Hívtam, elsőre sikerült, és hamar megbeszéltük. Aznap 9-kor megerősítettem, hogy megyek. Sokszor hívtam már, és minden alkalommal könnyedén sikerült egyeztetnünk.

A Városliget csücskénél. Elég forgalmas hely, így a tömegközlekedés nem lehet probléma. Autóval a parkolás a közelben nehézkes, kicsit távolabb már könnyebb, ehhez 5-10 perces séta szükséges. Fizetős övezet.

Körfolyosós belvárosi bérház zöldövezeti kivitelben.
A lépcsőház felújított és tiszta. A lakás is. A fürdő tágas, 2 mosógép mos folyamatosan. Fürdőben kád, mellette az ablakpárkányon mindenféle tusfürdő. A mosdónál szájvíz.
A szobában egyik oldalon tükör, a szoba közepén tatami, a tükörrel szemközti fal mellett pedig masszázspad.
Gyertyák, halk zene, hangulatsötétítés… tűzön előlangyosított olaj… Előre odakészítve buborékos és mentes ásványvíz.

Nyílik az ajtó, belépek, megfordulok, és ... izgalmamban már megint nem tudok a ruhára koncentrálni. Tudom, hogy meg kellene figyelnem részletesebben, ha írni akarok róla, de mindig elvonódik a figyelmem. Hallgatom meleg hangját, nézem ívelt mosolyát, átölelem, magamhoz szorítom és már rég el is felejtettem, hogy a ruhát is néznem kellene. Annyira emlékszem, hogy fehér volt. És jóval később még arra is rájöttem, hogy csipkés. De ez már csak akkor tűnt fel, amikor a végén, öltözködés közben megláttam azt a fehér csipkés valamit ledobva a saját ruháim mellett. Talán Bözsi néni csipkés függönye a konyhából?

Csak ritkán van módom írni. Néhányan ezt is soknak találják, mások meg kevésnek. Pedig mindig abból kell főzni, ami van. Ha „nincs megadva” vagy ha „bővebben telefonon”, akkor is. Olvasgatás közben is. Persze nem vagyunk egyformák. Van, aki eseményt keres, van, aki az élményt. Ez az írás az utóbbiaknak szól. Ez egy élménybeszámoló.

TERÜLJ, TERÜLJ ASZTALKÁM!
avagy KISKIFLI és NAGYKIFLI, no meg az a titokzatos PUDING
Több hónapja nem voltam már Diánál (a Kiskifli). Mint ismerős jelentkeztem be, de azért még most is volt bennem drukk. Nagyon vártam már. A hét minden napja kevés ahhoz (Eight Days a Week), hogy összeszámoljam, hányszor gondoltam - akár egy kamasz - ábrándozva Kiskiflire. Talán pont emiatt volt ez a drukk. Végül megérkeztem, az ajtó kinyílt, és jó volt újra megölelni, újra feloldódni vele a beszélgetésben. Átadtam hirtelen ötlettől vezérelt ajándékomat. Ilyet még biztosan nem kapott senkitől...:) meglepi volt, az biztos, de hogy örült is neki?...
Szokásos módon hellyel kínált a motyóm részére, aztán vízzel is kínált és törülközöt is kaptam. Gyorsan lezuhanyoztam és már kezdődhetett is a masszázs.
Hasra fektetéssel kezdődik a másfél órás program. Ravasz módon, miután hasrafektet, kezdi levetkőzni magáról, ami még fent van. Ha lefekszel, a művelet a hátad mögött zajlik, tehát ha szót fogadsz, akkor lemaradsz róla. De engem már nem lehet behúzni a csőbe! Hason fekve ugyan, de féloldalasan megfordulva lestem, hogyan szabadul meg a csipkétől. Mindig reménykedem, hogy majd egy jó kis sztriptíz-élménnyel leszek gazdagabb, de ez nem része a masszázsnak, és hiába lesek lopva, 2 másodpercnél nem tart tovább. De nekem így is élmény.
A lábaktól kezdve halad felfelé, amíg végül el nem ér a nyakadig. (Ezt még akár lehet fokozni is, mert arcmasszázst is lehet kérni. Egyszer már kaptam én is, és remélem, nem utoljára. Az IDŐ, mindig az a fránya idő! Kicsúszunk belőle, és emiatt rendszerint elmarad.)
Szeretek a kezei alatt lenni. Pedig a masszázsa nem lágy, de ugyanakkor az érintése igen. Végig ez a kettősség jellemzi. Határozott, jóleső mozdulatokkal masszíroz. Kiszúrja a csomós helyeket a hátadon, de soha nem éri el a fájdalomküszöböt, sőt a kellemetlenség-érzés határát sem, egy pillanatra sem. Mozdulatai megfontoltak, kapkodásnak, sietségnek nyoma sincs. Kedves, de céltudatos mozdulatainak alapossága megnyugtat, vele kikapcsolja a külvilágot. Szó szerint a bőrödön érezheted a rád irányuló figyelmességét. Minden erősebb, határozott fogás ellenére ujjainak érintésében kedvesség és figyelmesség érződik. És ő ezt a kedvességet és figyelmességet kezeivel szépen lassan az egész testeden szétoszlatja, nem marad rajtad egy cm2-nyi hely sem, ami ne kapna belőle.

