• Ne vedd készpénznek a beszámolót, az író még nem érte el a Már Valaki itt rangot!
  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Többször is hívtam, de az este fele vissza csörgetett egy másik számról. Onnan már könnyen ment a dolog
  • Megközelítés:

    Belváros kellős közepén. A parkolás eléggé nehézkes.
  • Helyszín:

    A lakás hatalmas, óriási belmagassággal. Klíma van a lakásba, de nem ment, de kellemes idő volt bent. A fürdőben szegényes a választék. A baszóban az ágy francia ágy lenne, ami rugós és nyikorog, valamint a régi rugók itt ott nyomnak.
  • Lány külseje:

    Mikor beléptem az ajtón a félhomály miatt csak a körvonalait láttam, ami első benyomásra tetszett. Ahogy értem beljebb, és lett világosabb, úgy nyert valóságot a hölgy alakja és arca.
  • Action:

    Mint írtam fürdőből visszajövet Ő még ruhában volt. Elkezdte kihámozni magát, időt sem hagyva, hogy esetleg én tegyem meg. Mondta feküdjek az ágyra, amit meg is tette. Még telefonon kérdeztem rá a natúr franciára, amit azt mondta alap előjáték, így örültem magamnak, bár azt nem gondoltam, hogy a francia faszverésből és 3x i bekapásból áll. A cerka nem is nagyon akart ilyen kényeztetéssel fel állni. A gumit szájjal felhúzta mint említettem 3x bekapás után, így ennyi volt a natúr francia. Amúgy a test hőmérséklete jó forró volt, ami plusz pontot jelent. A rövidke francia után kértem csüccsenjen rám, de csak egyezkedés után tette meg, mert Ő nem szereti, csak hátulról. Azért csak rám ült. A cickókon a bimbók nagyon szépek és csábítóan hívnak, hogy kóstold meg, de leállított, hogy nem szereti. Le is lankadtam. Na mind1, így kértem az átfordulást. Toltam hátulról, a jó forró puncit, így is lett végem. Kis beszélgetés következett, de itt sajna volt meg az összhang, így nem erőltettem, hanem értem a második menetet, de mivel itt sem kaptam rendes franciát és a kedvem is már elszállt, így feladtam. Második menet előtt mikor megemlítettem, mondta, hogy megnézi az időt. kb 20 perc telt el.... Így csalódottan mondta, h még bele fér a második.
  • Elszámolás:

    Régi pesti átlagot adtam oda amit el is tett a szekrénybe. Az elején kérte, így oda is adtam. Ha nem 30 percet maradok az óra helyett, akkor azt mondom jó lenne, de így a 30 percért és a amit kaptam nagyon is drága mulatság volt.
  • Problémák:

    Fentebb részletes leírást tettem !
Happy Massage