolsó talink. lesz ennek még folytatása. Megunni nem tudtuk egymást eddig se, biztos vagyok benne, hogy ezután se fogjuk 😊

    Tudod olyan cuki vagy, úgy megkedveltelek , hogy elmondani se tudom!! Tudod miért? Ugye tudod? 😛 Na jó azért leírom, biztos ami biztos 🙂
    Drágám, elkápráztat engem mindig a rólam készült írásaiddal, jelenléteddel, a kedvességeddel, az ajándékaiddal és úgy az egész mindeneddel.
    Bár volt, hogy rossz fát tettél a tűzre nem egyszer, de Hurrikán kisasszony odavan érted, nem tud rád sokáig haragudni! 😉
    Na jól elkalandoztam már megint. 😁
    Visszatérve erre a beszire....

    150. beszi. Jézusom 😱
    Magam se hiszem el szinte. Nem gondoltam, hogy ezt is megérem itt az oldalon. Sok sok ember szép szavai, élményei amit velem átéltek és sokunknak örök emlékek 🙂

    Azt, hogy hány ilyen kerek beszi lesz, nem tudhatom... De szerintem a 200-at már nem fogom elérni, de sose tudni. Ez sok mindentől függ, de inkább a kedves kalandorokon. Majd meglátjuk, hány embernek lesz még a pucájában vér írni rólam 😁 De ez a jövő titka! Egyszer minden úgyis kiderül 😛

    Nagyon örülök, hogy ezt a jubileumi beszit egy olyan embertől kaptam mint te, aki végtelenül kedves, figyelmes és értékes és fontos ember lett számomra az itt töltött évek alatt 🙂 Akire barátként fogok tekinteni akkor is, ha már nem leszek itt nektek! Ez a barátság egy életre szól 😉

    Lassan viszont befejezem itt a mondókám neked, a többit majd személyesen hamarosan.... Reggelig tudnék neked mit írni, annyi minden van a fejemben 😁
    De itt inkább most ezt lezárom azzal, hogy köszönök mégegyszer mindent neked Kedvesem!


    Várlak bármikor sok szeretettel és imádlak imádlak imádlak 😛😉


    A Te Istennőd 😘


    Miss Hurrikán❤️

  • Egyeztetés:

    Azok az urak,akik valamennyire nyomon követik ,,munkásságomat'' , tudják,hogy nem ápolok túl rossz kapcsolatot az elbűvölő zuglói Miss Hurrikánnal, Wandával.
    Nem túl régen ismét volt egy felettébb kellemes randink, ami ismétlést kívánt.
    Ezért mikor már láttam gyárbéli dolgaim kedvező alakulását, felvetettem ötletemet Wandának, aki rögtön rá is bólintott elképzelésemre. Nem volt nehéz dolgom az egyeztetéssel,hiszen elég gyakran beszélünk. Gyorsan írtam erről egy belső üzenetet, majd Vtr-n szentesítettük elhatározásunkat. Így már csak türelmesen kellett számolni a hátralévő perceket.
  • Megközelítés:

    Miss Hurrikán búvóhelyét szinte minden hasonszőrű kalandor jól ismeri. A célobjektum zuglói piac környékén,termetes királyunkról és kedvelt királynénkról elnevezett főutak közelében található.
    A Vtr-n kapott címre GPS gond nélkül odairányít,parkolás,ha jól tudom,fizetős. A ház előtt,vagy a környező kis utcákban tudjuk letámasztani a vasat.
    Közösségi közlekedéssel érkező kalandorok számára a lehetőségek tömkelege adott.BKK sárga hernyója, buszjáratok, esetleg némi séta vállalása esetén még a kisföldalatti is opció lehet.
    Viszont a kishajó és repülőgép sajnos jelen esetben kizárt...
  • Helyszín:

    Wandánk kuckója nem túl régi építésű társasház x emeletén található, hová lift repíti a kiéhezett vándort.
    Egy tipp-topp kis lakásról beszélünk,melyet életvitelszerűen használ gondos gazdasszonya.
    Tiszta, amerikai konyhás nappaliból nyílik a babaszoba és a fürdőszoba.
    Fürdőben kádban tusolhatunk a méltán közkedvelt színesen villogó tusolóval, drogériát megszégyenítő tusfürdő választékból kaphatjuk elő a nekünk tetsző márkát/illatot.
    Kifröccsenő vizet zuhanyfüggöny téríti jobb belátásra,fürdéssel végezve tiszta, száraz kilépőre állva törölhetjük szárazra magunkat a nagyméretű puha törölközővel.
    Mosdókagylónál többféle szájvíz , pohárkákkal,illetve különféle dezodor van előkészítve.
    Röviden,minden adott a sikeres higiéniai protokoll lebonyolításához.

