Aliz reagálása

Helló Barátom!

Bocsi, bocsi, hogy csak most reagálok. Annyira szerettem volna hamarabb írni neked, mert -mint a reklámban is mondják- megérdemled. És itt most jöhetnék a kifogásokkal, hogy mennyire elfoglalt voltam és mennyi dolgom volt...persze voltak ilyenek is, de inkább hétvége volt meg terasznyitás, meg napsütés, meg barátok, meg ilyesmi. De most itt vagyok, és nagyon olvasom az írásod és utána nagyon reagálok.
Múlt héten mikor megjelent az írásod az első reakcióm az volt, hogy leesett az állam. Szinte még ki sem hűlt a helyed itt a szobában de te már meg is írtad ezt a beszámolót. Szeretem ha valaki meg tud lepni és neked sikerült.
Akarnék én kötözködni de nehéz fogást találni rajtad. Frankó kis írás ez, tetszik. És tudod miért? Mert pont az én szám íze szerint írtad. Nem egy csöpögős lányregény, nem egy szoftpornó, nem egy végtelen hosszú saga, nem olyan írás amit degradálónak éreznék rám nézve, van benne udvariasság és tisztelet és még némi humort is vélek felfedezni. Ha férfi lennék és csajokhoz járnék én is ilyet írnék. Most azon gondolkodom, hogy férfiként megkockáztatnék-e egy találkozást magammal...Hááát, nem vagyok biztos benne. Egymás agyára mennénk. A két dudás egy csárdában klasszikus esete.
És tudod mi olyan kafa még? Hogy nem hősszerelmesként jöttél ide. Azzal a hangulattal nem igazán tudok azonosulni és partner sem vagyok benne. Rossz színésznő vagyok és kedvem sincs bohóckodni és a természetem sem igazán passzol egy ilyen hangulathoz. Te szerencsére nem tetted megugorhatatlan magasságokba a lécet. Jól akartad érezni magad, kapni egy jó kis masszázst, egy kis erotikát, némi intellektuális partnerséget és kész. Nem kell ezt túlbonyolítani, sem túljátszani szerintem.
A tiszteletdíjammal kapcsolatos megjegyzésed is kifejezetten tetszett: leírtad, hogy utólag fizettél és azt is, hogy nem is túl olcsón dolgozom. Mindkét dolog mögött tudatos elgondolás van. Nem tartom elegánsnak előre elkérni a pénzt. Bízzunk már meg ennyire egymásban! Úgyis mindneki fizet a végén mint a katonatiszt. Az ár pedig valahol mégiscsak kell, hogy egy minőséget tükrözzön és szelektáló erővel bírjon. Na nem azokat akarom kiszűrni akik szerényebb lehetőségekkel rendelkeznek (ők csak nyugodtan gyűjtögessenek), hanem csak azokat akik komolytalanul állnak egy ilyen találkozóhoz.
Gyerekként sose gondoltam volna, hogy a külsőm alapján sokan szívesen mulatják majd velem az idejüket. Egyik korábbi reagálásomban talán már megemlítettem, hogy a nagy szemem miatt ufónak csúfoltak. És a frizura választásaim sem sikerültek mindig a legjobbra, vagy a fodrászaimat kellett volna jobban megválogatnom. Kisgyereként házi fodrászom volt -anyukám-, aki habár nagy lelkesedéssel de annál kisebb szakértelemmel rendelkezett. Egyszer... talán harmadikos lehettem, sikerült egy olyan frizurát összehoznia amiről még évekig beszéltünk. Frufrut vágott nekem, ami szárítás után olyan rövidnek bizonyult, hogy felugrott a homlokom tetejéig. És ha ez még nem lett volna elég, az egyik oldalon a forgóm miatt még ferde is lett. Kiegyenlíteni egyenesre már nem lehetett, hisz a rövidet még rövidebbre vágni képtelenség. Volt nagy sírás-rívás, és apukám, nagyszüleim objektív értékítélete- miszerint én vagyok a legszebb kislány a világon- sem segített. Másnapra előkerestem egy sapkát, ami júliusban nem is volt olyan egyszerű. A lakásajtón még sapka nélkül léptem ki, de mire leértem a negyedik emeletről már a sapka virított a fejemen. Talán kicsit néztek mások, hogy nyári időszakban miért van rajtam kötött sapka, de nem igazán tudom, hisz rá sem mertem nézni senkire. Leszegett fejjel, bánatosan bandukoltam a suliba. A terembe érve ledobtam a táskám és bemenekültem a tábla mellett található térképekkel telezsúfolt állvány mögé, ahonnan becsengetés után sem voltam hajlandó kijönni. A tanítónéninek kellett kiráncigálnia onnan és a leizzadt, rákvörös fejemről lekapnia a meleg sapkát. Még most is emlékszem erre a fájdalmas érzésre, ahogy a könnyeimmel küszködve állok a térképek előtt. Bár a rokonaim pozitív visszajelzéseihez még a tanárnéni dicséretét is hozzácsatolhattam, miszerint remekül nézek ki az új kis frizurámmal, mégis vigasztalhatatlan voltam. Tudjátok mi segített? Az a pár hét ami alatt vállalhatóra megnőtt a hajam. Ez volt anyukám utolsó ollócsattogása fodrászként és utána Klári néni vett kezelésbe, aki kisvárosunk méltán elismert fodrásza volt. Ő középkorú nők frizurájához értett nagyon, így sikerült rám is egy ötvenes nő frizuráját varázsolnia. Tehát a kálváriám akkor még nem ért véget. Hosszú volt az út odáig, hogy mások bókjait be tudjam gyűjteni.
És amikor ilyen kedves írásokat olvasok akkor eszembe jut az a kislány aki akkor ott állt és azon gondolkodott, hogy nála csúnyább nincs is a világon. Már csak mosolygok rajta, hogy ha akkor tudta volna...
Egy jó beszámoló mindig jókor jön, de ez most különösen jól esett.
Köszi, köszi, és gyere máskor is!
És ha letettem a vizsgát akkor majd szavadon foglak, hogy az új szereposztásban is legyen szerencsénk egymáshoz.

A legjobbakat:

Aliz

És egy kis idézettel zárnám soraimat:

„Fekete sas, sáros utca, itt lakik a Varga Pista. Varga Pista, Varga-firka: mind a kettő ebenguba!”

Egyeztetés:

Megközelítés:

Helyszín:

Lány külseje:

Erotikus masszázs:

Levezetés:

Elszámolás:

Összkép: