Action:
A szobába belépve megbeszéltük a részleteket, rendeztük a rózsacsokrot, majd irány egy gyors fürdésre. Mire visszatértem a fürdésből Alexa már az ágyon teljesen meztelenül várt, ráadásul éppen az aktuálisan kedvenc zenéimet hallgatta és közben énekelt rájuk. Azt kell mondjam, hogy elég jól énekel, nem az X-Faktor bakiparádéját kell itt elképzelni, hanem egy kellemes női hangot, ráadásul mivel sokat volt külföldön, így a számok szövegét is jól tudja, nem halandzsázik. Melléheveredtem az ágyra, és miközben ő énekelt én hozzábújtam, simogattam, ölelgettem, amolyan teljesen barátnő feelinges érzést keltett már ekkor is bennem. A kellemes egymásra hangolódás után apró csókokkal elindultam lefelé a kedvenc területünk felé, majd elkezdtem kényeztetni orálisan, amire pici hangokkal reagált. Hosszú percekig kényeztettem, majd már épp az járt a fejemben, hogy lassan cserélnünk kéne, de mire kimondtam volna beelőzött a javaslattal, hogy cseréljünk, mint valami gondolatolvasó. Ekkor nekem merőlegesen oldalt helyezkedett el, és így vett kezelésbe, ami isteni érzés és látvány volt. Közben még kicsit beszélgettünk is, hogy milyen amikor mondjuk el akar csábítani egy pasit, majd meg is mutatta, hogy milyen erotikus csípőmozdulatokat dob be ilyenkor. Majd megint ráérzett, hogy mikor szeretnék váltást, mivel újra pár másodperccel előbb ajánlotta fel a lovaglást, mint, hogy kimondtam volna, ráadásul még a pózt is eltalálta, döbbenet. :) Szájjal helyezte fel a gumit, ami profi technikára vall, majd szemből elkezdett lovagolni különböző ütemekben. Amikor rámfeküdt és úgy lovagolt meg az valami fantasztikus volt, mivel a hatalmas természetes mellei az én mellkasomon pihentek, amit órákon keresztül képes lettem volna elviselni. Amikor már alaposan kilovagolta magát, akkor megint előjött a megérzése, és megint eltalálta, hogy mit is szeretnék, következett a kutyus. Hátulról is eszméletlen látvány és érzés volt, ráadásul nem a nyafogós, alig valamit megengedő lány, hanem hagyta, hogy rendes ütemben csináljuk, sőt a hangja is ekkor jött meg igazán. A testének látványa és a hanghatások hatására egy idő után már nem tudtam és nem is akartam tovább visszatartani, hatalmasat durrantam a gumiba, de olyat, hogy utána percekig majd kiugrott a szívem a helyéről. A lehiggadást követően tisztogatás következett, majd kiment vízért meg kidobni a szemetet. Miközben Alexa jött vissza a szobába megint énekelni kezdett, majd pár táncmozdulat következett, egy forgás, majd egy pucsítós pózból végigsiklott az ajtófélfán, ami önmagában felért egy külön műsorral. :) A szünetben egymás mellé feküdtünk, ő énekelt a zenékre, közben kicsit beszélgettünk, simogattam ahol csak tudtam, majd rátértünk a második körre. A második kört 69-ben kezdtük el, így a teljes testét magamon éreztem, ami nagyon kellemes volt, ráadásul így egyszerre mind a kettőnknek volt jó. Újra ráérzett, hogy mikor szeretnék váltani, így lejjebb csúszott, felhelyezte a védőfelszerelést, majd ismét lovacskázás következett, azonban most fordítva ült bele. A látvány és az érzés újra mennyei volt, nagyon jó ütemben csinálta. Mikor kezdett fáradni, akkor átfordultunk misszionáriusba, ami nagy kedvencem, mivel így a gyönyörű arcát végig láttam, ráadásul nem éreztem rajta semmilyen kamuzást. Közben kicsit beszélgettünk is, majd egyszercsak finoman a fenekemre csap és magába húzott rendesen, hogy szereti az olyan pasikat, akik jól megdugják, szóval nagyon tudja, hogy mivel lehet egy pasit rendesen felhúzni. A második kört végül kutyusba fejeztük be, ami elég hosszan tartott, egészen az időnk végéig, de második tüzijáték már nem volt, mivel az első körben a teljes tárat sikerült ellőni, és fél óra alatt nem sikerült visszatöltenem.