Nem nagyon lehet észrevenni, hogy miközben a kedvesség és figyelmesség szétterül testeden, szép lassan hogyan alakul át erotikává. Ujjainak érintésébe egyre többször belevegyülnek egyéb testrészei is. Ha nem figyeled a tükörben, észre sem veszed, hogy mással is bekapcsolódik a masszázsba. Hófehér bőrének selymesen lágy érintése a kézi masszázsfogások közé vegyül. Nincs hirtelen váltás masszázs és "következménye" között. A hirtelen váltás benned zajlik le, amikor feleszmélsz, hohóó, hiszen ez már az erotikus rész! Talán egyetlen kivétel van, amikor fordított helyzetben, fejtől lefelé masszírozza a hátad. Vagyis odatérdel a fejedhez, és a válladtól kiindulva kinyújtózkodik, hogy elérje a lábaidat. Ahhoz, hogy elérje, egész testével végigcsuszamlik a fejed felett és mire kezével eléri a lábaidat, addigra a fejedhez érkeznek a combjai. Bár még hason fekszel, azért ezt már elég nehéz klasszikus masszázsfogásnak vélni. Ilyenkor már izzik a levegő. És Nagykifli ekkor már egyre inkább azt érzi, hogy nagy, és egyre kevésbé, hogy kifli.
A tükörben nem csak a kedves vendég bámészkodhat, Kiskifli is kihasználja a lehetőséget, és ezen keresztül méri le az "áldozat" reakcióját. Fülig érő szájjal konstatálja a vendég elégedett ábrázatát. Míg egyszer csak az égből egy halkan búgó női hang a füledbe nem súgja: " Nem akarsz megfordulni?"
A koreográfia változatlan: lassan, aprólékosan minden egyes sejtem részese lesz a masszázsnak, ami már inkább testtel végzett csúszka, de azért közben még vissza-vissza keverednek kézi mozdulatok is. Lassacskán azon kapom magam, hogy a vegyes mozdulatokból az oly régóta várt, felejthetetlen "mindene mindenemmel" masszázs lett. Vagyis a fejétől a kislábujjáig mindene az én fejemtől az én kislábujjamig mindenemmel. Kiskifli mozdulatai mindvégig maradnak tudatosak és megfontoltak. Selymes fehér bőrének érintése egyszerre simogat és felkorbácsol. Hogy hol? Természetesen fejedtől a kislábujjadig.
Na de mi is történt a fejétől a kislábujjáig selymesen végigsimogatott és felkorbácsolt Nagykiflivel? Bagett lett belőle. És ahogy Kiskifli végigcsusszant felette, minduntalan két zsömle közé szorult. Eleinte sikerült kiszabadulnia, de ahogy Kiskifli csúszott rajta le s fel, aztán újra le s fel, a bagett újra és újra beszorult a zsemlék közé. Sőt! Odáig durvult a helyzet, hogy már szinte ő provokálta, hogy szorult helyzetbe kerülhessen!
A halványan megjelenő, kínzó lassúsággal előbújó Erotika lassan, de biztosan tört utat magának. Hatalmába kerítette mindkettőjüket. A kisujjára csavarta őket majd egy nagy cuppantással - cupp!! - felfalta a kifliket. Nem kímélte a zsemléket és a bagettet sem. Egy morzsányit nem hagyott. Így aztán a bagett szabadulótánca a zsemlék között azzal végződött, hogy Erotika mindent bekebelezett és elemi erővel győzedelmeskedett.
Miután letarolta őket, Erotika amilyen lassan jött, olyan gyorsan elillant – de a vidám, kedves mosoly maradt. Hohó! hogy lehet ez? A lakoma végén, a morzsakupac helyén újjászületve néztek egymásra ketten: Kiskifli és Nagykifli.
…mi ketten, akkor, ott, jól összekifliződtünk. Kiskifli külső ívével hozzásimult az én belső ívemhez. Testünk egymásba ívelődött és... talán lelkünk is összeért néhány pillanatra (Wings: Warm and Beautiful). Jó volt így... egy-két percig… egybeívelődve, teljes hosszában összeérintkeződve. Órákig maradtam volna így, de a Multiverzum legfőbb ura, az IDŐ sajnos közbeszólt. Könnyedén átléphetsz egy párhuzamos világba, de az időt! – azt sajnos nem tudod visszafordítani. Jól tudta ezt Nagykifli.
Szedelődzködött: fürdés, öltözködés, búcsúzkodás. Ez a legnehezebb. Minden porcikája maradt volna még. Testileg ugyan kilépett az ajtón, lelkileg még sokáig ott maradt.
...ment-mendegélt a forgalmas utcán, és azon meditált, vajon miért nem tudja Diát törölni az emlékezetéből. A válasz egyszerű: Ő a létező legeslegkiskiflibb Kiskifli. És ahogy így ballagott, egyszer csak finom, friss kifliillat szele csapta meg az orrát. Egy pékség kirakata mellett haladt. A kirakatban egy Kiskifli és körülötte szép rendben sorakozva jónéhány, még annál is kisebb kiskifli (talán pozsonyi?) Mind egytől egyig felfelé ívelődtek vidáman. A bámészkodó Nagykifli csak állt ott megrökönyödve, legyökerezve...
Aztán egyszer csak kinyitotta a szemét és felébredt. Már nem volt ő Nagykifli, már csak egy hangya volt... Zavarodottan keresgélte emlékeit. És folyton csak egyre gondolt: Bárcsak láthatná azt a kirakatot a valóságban, az összes vidám pozsonyi kiflivel egyetemben! Ezt kívánta.

