• Barbara

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Az oldalt nézegetve akadt meg tekintettem a képein, amin egy gyönyörű alakú nőt láttam visszafogottságot sugallva, ami kíváncsivá tett és telefont magamhoz véve hívtam a megadott számot. Egy kedves csendes hang vette fel elmondta a tudnivalókat és minden kérdésemre megadta a választ majd megbeszéltünk egy másnapi randit, amit VTR-en is megerősítettem, ami rövid időn belül visszaigazolást nyert.
  • Megközelítés:

    A randi helyszíne a IX. kerület, állatok végső útjáról elnevezett utcájában található újonnan épült házban, aminek a számozása nekem kicsit fura volt mert nem volt egyértelmű. Egy bejárathoz három betű is tartozik. A ház előtt hívtam is majd telefonon tartva a kapcsolatot vendéglátóm végig navigált egészen a liftig, ahova a portaszolgálat mellett balra kellett elhaladnom és egy ajtón átmenve a hosszú folyosó végén találtam meg a feléje repítő felvonót, aminek nem magasabbik emeletén kiszállva balra indultam el az ajtóig.

    A cím, amit kaptam pontos, GPS odanavigál, aminek bejárata a megadott utcán szemben állva az épülettel, jobbra indulva található meg a kis utcáról nyílva. Az lakóingatlant tömegközlekedési eszközökkel is megközelíthetjük busszal és villamossal, aminek megállóitól 5-10 perc kényelmes sétát kell megtenni.
  • Helyszín:

    A lakás ajtaján bejutva egy előtérbe jutunk, ahol levehetjük cipőnket és ha szeretnénk, kabátunkat. A lakásban többen rendelnek a cipőkből is erre lehetett következtetni és voltak hallható hangjai is, ami nem volt nagyon zavaró. Az előszobából nyíló folyosóról találhatók a szobák, aminek egyike egy nyitott rész, ami paravánnal eltakart részében lehetnek a lányok, akik éppen várják vendégeiket. A mi tetthelyünk a folyosó végén volt egy nagy kényelmes franciaággyal hangulatfényekkel és egy szék, ahova a ruháinkat és egyéb eszközeinket tehetjük.

    A folyosón két fürdőszoba is található én elsőnek a zuhanyzós részbe lettem vezényelve, ahol a kilépő kicsit nedves volt, de kedvesem figyelme erre is kiterjedt és száraz törölközőt terített a kinyíló ajtajú zuhanyfülke elé. Tusfürdőből itt kevés állt rendelkezésre, de, ha már van kettő akkor van választásunk. Itt nem találtam szájvizet a mosdónál, de kis pohár volt, amit így nem tudtam használni, de dezodort azt igen. A törölköző, amit kaptam nagy puha és a vizet jól szívja.

    Az együttlétünk végén használt másik fürdőszoba jobban fel volt szerelve mert ott volt szájvíz, dezodor több tusfürdő szárazabb kilépő. Egyvalamit azért még lehetne javítani, ha lenne a kádnál felszerelve, vízkicsapódást gátló elhúzható függöny vagy egy elválasztó plexi.
  • Lány külseje:

    A képei sokat sejtetőek mert formás alakja jól látszódik rajtuk. A kérdés mindig az milyen arc társul hozzá, de megnyugtatok mindenkit kedves, bájos, mosolygós teremtéssel találkoztam. A lakásajtó nyitáskor még visszafogott mosollyal fogadott kedvesen beinvitálva nyújtotta kezét, hogy bemutatkozzunk egymásnak, de ezt követően üdvözlő puszikat is kaptam. A fogadó ruhája igazából egy szexi köntös volt az elején összefogva. A lábán minden szexiséget nélkülöző kényelmes papucs volt, ami nekem személy szerint tetszett. Köntösét levéve csodálhattam meg nem túl nagy melleit, ami kicsit ellentmondásos az adatlapjával, de nekem nagyon tetszett. Popsija formás, kerek jó érzés volt kezeim közt érezni. Testén találhatók tetoválások, de nem egész testre kiterjedően és csak itt ott.
  • Action:

