• Amy

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Három az egyben ünnep

    Barátaimmal ünnepeltük a munkaszüneti napot, a viszontlátást, harmadik évtizede tartó ismeretségünket és sok egyéb mást együtt törzshelyünkön. Beszélgettünk, így természetesen szóba kerültek a lányok is. Korán kezdtünk, ebéddel, s néhány rummal folytattuk, amiben köztudottan ott lakozik a bátorság.

    A lényeg, hogy kora délután fölhívtam Amyt, aki nekem nagy kedvencem. Pár csörrenést követően fölvette, s én eljátszottam szokásos mókámat: illemtudóan köszöntem, majd bemutatkoztam. Amy pedig úgy válaszolt, ahogy mindig: - Jajj... Tudom! Vázoltam neki ötletünket, hogy estefelé meglátogatnám őt két barátommal együtt. Semmi ellenvetése nem volt, örömünkre. Megegyeztünk, hogy a tervezett időpont előtt egy órával még rácsörgök, megerősítendő szándékunkat. Így is lett.
  • Megközelítés:

    Amy rendelője most a hatodik kerületben található, az Oktogon közvetlen közelében. Mi tömegközlekedve érkeztünk, etéren a választék bőséges, van villamos, földalatti, buszok, melyek mind megállnak ezen a forgalmas csomóponton, s innen már csupán néhány lépés a randihely visszafelé a Nyugati irányába haladva. Kocsival némileg problémás lehet a parkolás, és egészen biztos, hogy a környéken mindenütt fizetős.
  • Helyszín:

    A körútról nyíló régi, körfolyósós bérház a szokásos állapotú. Van ugyan lift is, de mikor megérkeztünk Amy valamiért a lépcsőt ajánlotta, mi pedig szófogadó vendégek lévén gyalogoltunk. Nem kell megijedni, még a kevésbé sportosak is épphogy be fognak melegedni a fölfelé vezető lépcsőfokokon.

    A lakás tágas és szépen felújított. Ahogy belépsz, az előszobából nyílik balra egy szoba (ez Amy barátnőjének birodalma), jobbra az amerikai konyhás nappali, ahol van ágy, tévé, asztal székekkel, s minden egyéb hasznos dolog, szemben pedig a nagy fürdő, minimum kettő személynek elegendő méretű káddal, ami remek lehetőségeket kínálva hívogat. Ez utóbbi fotókon is látszik. A nappaliból továbbhaladva egy újabb tágas szoba van, ahol méretes ágy terpeszkedik, szekrény tükörrel, szobainas, stb. Az ágykeret néhol alattomosan éles keretére érdemes ügyelni. Nekem nem sikerült megúsznom foltok nélkül a térdemen, s közvetlenül alatta a sípcsontom felső részén. De nyilván ez az én hibám.
  • Lány külseje:

    Amy külseje a képeinek megfelel, régebben - amikor még a 14. kerületben volt elérhető -, kissé karcsúbb volt, mint a fotókon, most pedig tökéletesen olyan. Én a vékony csajokat favorizálom, de azért így se rossz. A haja rövid, ahogyan az az első néhány képén is látszik, ahol hosszúhajú az régebbi.

    Enyhén göndörödnek rövidke fürtjei, a mosolya továbbra is lehengerlő, kacér és huncut is egyszerre, első találkozásunkkor ezzel vett le rögtön a lábamról, s még mindig megy neki.
    Amy alapvetően nagyszerű nő: kicsi, tenyérbe illő mellekkel, remek gömbölyű popsival, karcsú derékkal és combokkal, gyönyörű lepkés puncival és hajlékony macskatesttel megáldva. Na és persze nem utolsósorban vagány, bevállalós természetű, jó humorú lány ő.
    Amy fogadószettje az a fekete kis semmiség volt, amiben az első három képen tetszeleg, fekete magassarkúban, széles mosollyal és "régen láttalak" üdvözlő puszikkal. Varázslatos, na!
  • Action:

    Ahogy beléptünk az ajtón, Amy ott várt minket, s én bemutattam barátaimat. Legyen az egyikük Mecénasz, talán mindenki ki tudja találni miért, s hogy maradjunk a görög neveknél, a másik pedig Midasz. Szóval, ők nem igazán tapasztaltak a szolgáltatást nyújtó lányok látogatása terén, ezért kissé tétován toporogtak az előtérben. Kissé mélyvíz volt ez így minannyiunk számára, hiszen hasonlóban tán csak Amynek volt része.

