• Nelli

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Egy kellemes, vékony hang vette fel a telefont. Könnyedén ment az egyeztetés, mivel pár éve jártam ott, és emlékeztem mindenre. Óvatos duhajként így első alkalomra 1 órás programot választottam.
  • Megközelítés:

    A Városliget délkeleti sarkánál egy régi, sokemeletes, belső udvaros ház, amelynek a homlokzatára ráférne egy felújítás, amúgy szép ház lenne. A házszám kicsit le van kopva, de nem nehéz odatalálni. Parkolni a nemrégiben nyílt mélygarázsban érdemes, a Dózsa felől. Közvetlenül a ház előtt nem lehet megállni, az út túloldalán pedig rendszeresen szoktak büntetni a közteresek, szóval megéri az a párszáz forint meg 100 méter gyaloglás. Troli megálló is van a közelben.
  • Helyszín:

    A földszinten nagyon egyértelműen megtalálható az ajtó. A lakás tágas, felújított, a fürdőszoba szintúgy, az előtérből több szoba nyílik. Elvileg többen vannak, de ebből semmit nem lehetett hallani. A tetthely egy szintén viszonylag tágas szoba, földre helyezett matrac, egyik oldalán fekvő tükör, kanapé és kis asztal. Hangulatvilágítás, amihez egy idő után hozzászokik az ember szeme. Nem a masszázs szobákban szokványos zene szólt közben, hanem leginkább hangulatos rock zene, ami jól passzolt Nellihez, na meg az én ízlésemhez is.
  • Lány külseje:

    Nelli egy elképesztően jó csaj. Magassarkúban fogadott, ami kiemelte formás lábait. A fényképekhez képest élőben természetesebb az arca, a testére pedig a bombasztikus a legjobb kifejezés. Ruházata amiben fogadott a lábaitól eltekintve mást nem nagyon sejtetett, így a többire csak később derült fény. Viszonylag kisebb, de formás fenék, és karcsú alkatához képest nagy, formás mellek. Az egyik karján tetoválások futnak végig, amelyek igen művésziek. Nelli az a típusú lány, aki bár személyiségét tekintve visszafogott, csendes (nekem ez bejön), külseje alapján viszont el tudom képzelni, hogy ha megjelenik valahol, mondjuk egy koncerten, akkor minden férfiemberben azonnal megindul a nyálelválasztás, vagy éppen a szájkiszáradás, ki hogyan reagál.
  • Erotikus masszázs:

    Az az igazság, hogy amikor egy ilyen szép lány matat az ember testén, akkor alapvetően nem a szakszerűségen jár az ész, hanem inkább egyfajta kellemesség érzés tölti el az embert. Ha erős és mindenre kiterjedő masszázsra vágyom, akkor inkább erotikamentes masszőrhöz megyek. Ezzel együtt Nelli masszázsa nem alibi simogatás volt, hanem leginkább egy gyengéd svédmasszázsra emlékeztet. A lábaknál kezdi, finom mozdulatokkal, ekkor még ruhában. Eleinte nem nagyon leskelődtem, de ha jól hallottam, akkor szabadult meg a ruháitól (bugyit kivéve), mielőtt a háttal kezdett volna alaposabban foglalkozni, ezt a tükörben nyugtáztam. Fordulás után egy kicsit foglalkozott előlről is a combokkal, ekkor tárult fel teljes szépségében, a gyönyörű mellei szemből voltak igazán látványosak.
  • Levezetés:

    A rövid elülső combmasszázs után rátért az ágyék környékére, kicsit beolajozta, majd egy finom, lágy franciás kényeztetésben részesített. Bevallom, eddig sosem tapasztaltam még mindezt nyelvpiercinggel, így ez nekem új élmény volt. Szokatlan, de kellemes érzés volt. Foglalkozott a zacsival is, ami számomra mindig különös öröm, persze megfelelően fel is voltam készülve erre. Odafigyelt a reakciókra, amikor jeleztem, hogy kicsit lassítsunk. Miután konstatálta, hogy a melleivel szívesen kerülnék közelebbi kontaktusba, rámfeküdt, és a bársonyos keblek között lett végem. Összességében egy barátnős, összebújós kényeztetés volt, abszolút nem ilyen "pornós" jellegű, és ez így volt jó.
  • Elszámolás:

    A virágszálak száma teljesen korrekt ár-érték arányt fejez ki, én még meg is toldottam, mivel indokoltnak éreztem.
  • Összkép:

    Abszolút pozitív érzésekkel távoztam. Nelli egy nyugalmat sugárzó, csendes, kedves, és rendkívül csinos nő. Nagyon kellemes volt a vele eltöltött idő.
Happy Massage