    Leány szoba hangulatos vörös színben pompázik,de a mennyezeten lévő ledes hangulatvilágítás is képes átszínezni a falakat.
    A sarokban Artúr,a némán leskelődő szobainas gondjaira bízhatjuk ruháinkat,az elkövetkező szeánsz kellékei kisasztalkán várnak a sorukra.
    Az események fő helyszíne a nagyméretű, kényelmes franciágy, mely stabilan elviseli Wanda szűziesen visszafogott temperamentumát.
    Összességében a rejtekhely kitűnően megfelel egy érzéki szexcsata megvívására.
  • Lány külseje:

    Arany Kisasszony a húszas évei vége felé járó tűzről pattant erotika bomba.
    Gyakran frissülő adatlapján ugyan arc nélkül hirdet,de nem kell megijedni,mert ez kizárólag az inkognitó megőrzése miatt van így.
    Hosszú,fekete hajkoronája kimondottan bájos arcot keretez. Igéző, barna szemeiben könnyű elveszni, málna ajkai csókra állnak,amivel szerencsére abszolút nem fukarkodik.
    Kb 160 centis magasságához gömbölyű formákkal dícsekedhet. Lábai arányosan formásak, popsija kerek,kemény ,melybe élmény beleharapni.Selymes tapintású , ruganyos combjai között rejtőzködő kincse illatos, frissen borotválva várja a megérdemelt törődést.
    Formás testének szépséges díszei a hatalmas, ruganyos keblek,az izgalom hatására gyorsan kihegyesedő bimbókkal, melyektől már sok kellemes élményt kaptam.
    Angyalka szembetűnő bájai még kiegészülnek vidám természetével, intelligenciájával, mellette még az esetleges kezdeti lámpaláz is gyorsan szertefoszlik.
    Összességében Wandus az a NŐ,akinek már a megpillantásakor elkapja a gyarló férfiembert az a bizonyos ,, meg hát!!'' érzés.
  • Action:

    Sikerült pontosan érkezni, Arany Kisasszony pedig kuncogva mondta a telefonba,hogy nem ad kapukódot,mivel ezt már illene tudnom.Mivel épp jött ki valaki, gyorsan besurrantam a kapun,így első feladat pipa:-)
    A megfelelő emeleten kirúgtam magam alól a liftet,és diszkrét nyálcsorgatással igyekeztem Angyalkához.

    Ajtó kirárult, beléptem,és boldogan konstatáltam, hogy mostmár tuti,hogy itt a jó idő,hiszen Miss Hurrikán mindössze egy kacér mosolyba öltözve bújt meg az ajtó mögött.
    Beléptem, köszöntésként hozzámbújt, közben jólesően megsimogattam ruganyos popsiját.
    Ledobtam topánkáimat, és gyors kézfertőtlenítés után átadtam a hozott szerény ajándékomat.
    Angyalka közben innivalóval kínált,és nem az ujjamat fogva behúzott a vallatószobába,ahol hirtelen azt vettem észre,hogy a rólam viharos gyorsasággal eltűnő öltözékem immár a hallgatag Artúrt díszíti.

    A kezembe nyomott nagyméretű, puha törülközővel gyorsan elrobogtam a fürdőbe,hogy gyorsan,és alaposan letudjam a higiéniai protokollt. Éppen végeztem,mikor Wandus belibbent,és mélyen vizsgálgatni kezdte a mit sem sejtő Kispajtit,mintegy előzetest adva a következő történésekről. Némi elégedett bólogatás után szabadon engedte a meglepett bűntársamat.

    Átsétáltunk a vallatószobába, Kedvesem pedig nekiállt,hogy a védjegyének számító lepedő húzással egybekötött erotikus magánszámmal elvegye a maradék eszemet is, jelentem, teljes sikerrel!
    Amikor előrehajolt, engedve a csáberejének,mögé léptem,kezeim mágnesként rátapadtak csodálatos kebleire. Finoman megcsókoltam nyakát,majd kíváncsi nyelvemet gerincén végighúzva Délre érkezve áhítatosan belenyalintottam hívogató kelyhébe, kicsit megjáratva nyelvem a gyorsan nedvesedő illatos nyílásban.

    - Ez így nem ér,teljesen kicsinálsz-sóhajtotta Angyalkám,majd megpróbált kifordulni ölelésemből,mire lágyan popsijára legyintettem,és a ruganyos félgömböket széthúzva,mélyen a csalogató rózsájába csókoltam.

    Erre Kedvesem végképp megadva magát,homlokát a lepedőre hajtva kipucsította formás popsiját,mintegy a lovak közé dobva a gyeplőt.
    Több sem kellett nekem,lelkesen ostromolni kezdtem nyelvemmel az odaadóan elém tárt izgató felületet.
    Vidáman kényeztettem Kedvesem simára borotvált kincsét,élvezve a nyelvmunkám eredményeként mind bővebben csordogáló örömnedvét. Lassan legérzékenyebb pontja is előóvatoskodott rejtekéből, és miközben igyekeztem ott is tiszteletem tenni nyelvemmel,egyik ujjammal óvatosan simogatni kezdtem a nedves barlang bejáratát. Erre már Wandus hangja is felerősödött, és bársonyos combjait összeszorítva elröppent egy picit.