    Végül nekem kellett megnyitni a sort a zuhanyzással, hogy megtörjem a fentiekben vázolt bénázást. Ledobáltam cuccaimat, majd irány a fürdő. Volt szájvíz, dezodor, türcsi mindhármunk részére, bőséges tusfürdőválaszték. Midasz követett a sorban, amíg Mecénász rendezte vendéglátónk tiszteletdíját.

    Amy a nappali-konyhában várt a pulton könyökölve. Természetesen nem bírtam ellenállni, s hátulról átölelve simogatni kezdtem csípőjét, melleit, kezeim hátracsúsztak fenekére. Közben ő azt ecsetelte a maga cserfes modorán, hogy tegnap épp ezen a pulton feküdt, fejlógatva, teleszájjal.

    Hmm, nem is rossz ötlet. - mormogtam, letérdelve mögé. S várakozásképp nyalni kezdtem Amy punciját, popsiját. Ahogy a többiek is érkeztek, a kis bestiánk kitekeredett ölelésemből, lekapta derekamról a törölközőt, s kacér mosollyal konstatálta, hogy az előjáték rám is hatással volt. Fürge léptekkel megindult a belső szobába. Az ágyra huppant, én pedig le akartam rángatni a bugyiját, ekkor derült ki számomra, hogy az egyben van a felső résszel. Amy kinevetett, s kibujt "ruhájából", meg sem vártam, hogy a textil földetérjen elkaptam lábszárait fölnyomtam egészen a fejéig szinte összehajtva őt hevesen nyalni kezdtem újból. Amikor elengedtem magától térdelt az ágyon elém, és nyelte el ágaskodó farkam. Én megfogta az állát és a tarkóját, s addig nyomultam ajkai közé, amíg volt mit tolni.

    Ekkor érkezett Midasz, aki rögtön egy olyan mögékerüléssel indított, amit bármely világversenyen három ponttal jutalmazott volna a bíró. Hiába, meglátszik a bírkózó múlt, na. Megmarkolta Amy seggét, s vadul nyalni kezdte, hol az egyik, hol a másik bejáratot. Betoppant az ajtón Mecénasz is, ott termett az ágy mellett oldalról, s Amy egyik kinyújtott kezébe érkezett lendülettel. Jól néztünk ki így négyen szó se róla (kár hogy nincs a plafonra szerelve egy kamera, melynek képeit le lehetne tölteni a beszamolok.com oldalról, némi ellentételezés fejében, természetesen, mind a hölgy, mind az oldal üzemeltetői profitálnának ebből. Föl is rakom ezt a fejlesztési ötletekbe, de csak ha kapok részesedést.)

    Bocsánat, a kis intermezzoért, folytatom: azaz, folytattuk. Házigazdánk, vagyis gazdasszonyunk előrelátását dícsérni lehet csak, mert volt vagy egy tucat óvszer az ágyon, odakészítve nekünk. Midasz nem is teketóriázott magára rántott egyet, s arra Amyt, s nagy nyőgések közepette dugta a punciját. Eközben mi Mecénasszal cseréltünk, így ő torkoztatta Amyt, aki verte a farkam. Amikor levegőhöz jutott, mondta, hogy lehetünk benne egyszerre hárman, de ez némi ügyességet megkíván részünkről is, a helyezkedés, meg a ritmus révén, így ezt nem erőltettük. Tudom, lécci ne kövezzetek meg, de nekünk ez volt az első ilyen alkalom, hogy hárman mentünk egy ellen. Jelentett ez egy kis problémát néhol, amikor egymásba ütköztünk, azért elhihetitek egy amikor egy másik izzadt férfitest zavarja meg a koncentrációt, az nem túl kellemes.

