• Barbara

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Itt az oldalon üzenetben történt az egyeztetés, végig nyitott hozzáállással, könnyen ment. Az általam javasolt időpont után kettő alternatívát kaptam, majd az egyikkel éltem. A chaten való egyeztetésnél, 2-3 óránként válaszolt.
  • Megközelítés:

    Budapest ékesen világító művészetekkel, színházi darabokkal foglalkozó épületétől nem messze lévő utca. Szépen felújított környék, elsőre meg is lepődtem, mi lett itt az évek alatt. Portaszolgálattal rendelkező több emeletes háztömb. Jómagam BKV-val érkeztem, mely alapján könnyen megközelíthatő bel- és külvárosból egyaránt. A hely közelebén láttam 2-3 nyilvános parkolót kevés hellyel, ha valaki kocsival érkezne, érdemes esetleg a melette lévő kisutcákat használni. Véleményem szerint a bejutással kapcsolatban szükséges Barbi segítsége, telefonon ezt megtettük, így már sima volt.
  • Helyszín:

    A helyszín egy modern nagyobb lakás, több hölgy rendelt. Van egy paravánnal elválasztott rész a hölgyeknek beszélgetésre pihenésre (ez azért később behallatszódott). Két főszobát láttam és egy fürdőt. Itt eléggé kerülgetni kell egymást, de ha jól érzékeltem, direkt úgy szervezik a randikat, hogy ne ütközzenek az érkezők. A fürdővel nem volt problémám, tusfürdők is voltak bőven. Az akció helyszínén sötétítés volt, egy olcsó diszkógömbszerű kivilágítással és egy székkel a cuccoknak. Célnak igazából szerintem tökéletes.
  • Lány külseje:

    A képeken Barbi van. Arcától nem kell félni, szép és "barátnős". Szép hosszú haja van, melle apró, de nekem kifejezetten tetszetős (talán az oldalán leírtnál kisebb) melynél ékeskedik egy baromi szexi tetkó (váó). A popsi epikus, de tényleg. Az első pillanattól szimpatikus volt képekről, de a helyszínen csak erősítette ezt bennem.
  • Action:

    Beszámolóm előtt megjegyezném, hogy nagyjából 3-4 hónapja böngészem az oldalt, első alkalmam oldalon lévő hölgynél. Kerestem a szimpatikus partnert akihez tudok menni és Barbi lett a szerencsés aki miatt elég bátor lettem. Mikor a zuhany után megérkeztem, ő már meztelenül várt. Megkérdezett mit szeretnék, itt nagyjából kifejtettem, hogy kezdő vagyok oldalon lévő hölgynél és egy kis segítség jól jönne. Kedvesen, ellentmondás nemtűrően leültett és franciázni kezdett. Meglepődtem, de pozitívan fogadtam. Jólesett volna egy kellemes csókolózás előtte, de erre lehetőségem sem volt (olvastam is, korábban, hogy ez visszajáró vendégek privilégiuma), így elengedtem. A franciázása viszonylag gyors volt, kellemesen "csúszós". Próbáltam enyhén simogatni vagy bármi, de olyan gyorsan történt minden, hogy köpni, nyelni nem tudtam. Gyorsan izgalomba hozott, nem volt nehéz igazából, mikor kértem egy kis mélytorkozást. Itt volt pár próba, de maximálisan nem éreztem magam a torkában teljesen. Utána kérdezte, hogy húzzunk védelmet, kértem is, melyet nekem kellett felhelyezni és lovaglásba kezdett. Ahogy fölém tornyosult csókra esélytelen lett volna de a látvány kárpótolt. Szép mellei és tetoválása rendesen felizgatott. Átvette az irányítást és jól diktálta az iramot, de utána popsijára rámarkolván nem hagytam, hogy ő legyen a "főnök". Érezvén a hangokból, hogy tetszik neki, bekeményítettem a lendülettel, ahogy rázódott a popsija az meglehetősen jó érzés volt. Ezután doggyba váltottunk, rendesen kitolta az ékességét, melyet szóvá is tettem, vette a bókot és nyilván büszke is rá (teljes joggal!). Azt a látványt mindenkinek javaslom aki meglátogatja egy randi erejéig Barbit, hogy élje át.
    Kértem a misszi váltás, melyet azonnal csinált. Kis idő után megjegyezte, hogy de jól bírom. Igazából élveztem az actiont de ezután a mondat után éreztem, hogy fájt neki, kérdeztem durva vagyok-e, azt mondta nem és folytattuk, de valahogy már nem volt meg az a feeling amit a popsijával kiváltott. Így leeülve az ágy szélére a szájában lett végem. Végig szopott míg elmentem, viszont utána érdekes volt, hogy kirohant a fürdőbe. Furcsálltam, de igazából a befejezés részével nem volt problémám. Ezután felajánlotta, hogy masszíroz, melyet elfogadtam, közben beszélgettünk. Reális értékrenddel rendelkezik, közvetlen személyiség, de megismervén munkán kívül szerintem nagyon introvertált személyiség. Később próbáltam jelezni, hogy örülnék még egy franciának esetleg, de 15 perccel a vége előtt megpróbáltuk, de végül nem lett belőle semmi. Indultam még fürdeni, majd ő elkezdett készülődni a következő partnerre és mondta, hogy majd egy másik hölgy kienged és két puszival elköszönt. Ez nem volt túl kellemes érzés, de lehet ez egyéni vélemény.
  • Elszámolás:

    A randevú elején történt, teljesen korrekten. Egy extrát vettem igénybe tőle, ez a VTR akció miatt benne volt a randevúban. Ahogy nézegettem az oldalt, olcsónak nem mondható a hölgy.
  • Összkép:

    Elsőként Barbi szerintem külsőleg jó választás volt, barátnő feelingnek nem annyira. Kommunikációban, beszélgetésben volt összhang, szex részében viszont a misszi közben/után kevésbé. A diszkréció hiánya miatt, illetve ez a búcsú sem esett jól, szerintem egyszeri látogató voltam. Nehezen megfogalmazható de a lényeg: Túl vagyunk rajta érzésem van. A misszi közbeni mondat miatt az az érzésem, hogy mielőbb kiakart végezni. Ettől függetlenül a hölgyet külseje miatt maximálisan ajánlom de szerintem sokkal több érték van ebben a lányban, mely randink alatt viszont nem jött ki.
Happy Massage