• Zsuzska

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Ma reggel hívtam Zsuzska Drágát mivel láttam villogni az adatlapján, hogy felveszi a telefont abban az idő intervallumban amiben hívni akartam, ma tudna e fogadni meg is egyeztünk egy nem túl későbbi időpontban. Amit VTR-en is megerősítettem és szinte azonnal vissza is igazolt.
  • Megközelítés:

    Gyalog mentem, mert kb. 15 percre lakom és csak hozzá szándékoztam menni. Parkolás is meglehetett volna oldani, de most nem volt rá szükségem, volt több autónak is hely a ház előtt pedig most jelenleg ingyenes a parolás. A VTR-en kapott cím ismét pontos nem változott.
  • Helyszín:

    A lakásról mint minden alkalommal most is rendben volt. Ujjat nem tudok mondani róla olyan mint máskor volt rend és tisztaság és higiénia is rendben van. A fürdőben van bőséges tusfürdő választék, de most a kedvenc tusfürdőm egy hellyel hátrébb szorult, de még így is dobgós helyen tanyázott, de azért megtaláltam. Tiszta szépen összehajtogatott törölköző elő volt készítve a szobában a fotelben pont úgy mint a legutóbbi látogatásom alkalmával. A szobába sincs semmi változás minden olyan mint a legutóbbi látogatásom során volt.
  • Lány külseje:

    Külsejéről képei árulkodnak a legjobban. Élőben azért sokkal jobb mint a képeken. Utcai ruhában volt mivel nem sokkal előttem érkezett a lakásba. Arccal hirdet így senkit nem ér meglepetés a helyszínen se viszont képei nem adják vissza azt a látványt, amit élőben kapunk ezt a tündéri mosolygós lányt. Alacsony, vékony finom bársonyos tapintású bőre dekoratív megjelenése van, arányos szépen formált ikrekkel megáldva.
  • Action:

    Meg is érkeztem pontoson jó szokásomhoz híven. A lakásba érve szájra puszival üdvözöltük egymást akárcsak úgy mintha haza érkeztem volna. Aztán levetkőztem a szobába egy fotelra pedig ott állt a szobainas is készenlétben, de nem akartam leterhelni. Irány a fürdőszoba egymás után letusoltunk először a kedvencemmel először én (jelentem NO-KECMEC meg volt mindegyik, de ilyet nem illik vinni ajándékba, mert azt nem vendéglátónk használja, hanem mi vendégek), majd utánam Zsuzska is elment tusolni. Együtt mentünk vissza a búvóhelyre. Párszót beszélgettünk, majd belecsapunk a lecsóba. Előtte megkért masszírozzam meg a vállát Így hasra vágta magát én pedig megnyomkodtam a vállát nyakát. A masszírozás után végig csókoltam a hátát míg nem a popsinál kötöttem ki. Ilyet még úgyse csináltunk így nyelvészkedtem hol a puncit hol pedig popsit nyelveltem. Kértem, hogy forduljon meg, hogy szemből is szemügyre tudjam venni. Igazi csókkal folytattuk isteni a csókja, de hát nem csak csókért mentem. Következtek az ikrei, amik jól reagáltak nyelvem hatására, majd dél irány vettem most a hasát csókolgattam végig míg nem ismét a nedvesedett puncinál kötöttem ki. Na aztán itt volt minden nyalakodás punciba ujjazás jó sokáig ténykedtem a punci ízéből arra következtettem, lehet nem sok kellett ahhoz, hogy élvezésig tudjam nyalni, de sajnos nagyon valószínű, hogy estig is nyalakodhattam volna akkor se lett volna eredménye. Mint tudjuk Zsuzska nehezen élvez el. Ő is szerette volna kezelésbe venni barátomat így átadtam neki a terepet. Isteni franciával ajándékozott meg, ami nem mélytorkos hisz az nincs nála, de nagyon jól csinálta. Bevonta az ikreit is huncut mosollyal egybekötve. Visszatért barátomhoz eltűntetgette szájával isteni volt ahogy csinálta. Én pedig a tükörképet néztem moziztam. Szép látvány volt. Abba kellett hagyatnom vele eme kellemes tevékenységet, mert a végén kivégez és idő előtt eldurran a patron. A védőszelésbe öltöztetés után szemből kértem, hogy üljön bele felkeményített barátomba. Akkor én látom és tudok foglalkozni az ikreivel és a csókos szájával is gondoltam én és milyen jó gondolat volt csókolóztunk az ikreit tudtam számba venni nyalókázni. Közben pedig mozogtunk igyekeztünk edzésbe tartani magunkat, aminek sajnos meg lett a böjtje jött az ilyenkor szokásos eldurrantotta a patront. Egy kicsit még hagyott punci melegében, majd leszállt a nyeregből és gondosan tisztába tett. Így a tervbe vett kutyus most elmaradt a legnagyobb sajnálatunkra, pedig úgy terveztem, hogy úgy lesz vége ennek a remek felejthetetlen órának. Na sebaj majd legközelebb. Meg is jegyezte minden második alkalommal sikerül a póz váltás mindezt huncut mosoly közepette. Köszönöm szépen ezt a remek újabb egy órás találkát, ami szintén felejthetetlenre sikerült az én istennőmmel. Három a magyar igazság és egy a ráadás és ez ma volt. Csókollak
  • Elszámolás:

    A szokásos, de most más ízű boldogsághormonnal leptem meg, amit a konyha asztalra tettem. A távozásom előtt tettem ő ajándékát le boldogsághormon mellé, ami jelenleg akciós ha VTR-en jelentkezünk be. Amit most láttam én is kiírva. Köszönök mindent. Csókollak.
  • Összkép:

    Mindenkinek tiszta szívből tudom ajánlani csalódás teljességgel kizárt. Aranyos vékony hölgyemény, abszolút barátnő feelinges találka volt, de ezt már tudtam eddigi látogatásaim alkalmából. Ajánlom minden kedves MT-nak akik egy tündérrel szeretnének eltölteni egy kis időt és akik természetesen nőként néznek rá nem csak egy használati tárgyra. Nagy kedvencem egyike remélem, hogy az is marad. Csókollak
Happy Massage