    Fordítottunk egyet Amyn, aki így hanyatt feküdt, keresztbe az ágyon, feje lelógatva, most Mecénasz dugta a szép lepkéset, Midasz a száját, torkát, én pedig mellette térdeltem, s kezeügyébe helyeztem magam. Közben melleit kényeztettük felváltva és együtt is. Hirtelen Midasz kiment a szobából, pedig még csak az óra harmadánál jártunk. Kisvártatva Mecénasz és Amy is utána mentek, hogy megtudakolják mi a baj. Nekem nem jött rosszul a néhány perces pihenés, utána újult erővel folytathattuk tovább, de már csak Amy, Mecénasz és én.

    Ketten jobban tudtunk osztozni partnernőnkön, s ezt egyáltalán nem bántam. Amy négykézláb helyezkedett, én mögötte térdeltem, s dugtam, Mecénasz lustán üldögélt előtte a párnákon és szopatta. Megfogtam Amy fejét és nyomtam rá barátom farkára, majd a kezét rátettem a lány tarkójára,vs mutattam, hogyan adja az ütemet neki. Aztán ahogy dugtam Amy punciját, elkezdtem ujjazni a fenekét, s meg is kívántam azt. Amint érzékelte Amy a szándékom segített a behatolásban, s egy pillanat töredéke múlva már a popsiját élveztem. Mecénasz mindeközben arconlötte Amyt, aki a farkával kente szét magán a spermát. Volt még kb negyed óránk, s gyakorlatilag kettesben lehettünk ezalatt Amyvel. Kedvenc pózomba forgattam őt, fejlelógatva, s kemény kényszerfranciába kezdtem. Mutattam Mecénasznak, figyelje meg, ahogy Amy puncija beleremeg, mikor fogyni kezd a levegő, ekkor még rátoltam a torkára a farkam még erősebben, amíg már nyálát szétprüszkölve, fejét oldalra fordítva köp ki, s kapkod levegőért. A mellbimbói meredeznek, az egyik kezemmel vadul ujjazom a punciját, ami tocsog a nedvétől hangosan, másik kezemmel cicijét markolászom. Majd úgy kezdjük elölről az egészet, hogy parternőm a szájához, arcához, nyelvéhez veregeti farkam és utána elnyel. Végül ezt egy jó negyed óra után befejeztük, eldöltem az ágyon partnernőm mellé zihálva. Szakadt rólam a veríték, de már nem akartam tovább gyötörni Amyt. Nevetve megegyeztünk, hogy azért így is egy rohadék vagyok, megköszöntem neki az estét, és elrohantam még egy gyors tusolásra.
  • Elszámolás:

    Az elszámolás korrekt, úgy ahogy szokott, csak értelemszerűen szorozva hárommal. Amynél az alapot muszáj megspékelni egy extrával, ami lényegében három az egyben akció: mélytorok és kényszerfrancia, plusz popó benne. Ezt kihagyni vétek lenne.
  • Összkép:

    Összességében volt minden, ami szem, szájnak ingere, a fejlelógatós kényszer torokbaszástól, a háromujjas ujjazáson át, a popóig. Tocsogtunk a nyáltól, verítéktől, puncilétől, ki-ki képessége és lehetősége szerint. Szem nem maradt szárazon (Amyé). Barátaimmal ebben a műfajban kezdőként, hirtelen elhatározást követően vágtunk bele, s nem lehet okunk panaszra. Amy előtt pedig le a kalappal, és mindennel is, mert a trióból csak engem ismert, mégis bevállalta úgy az egészet, hogy kb délután kettő körül hívtam fel ezzel az ötlettel, és este hétkor már ott voltunk a lakáson. Tanulság számomra talán az, hogy hárman sokan voltunk, de ketten érdemes meglátogatni ezt a csodás csajt, és eltölteni vele, benne legalább egy órát. Na, meg persze egyedül is.
Happy Massage