• Zsuzska

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Pénteken egyeztettünk telefonon ma reggelre. Amit mint minden alkalomkor VTR-en is megerősítettem a egyeztetés után, amit rövid időn belül vissza is igazolt.
  • Megközelítés:

    Most autóval voltam, mert előtte volt egy kis dolgom. Parkolást sikerült könnyen megoldanom lehet szerencsém volt lehet nem, de a szomszéd ház előtt volt szabad hely. BKV járművekkel is könnyen megközelíthető a hely, több alternatíva is van. Aki GPS-t veszi igénybe annak se kell félni ,ismeri a helyet és pontosan oda is navigál.
  • Helyszín:

    A helyszín mit sem változott a legutóbbi látogatásom óta. Minden patyolat tiszta higiénikus volt most is. Tiszta nedvszívó törölközőt is rendelkezésre állt a fürdőszobába tusfürdőkből is van bőven. ki mit szeret én a Kék Denimet változatlanul, de a másik kedvencem is ott volt a sorban Dove. A szobába pedig ismét egy kényelmes matrac volt a randi kellemes eltöltésére ahol a látogatásom érdemi része is zajlott. Tökéletesen diszkrét hely az ilyen légyottoknak.
  • Lány külseje:

    A képei szinte mindent elárulnak ugyanolyan bájos kedves abszolút vendég centrikus lány, ráadásul arccal is hirdet.így nem ér senkit váratlanul, amit élőben kap, most egy fekete lyukacsos felső cicitartó és egy tanga bugyi volt rajta amikor megérkeztem. Ami szintén nem változott csodás teremtés tökéletes alakkal formás popsival és az ikreivel együtt.
  • Action:

    Érkezésemkor szájra puszikkal, fogadott pont úgy mintha a barátja érkezett volna haza. A szobába mentünk ahol letudtam cuccolni.egy nagy fotelra, de ott áll készenlétben a fém szobainas is. A fürdőszoba felé vettem az irányt ahol már várt a kedvencem. Egy alapos tusolás és szájvíz használat után tértem vissza a szobába Zsuzsival együtt, mert ő a fürdőszoba előtt várta, hogy végezzek. Leheveredtünk a matracra egymás mellé. Egy kis simogatással kezdtem popsiját és a hátát simogatva, majd a száját elkapva igazi csókolózásba bonyolódtunk. Kellemes a csókja nehezen lehet abba hagyni. Átkulcsoltam a lábammal a derekát és összebújtunk egymás felé fordultunk, hogy ismét csókolózni tudjunk alig lehet abbahagyni. Hátamra fordultam egy kis cici nyalakodással folytattam, ami szemlátomást tetszett neki. Dél felé vette az irányt a barátomig jutva. Ott lent délen elidőzött egy kicsit szájával játszott a hol a barátom volt a szájába hol pedig a golyszlik Hagytam élvezkedni egy kicsit majd felcsaltam észak felé ahol elkaptam száját egy csók erejéig. Fordultunk egyet most már ő volt alul ahol a csók folytatódott ismét az ikrei kerültek a középpontba míg én a ikreivel voltam elfoglalva addig ő a kezével kereste barátom társaságát érzéki simogatást adva neki és, hogy ne lankadjon le, de ez szóba se jöhetett, mivel Zsuzsi teste és formás ikrei tűzben tartották barátomat.Viszont most én indultam el dél tájat felfedezni végig barangoltam a testét, míg ő az utolsó pillanatig a kezével barátommal volt elfoglalva. Megérkeztem a puncihoz, ami már érezhetően izgalmi állapotban volt nedvesedett is rendesen. El is időztem kellőképpen hol két ujjal hol pedig nyelvészkedtem, hogy siker volt e azt nem tudom, mert nehezen lehet csúcsra juttatni, hogy elévezzen pedig dolgoztam rajta rendületlenül. Feladva harcot észak felé vettem az irányt az ikreinél megpihenve majd ismét csókolózásba elegyedtünk. Következett a bohócruha próba, sikeres ruha próba után, amiben egy kicsit segítettem beöltöztetni, majd kutyus pózba kerültünk, de hogy hogy azt magam se tudom.előkerült egy vibrátor is amivel rásegítettünk igen segítettünk, mert hol ő majd pedig izgattam vele hátha sikerül neki is elélveznie. A végén nem tudom sikerült neki, de nekem sikerült eldurrantanom a patront. Rövid ideig még így maradtunk, majd a törölgetést rám bízva a kellékeket biztosítva a tisztálkodáshoz. Egy keveset még beszélgettünk szerencsére mindig vannak közös témáink és lehet vele beszélgetni is. Felöltöztem a kiöntött üdítőmet megívva teljes kielégüléssel távoztam Zsuzsitól ahol ismét egy felejthetetlen randiban volt részem. Köszönöm szépen Csókollak.
  • Elszámolás:

    Most is szokásos boldogsághormonnal leptem meg, amit az asztalra tettem és ott is maradt az ott létem végéig. A végén így közé tudtam tenni az ő ajándékát is. Ami pesti átlagot jelent. Ez nem változott.
  • Összkép:

    Aranyos vékony lány, abszolút barátnő feelinges randi volt. Ismét csalódás mentes randi volt, de ezt már tudtam az eddigi tapasztalatokból. Mindenkinek tiszta szívből ajánlom csalódás 100%-al kizárt. Köszönöm szépen ismét ezt a felejthetetlen egy órát, amit veled tölthettem. Csak ismételni tudom magamat, ajánlom minden kedves MT-nak akik egy tündérrel szeretnének eltölteni egy felejthetetlen kis időt. Csókollak
Happy Massage