• Tia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    VTR-en egyeztettünk, két nappal előtte. Eőször időpontot javasoltam, de más okból vissza kellett vonnom egy fél napig, de addig is megbeszéltük, hogy neki jó lenne. Tisztázódott a helyzet az én naptáramban is és megerősítettük a dolgot VTR-ben. Telefonon akkor beszéltünk először, amikor már a helyszínen voltam és felhívtam, hogy hogyan jutok be hozzá.
  • Megközelítés:

    Egyértelmű a cím, kocsival mentem, ingyenes parkolás. Szombat délelőtti randi volt, "hétvégi" lakótelepi helyzet, vagyis hely van, de nem dögivel. Valószínűleg most hétköznap is ugyanez lenne a helyzet a home office miatt.
  • Helyszín:

    Tiszta és rendezett lakás. Tia nem itt lakik, szóval ne "otthonos" helyet várjatok, hanem inkább a célnak tökéletesen megfelelőt. Fürdőszobában zuhanykabin, sok-sok tusfürdő, illetve dezodor. A szobában kényelmes franciaágy, hangulatos dekoráció, nekem tetszett a helyszín.
  • Lány külseje:

    Egyértelműen ő van a képeken, egy piros színű, sokat sejtető kis semmiségben fogadott, nyakánál összekötő, alul a popsi aljáig ér. Ezen kívül más nem volt rajta, ami elég izgató volt. Sokan írták a magassarkút, én kifejezetten megkértem még a randi hogy ne legyen rajta, mert akkor már magasabb lenne, mint én. Természetesen ennek a kérésnek nagyon szívesen eleget tett. Gyönyörű kerek cicijei vannak, formás popsija. Arca kedves, eleinte úgy tűnt, mintha pici félénkség lett volna rajta, de ez az érzésem a randi végére eltűnt, ahogy egymásra hangolódtunk. Nekem nem 100%-ban az esetem az arca, de ez nyilván szubjektív.
  • Action:

    Miután lekabátoltam, pusziszkodtunk, illetve simiztem, majd gyorsan elmentem a fürdőbe, tusi, szájvíz és vissza a baszobába, hogy folytassuk egymás megismerét. Markolasztuk egymást, közben levette a derekamról a törülközőt és masszírozni kezdte a farkamat.

    Első találkozáskor én mindig kicsit feszült vagyok, úgyhogy arra kértem hogy kezdjünk masszázzsal. Arra számítottam hogy tingli-tangli cirógatás lesz, de meglepően jó, kemény mozdulatokkal csinálta, segített ellazulni, közben ismerkedős beszélgetés. Jól esett, eltűnt az izgatottságom.

    Amikor úgy éreztem hogy jöhet a szeretkezés akkor ő is és én is franciáztunk. Hanyatt feküdt, én bebarangoltam a testét és lejutottam a puncijához, amit kellemes élmény volt nyalni és szívni. Az utóbbit viszont mellőzzétek, később mondta, hogy nem szereti, ha szívják, úgyhogy tessenek inkább nyelvet pörgetni. ;)

    Ezután cseréltünk és elkezdett szájjal kényeztetni. Jól esett a szopása, ott is pörgeti a nyelvét, akárcsak a csóknál. Mikor kemény voltam, felrakta a gumit, amiben én hajlamos vagyok kicsit elhervadni, különösen az első alkalommal, most is ez történt, de megnyugtatott, hogy ezt nem hagyjuk ennyiben. :D Egymással szembe helyezkedtünk, jött egy kavarós smárolás, én közben simogattam, ahol tudtam, miközben ő kézzel igyekezett újra merevvé tenni. Sikerült, kutyusban akartam az első menetet és tudván hogy lesz még bőven időnk élvezkedni, nem tartottam vissza magam és a látvány és az érzések határára gyorsan elmentem a gumiba.

    Utána pihi, kértem és kaptam egy pohár vizet, illetve egy röpke pillanatra kiszaladt a fürdőbe felfrissíteni magát.

    A "szünetben" dumaálgattunk erről-arról, jelenlegi helyzetről, jövőbeni konkrét és kevésbé konkrét tervekről.

    Amikor kifogytunk a témából, elkezdtem újra csókolni, simogatni, majd kisvártatva kértem hogy csináljuk kölcsönösen. Ezen a ponton szólt, hogy ne szívjam, úgyhogy "csak" nyalakodtam, illetve kuksiztam, jó volt a látvány, ahogy láttam a farkam a szájában és a melleit a hasamon. Ha újra először találkoznánk, kifejezetten megkérném a randi elején, hogy ha valamit úgy csinálok, ahogy ő nem szereti, akkor szóljon. Ha először találkoztok Tiával, javaslom lefektetni ezt a játékszabályt; így korrekt és persze a szex is jobb, ha ő is jól érzi magát és mer szólni, ha nem.

    A 69 végeztével missziben szeretkeztünk, nekem ez a kedvencem, hiszen mehet a csók a fülbe lihegés, csókok a nyakra, az érzéki csípőmozgással pedig neki is iszonyatosan jó érzést lehet okozni. Nem biztos hogy ez a kedvenc póza, de a randi során nekünk ez működött a legjobban, el is ment a kis hamis. :)

    Csere, kértem lovagoljon meg, látni akartam ahogy előttem ringanak a cicik, valóban egészen kellemes látvány volt. Maga a póz nekem nem mindig jön be, most is kezdtem lankadni, úgyhogy gondoltam próbáljuk meg újra a kutyust, csak most úgy hogy én állok az ágy mellett, ő pedig az ágyon térdel. Fincsi volt, nem volt most gyorstüzelés, mint a randi elején. Jó érzés volt hátulról benne lenni, mindent lehet simizni, markolni, kellemes így élvezkedni vele.

    Tudtam hogy nem biztos hogy el fogok menni másodjára, úgyhogy végső "pózként" azt kértem hogy feküdjünk egymás mellé és miközben csókolózunk, kényeztessen kézzel. Elmenni végül nem mentem el, de nincs hiányérzetem, mert ha korábban elmegyek, akkor véget ért volna részemről az élvezkedés ... cserébe így tovább, a randi végéig tartott a felfokozott állapot.

    Az idő lejártával (van a szobában egy falióra, ami szerintem jó, mert így láttam hogy nagyjából hogy állunk idővel) megköszöntem az együttlétet, tusit kihagytam, mert picit talán túl is lógtunk.
  • Elszámolás:

    Extrák nincsenek, ami van az van, én ezt preferálom. Az action után, miközben öltöztem, odatettem a hűtőre két papírt a haza bölcsével, meg öt cetlit amin a legigazságosabb király van. 2 órát voltam, megérte.
  • Összkép:

    Nagyon jó élményekkel távoztam. Jól éreztem magam Tiánál, kicsit újra jobban megismertem magamat, benne pedig egy értelmes, céltudatos, bombatestű lányt ismertem meg.
Happy Massage