• Tia

  • Beküldte:
  • Egyeztetés:

    Tiát előző nap kerestem meg telefonon és miután megbeszéltünk mindent VTR-en ráerősítettem az időpontra.
  • Megközelítés:

    Szokás szerint kocsival érkeztem meg és mint mindig a parkolás is könnyen ment a már ismert címen.
  • Helyszín:

    A lakás minden tekintetben teljesen megfelel a randi helyszínének. Nem túl nagy, de kellően tágasak a fontosabb helyiségek. Tiszta rendezett az egész valamint a fürdőben is lehet több tisztálkodó eszközből válogatni, kinek mi tetszik.
  • Lány külseje:

    Mondhatom, hogy immár visszajáró vendége vagyok ennek a gyönyörű teremtésnek. Nem véletlenül. Ami látszik a képeken még annál is szebb, teljesen elbűvölő szépség. Az egyik kedvencem a szép arca és a szemei valamint a formás feneke.
  • Action:

    A lakásba érve egy kis könnyed nyári ruhácskában fogadott. Bekísért a szobába ahol elkezdtünk beszélgetni, közben ruháimat ledobtam és elmentem tusolni. Mire végeztem és kinyitottam a fürdő ajtaját és Ő már ott várt meztelenül. Ez a látvány egyből felcsigázott. Nem kellett sokat várni és már el is helyezkedtünk az ágyon. Apró csókokkal halmoztam el a testét a nyakától kezdve a combja tövéig, végül a lágy kis ajkainál kötöttem ki. Szeretem Őt kényeztetni, mert látszik, hogy élvezi és nem csak megjátsza. A kis francia tudásomnak köszönhetően sikerült eljuttatnom a csúcsra amit egyértelműen mutattak a kis rángó mozdulatai. Ezután pihenésképpen megint csókolgattam a testét és nyakát. Miután érezte, hogy pihent egy kicsit átvette a kezdeményezést és most Ő kényeztetett. Ezek a mozdulatai leírhatatlanok kész élmény. Kis idő múlva jeleztem, hogy az óvszert előkészíthetjük bevetésre. "Öltözködés" után az ölembe ült és lovagolni kezdett lassan, lágyan. Mikor éreztem, hogy picit fárad kértem, hogy cseréljünk és fordítson nekem hátat, mert szeretném hátulról érezni. Nem volt ellenvetése és miután betérdelt elém én jöttem. A látvány is nagyon gyönyörű a gömbölyű fenekének, de érezni és érinteni az az igazi élvezet. Mondanom sem kell, hogy ebben a pózban "ért a vég". A tisztálkodás után még beszélgettünk egy kicsit amivel teljes volt a randink.
  • Elszámolás:

    A randi után diszkréten elhelyeztem a kis asztalon az ágya mellett azt a rózsaszálat ami azért amit kapok tőle minden alkalommal csekélység.
  • Összkép:

    Már visszajáró vendégként mondhatom, hogy Ő az igazi szerető és továbbra is ha lehetőségem van visszatérek hozzá.
Happy Massage