    Letudva a tisztálkodást, kilépve a fürdőből már az ajtóban várt meztelenül kedvesem majd az ágyra telepedtünk. Kicsit beszélgettünk majd lábaim közé térdelt és finoman kezdte kezével izgatni férfiasságom, amit rövidesen szájába is vett. Bő nyálasan foglalkozott velem, de mikor látta így nem jutunk el a teljes merevséghez oldalt helyezkedett, hogy hozzáférjek popsijához. Simogattam, pusziltam, de amikor kezem lábai közé siklott megéreztem nedvesedését mikor baba puncija közé csúszott kezem majd ujjammal be is hatoltam, értem el teljes merevségem. Ezt megérezve kedvesem egyre mélyebben engedte szája mélyére. Ilyen mélyre talán még senki sem tudta engedni farkam és még engedte is, hogy rányomjam finoman fejét, úgy, hogy másik kezemmel ujjaztam. Frenetikus érzés volt ezt megélni, de nem egyszer, hanem többször is megcsinálta ezt a torokra engedést. Egészen nem tudta elnyelni, de 90%-ban biztosan. Meg is kérdezte ezután húzzunk e gumit?

    Természetesen igent mondtam. Kicsomagolt egyet majd kezembe adta, hogy helyezzem fel, amit meg is tettem. Neki nem is kellett több, fölém térdelt és a lovacskázáshoz magába vezette férfiasságom. Mikor mélyen voltam puncija mélyén megragadtam popsiját majd mozgatni kezdtem farkamon. Kéjesen rám hajolt szinte fülembe sóhajtozott miközben pusziltam nyakát vállát. Egy idő után már nem is én mozgattam, hanem saját maga ritmusában lovagolt, ami annyira jó ütemű volt, hogy le kellett állítanom mert közel kerültem a végkifejlethez. Kis pihenő után még galoppoztunk kicsit majd pózcserét kértem.

    Misszibe fordultunk majd bevezetve merevségem én diktáltam az ütemet, amit sóhajai kísértek, jelezve tetszését. Lábai egy idő után nyakamba kerültek így még mélyebben mozoghattam benne, de ezt fokozva megfogtam lábait szinte a nyakába hajtva dugtam szentélyét. Néztem arcán a szenvedélyt és akkor már az járt a fejemben, hogy látni akarom hátulról popsiját ezért megkértem forduljon kutyusba, amit meg is tett. Még ebben a pillanatban is figyelmes volt mert megkérdezte hogyan tegye lábait nekem hogyan kényelmesebb. Én arra kértem tegye szét, hogy közéjük térdelhessek.

    Mikor ez megtörtént finoman csúsztattam be férfiasságom. Lassan kezdtem mozogni majd megfogtam derekát és magamba húztam és váltakozó ütemben csattogtam popsiján, amit helyenként meg is markoltam. Nyögései, sóhajai egyre erősebbekk voltak, ezért ánuszát kezdtem simogatni mert rám ez izgatóan hat, de jelezte ennél tovább ne menjek, amit be is tartottam. Mikor kezdtem fáradni kértem zárja össze lábait, amit meg is tett hasát letéve az ágyra, de popsiját pucsítva mutatva felém, miközben farkam egy pillanatra sem hagyta el nedvekben bővelkedő kéjbarlangját. Markoltam továbbra is popsiját azon csattogva, de mikor haját kezeim közé csavartam, mint egy gyeplőt kicsit magam felé húzva finoman, éreztem nincs visszaút. Még mielőtt kivettem erőtől duzzadó merevségem megkérdeztem hátára lőhettem örömcseppjeim, amire a válasz egy igen volt. Kivéve férfiasságom lerántottam a gumit és kéjtől mámorosan engedtem útjára vulkánként kitörő fehérségem.

    Mikor kicsit magamhoz tértem kaptam papírtörlőt, amivel megtisztítottam hátát, popsiját és nemes részem majd kimerülve terültem el az ágyon. Figyelmes házigazdám hozott frissítőt, ami nagyon jól esett és míg ittam megjegyezte milyen jól bírtam még nála is jobban, ami bevallom jól esett. Volt még időnk ezért felajánlotta megmasszírozza hátam, amit elfogadtam.