Na és akkor most jöhetnek a kommentelők ezerrel: Mi ez a kiflizöldség? Ez már nekem sok! Ez nekem kevés!! Nem közölted a lényeget! Ráadásul pudingról egy szó nem esett!
Drága barátim! Az a mondás járja: A puding próbája az evés. Ha valaki nagyon kíváncsi az ízére, az bizony nem olvasgatja. Megkóstolja!
Jó étvágyat!

Számolj el tízig…
Na, ennyi pont elég volt. Ez nem számtan óra. Itt mások a szabályok.
(Pl. bár ez itt egy beszámoló, azért a számolgatásról beszámolni nem illendő.)
Tehát: A csokor átlagos. A virágok száma páros - ami változhat. Az élmény p á r a t l a n - ami biztos, hogy nem változik.

A végén, mikor visszatértem a fürdésből, a fehér csipkeruhát már nem vette fel. Sötét alapon világos virágocskás mintás ruhát vett fel, olyat, ami nem feszülős, de nem is annyira bő, mint egy pongyola. Könnyű nyári viselet, amin a virágocskák minden apró mozdulatra megindulnak. Kicsit erre, kicsit arra, mindegyik más irányba. De mindegy is, hogy merre, a lényeg a libbenés és a tudat, hogy ott mozog mögöttük valami. Biztos tudjátok, mire is gondolok, ezek a nyári, könnyen libbenő ruhadarabok mindig rejtenek valamit. Valamit, amit nem látunk, de tudunk. Érezzük, hogy ott van. Ez a valami, ez Ő. Szelíden búgó női hang, parabolaívű mosoly, libbenések sorozata, huncut virágocskák tánca... és persze az a titokzatos puding!
Hát így áll össze az összkép.