• Zsuzska

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Tegnap beszéltünk telón és egyeztünk meg a ma reggeli randiban. Amit mint minden alkalomkor VTR-en is megerősítettem.
  • Megközelítés:

    Most autóval mentem, mert dolgom volt a randi után. Most kicsit körülményes volt a parkolás, de azért sikerült, ebből adódóan meg is csúsztam kicsit, de ezt jeleztem egy telefon hivással. BKV-val változatlanul jó, de hát mitől is változna hiszen ugyan ott van ami Zsuzsink ahol eddig is rendelt. A GPS is pontosan ismeri a házat, de ez se változhatott.
  • Helyszín:

    Helyszín is pontosan ugyanúgy volt mint mikor legutóbb ott jártam. Tisztaság higiénia is teljesen rendben volt. A fürdőszoba is rendben volt az eddig is bő tusfürdő választék is gyarapodott egy kicsit. Szájviz is rendelkezésre állt, amit használni is kell bátran kis műanyag pohárkával. Tiszta törölköző is oda volt készítve a szobába fotel szélére téve. A szobában még mindig egy kényelmes matracon van a randi érdemi része.
  • Lány külseje:

    Külsejéről képei szinte mindent elmondanak. Engem Mikis jelmezben fogadott, ami szuperül állt formás testén. Tökéletes fogadtatásban volt részem, de ezt tudtam eddig is, hogy csalódás nem fog érni ezen a téren sem.
  • Action:

    Ha nehezebben is a vártnál, de megérkeztem. Szájra puszival fogadott. Pont úgy mintha a barátja érkezett volna meg, ebben a röpke egy órában az is voltam. Cipő levétele után a szobába mentünk ahol a fotelre vagy akinek a szobainas a szimpi akkor odatudja tenni a ruháit ahol teljes biztonságban van. Én a fotelt választottam. A fürdőszoba felé vettem az irányt. Ahol a kedvenc tusfürdőmet használva tisztába tettem magamat a nevét nem árulom el, mert már úgy is tudja mindenki, hogy a kék farmeros Denimtől beszélek. Együtt mentünk vissza a szobába. Ott le ültünk a matracra majd Zsuzsi hasra vágta magát én pedig formás popsiját simogatva beszélgettünk egy kicsit. Egyszer csak a rápattanttam és a nyakától a hátáig puszilgattam. Egy kis idő múlva mellé csúsztam és egy kellemes igazi csókkal csaptunk bele a lecsóba. Én a hátamra feküdtem átkulcsoltam a lábammal a derekát és a popsiját. Előttem volt az én Mikis lányom. Megszabadította magát kérésemre a felső Mikis cici tartótól. Most már hozzá fértem a formás ikreihez is. Úgy döntöttem titokban, hogy hagyom magam csináljon, amit szeretne velem. Ő mit sem sejtve tette a dolgát. A barátomat vette kezelésbe, hol a golyszlik hol pedig a barátom volt a szájába. Így játszadozott barátommal, mintha egy hangszeren játszott volna. Felcsaltam egy igazi csók reményében, amit még is kaptam. Közben ügyesen levette a Mikis tangát is miközben csókolóztunk. Ő csak visszatért barátomhoz és ott folytatta ahol abbahagyta. Töviről hegyire foglakozott barátommal. Újra feljött most csak egy pici csókocska erejéig. Majd az ikreit vetette be és mutatta meg barátomnak közre fogva őt. Most már igazán következhetne a bohócruhába öltöztetés, amit mintha megérzett volna fel is ruházott. Úgy ahogy feküdtem bele is ült és egy lovacskázás vette kezdetét. Mintha érezte volna megkérdezte nem e mennék hátulról kutyusba, de mi ráz írásomban utaltam rá, hogy hagyom magamat így mint szó fogadó vendég hátulról támadtam be a benedvesedett szűk puncit. Itt már nem bírtam magammal és útjára engedtem az utódokat a bohócruhába. Egy kicsit hagyott benne, majd előbújva a punci melegéből eltávolította a bohócruhát, majd a tisztába tevést rám bízta a hozzá valót biztosította. Egy kicsit még beszélgettünk szerencsére mindig van valamilyen közös témánk. Lehet vele értelmesen beszélgetni is. Az időnk is a vége felé közeledhetett így lassan felöltöztem és az érkezésemkor kapott üdítőt megittam, majd érzéki hosszú szájra puszikkal engedett utamra.
  • Elszámolás:

    A szokásos koreográfia volt a neki vitt nasit boldogsághormon formájában tettem a konyha asztalra az ő nagyon kedvező virágszálait pedig távozásom előtt tettem le a nasijai közé téve. Abszolút kedvező, amit a bővebb infójában is írt.
  • Összkép:

    Mint mindig most is fantasztikusan éreztem magam Zsuzsi társaságában, amin már meg se lepődök, hiszen nála első a vendég. Nála csalódás nem érheti a hozzálátogatókat. Így nyugodt szívvel bátran ajánlom mindenkinek, ami Zsuzsinkat. Köszönöm szépen ezt az újabb felejthetetlen egy órát. Csókollak 🌹 💋 😘
Happy Massage