    Masszírozása inkább relaxáló volt mintsem az erősebb fajta, de abban a pillanatban nagyon jól esett. Közben jól elbeszélgettünk. Egy idő után megfordultam és kértem combomat is masszírozza át egy kicsit, amit szintén megtett. Ezt azért is kértem mert így simogathattam még egy kicsit hátát és kerek, feszes popsiját. Ezután már nagyon kevés időnk maradt, de megkérdeztem kényeztethetem én is egy kicsit mert kedvet kaptam egy kis nyalakodásra és kíváncsi voltam eközben milyen reakcióra számíthatok. Igen választ kaptam majd hátára feküdt széttette lábait én meg közéjük kúsztam.

    Lassan kezdtem nyelvemmel körözni csiklóján finom nyalakodásba kezdve. Először kis sóhajok hagyták el száját majd egyre szélesebbre tárta lábát, hogy jobban hozzáférjek édes kincséhez. Éreztem nedvesedését, teste hullámzását, hallottam sóhajai, nyögései felerősödését. Amikor éreztem talán célba érhetek, nyalakodásom közben bevezettem először egy ujjamat puncijába, de amikor másikat is becsúsztattam mellé, olyan nedvesedés ölelte körül ujjaim, mint máskor soha majd csiklója duzzadása teste remegése jelezte elélvezett, ami nem volt eget rengető, de nekem jól eső érzés volt. A végén meg is jegyezte "Ügyes voltál".

    Már csak 1-2 percem volt és le is mondtam volna a fürdésről, de kedvesen felajánlotta, nyugodtan menjek el, amit meg is tettem gyors zuhanyt véve a másik fürdőszobában. Ezután felöltöztem majd két puszi és egy nagy ölelést követően, boldog mosollyal az arcomon távoztam.
  • Elszámolás:

    Az elismerés virágszálai az új átlag, de cserébe kapunk 20 percet VTR foglaláskor. Szerintem ez így nagyon rendben van. Először látogattam meg a hölgyet, aminek hatására előre kérte a csokrot, amivel nekem nem volt gondom. Többet szóba sem került. Van egy extrája, de ennek mértékéről nem tudok többet írni mert nem éltem vele.

    UI: Mikor írom ezt a beszámolót már kiírásra került egy magasabb csokorméret, ami bizonyos jogosultsággal látható, de nem tudom elírás vagy ténylegesen változott-e? Én még a leírt csokorméretet hagytam kedvesemnél
  • Összkép:

    Egy kedves aranyos lányt ismertem meg, aki mindenre odafigyel. A kezdeti visszafogott mosolygós lány a végére teljesen kinyílt beszédessé vált. Megosztotta azt is velem mivel szeretne majd foglalkozni, amiért tesz is. Ottlétem alatt csak rám figyelt, leste miben tehet kedvemre. Jó beszélgető partner, széles skálán lehet vele kommunikálni. Az együttlét alatt jelzi, ha valamit nem szeretne, de, ami kedvére van azt láthatóan élvezi.

    Együttlétünk alatt rákérdeztem a csókra, de most még elutasító választ kaptam mert elsőre nem szereti bevállalni. Erre a visszajáró vendégeinél szavaz bizalmat mikor jobban megismeri őket. Ez nála bizalmi kérdés. Nekem ezzel nem volt gondom mert mindennek kölcsönösen kell megtörténnie.

    Ottlétem alatt a külső hangok kissé behallatszottak, beszéd ajtócsukódás, járkálás, ami egy kicsit zavaró volt, de az együttlétre nem volt kedvezőtlen hatású.

    Mindent egybevetve nagyon jól éreztem magam egy csinos lány társaságában és ezt köszönöm szépen kedvesemnek. Azt, hogy látjuk-e még egymást most még fedje homály én nem látom ennek akadályát. :))
Happy Massage