    Ezt még még megbánod!,súgta,miután visszatért .
    De én se most léptem le a falvédőről, ezért megkértem,hogy szépen helyezze magát kényelembe,én egy pillanatra kiléptem a nappaliba, és a táskámból kivettem egy véletlenül (?) ott levő fekete sálat.
    Meglepetésszerűen bekötöttem a szemeit,majd elkezdtem vele játszadozni,bár picit tiltakozott eleinte a szembekötés miatt.

    Miután váltottunk néhány jóleső csókot, lassan elkezdtem Dél felé haladni. Mivel utamat állták szépséges keblei,így,,kénytelen'' voltam hegymászóvá avanzsálni. Alaposan felderítettem Kedvesem figyelemre méltó ikreit, különösen a keményen előremeredő bimbóit. Alaposan kiéltem cicizős mániámat, majd,miután bevillant,hogy a dombok között húzódó izgalmas völgyecskét is immár elég sikamlóssá csókolgattam, váratlan ötletem támadt.
    Lévén Angyalkám a sál miatt most úgysem látja aljas szándékaimat,így formás kebleit összefogva közé csúsztattam türlemetlen bűntársamat.
    -Te őrült- súgta Wanda szemérmesen, - gyerünk, ne csigázz!

    Így aztán ,, kénytelen '' voltam tempósabban tologatni rudamat a szűk árokban. Közben Kedvesem is tevékenyen elfoglalta magát, mert a felső ponton mindig megnyalogatta, csókolgatta Kispajti feje búbját, majd egyszer csak kivette az egész rudat mellei közül,és szépen ajkai közé eresztette,miközben kezével a tarisznyát simogatta.Szorgalmasan járatta nyelvét cerkámon,időnként lefelé haladva a száron a zacsit sem kihagyva a jóból,majd ismét hegymenet következett,minek a végén cerkám ismét mohó ajkai közé került. Olyan lelkesen játszott szorult helyzetben lévő bűntársammal, hogy kénytelen voltam megadni magam,és útnak engedi a kilövésre váró utódokat,akik Kedvesem pocijában fejezték be sorsukat.

    Szünetben némi folyadékpótlás,és meghitt kávézás közben elbeszélgettünk a Wandát oly nagyon érdeklő kecsketenyésztésről, majd lassan úgy látta,hogy ideje ismét belecsapni a ,,lecsóba'', ezért visszatértünk a játszó szobába.

    Kedvesem gyengéd ,nőies mozdulattal beledöngölt az ágyba, és elkezdett,,bosszút'' állni az előzőekért.
    Végigcsókolta mellkasomat, lassan haladva a bambán álldogáló Kispajti felé,majd egy hirtelen mozdulattal tövig nyelte mit sem sejtő cerkámat. Miután megfelelő keménységűnek ítélte, szabadon eresztette, és szinte észrevétlen gyorsasággal vv-be öltöztette asszisztensemet.

    Ezután vidáman nyeregbe pattant,és lágyan öle mélyébe fogadta vezéremet. Előbb lassan, majd egyre gyorsuló tempóban mozgott, közben igyekeztem minél jobban kiélni cici mániámat a szemem,szám előtt ringó formás kebleken .
    Némi igencsak jóleső pacizás után megbeszéltük,hogy ugyan hasznos állat a ló,de legalább olyan fontos a kutya is .

    Így aztán Angyalkám leszállt nyergéből,felém fordította formás popsiját, melyet ,,kénytelen'' voltam alaposan körbecsókolni. Elhelyezkedtem mögötte, és felszerszámozott rudamat a lüktető nedves nyílásba csúsztattam. Finoman elkezdtem mozgni a szűk alagútban,erre Kedvesem szűzies szeméremmel odasúgta, hogy gyerünk,had csattogjon!
    Ezért hevesebb ütemet diktáltam, Angyalkám hangja rendesen felerősödött, és egy szép pillanatban némi halálhörgés kíséretében hatalmasat robbantam a vv-be.

    Wanda hagyott magában lenyugodni, majd szét csatlakozást követően közösen eltakarítottuk a romokat.
    Nem maradt más hátra, mint tusolás és,egy kis üdítő elfogyasztása után forró csókkal búcsúzva Istennőmtől a távozás mezejére léptem.
  • Elszámolás:

    Miss Hurrikán egyike az oldal legkorrektebb hirdetőinek.Bokréta mérete bővebb infóból,és/vagy telefonon megtudható,dícséretes módon a helyszínen sem változik. A csokor nagysága átlagos,egy átlag feletti élményért cserébe.
    Szokásomhoz híven érkezéskor rendeztem a rózsaceremóniát,némi személyes apróság kíséretében.
  • Összkép:

    Már nem is tudom nyomon követni, hogy hány alkalommal gabalyodtunk össze Wandával,de még mindig találunk új dolgokat, köszönhetően Angyalka szenzációs szexuális kultúrájának.
    Természetesen ajánlom Őt minden úriembernek,aki egy fergeteges kikapcsolódásra vágyik.

    Kedves Wanda!
    Bár jó néhányszor ,,összefújt" már minket a szél,még mindig megtudjuk egymást lepni. Remélem , még jó sokáig így is marad,ez csak Rajtad múlik...
    KÖSZÖNÖM A MAI RANDIT!!
Happy Massage