• Lolita

  • Beküldte:
  • Lolita reagálása

    Nagyon szépen köszönöm. Jól esik ilyen szépet olvasni. Döbbenet, hogy ez rólam szól mert közben csak átélem én is úgy ahogy te vagy más lyuktársad

  • Egyeztetés:

    Könnyen ment felhívtam telefonon, amikor megtudtam, hogy arrafele lesz dolgom a héten, megbeszéltük az időpontot, volt egy kis keveredés, mert a napokat mind a ketten megkevertük először, de utána sikerült tisztázni, hogy pont ráér akkor, amikor én akarok menni. Előtte még 2 órával fixáltam az időpontot. Előbb érkeztem, mint terveztem elszívtam egy cigit és felhívtam, hogy nem gond-e, hogy előbb érkeztem, nem volt gond, mert éppen hazafele tartott a boltból így a ház előtt megvártam és együtt mentünk fel a lifttel.
  • Megközelítés:

    Gépkocsival érkeztem, a lakótelepen mindig van parkoló és az útmutatás alapján könnyen odataláltam.
  • Helyszín:

    A lakáson látszik, hogy itt él, szép rendben tartott lakás, szokásos 10 emeletes panelek szerinti elrendezéssel. A fürdő tiszta és megfelelő mennyiségű tusfürdővel és szükséges felszereléssel el van látva. A tetthely a célnak berendezett kis kuckó tükrökkel és egy kényelmes ággyal ellátva, a berendezés és a színvilág teljesen Lolita személyiségét tükrözik.
  • Lány külseje:

    Nekem nagy kedvencem Lolita és a csodálatos teste és arca. Minden testrészét imádom, a gyönyörű természetes cickókat, a popsiját a lábait és persze a csodás és finom punciját, mellyel nem tudtam betelni, órákig tudnám nyalogatni, ha lenne rá egyszer annyi időm, hogy addig nyaljam amíg meg nem unom, akkor egy éjszakát is el kellene vele töltenem. Az arca látszik a képeken, így mindenki láthatja, milyen szép lány, aki akár fotómodellként is megállná a helyét. Amikor a pajkos szemeibe nézek akkor mindig végem van. ;)
  • Action:

    Hozzáállása, szerintem példa lehetne minden lánynak, érződik rajta, hogy imádja a szexet minden mozdulatán végig. Régóta ismerem őt, visszajárok hozzá amikor csak tehetem, sajnos erre elég ritkán kerül sor, az én hibámból. Kezdeményező volt végig az egy óra alatt amit vele töltöttem most. Sajnos egy óra kevés vele, jobb lett volna, ha több időt tudok vele tölteni, de sajnos olyan sűrű volt a programom, hogy örültem, hogy ezt az egy órácskát is meg tudtam oldani. Amiben biztos vagyok hogy nagyon szeret franciázni, egyszerűen imádom ahogy szopja a farkamat, ezt az egyik nagy kedvencem, ahogy a szemembe néz közben, és nyelvével valami csodálatosan megdolgozza a makkomat, az valamit csoda. Nagyon szereti, ha punciját kényeztetik nyelvvel és ujjal is, persze a szexelni is nagyon szeret mindenféle pózban.

    Mivel előbb érkeztem, és a ház előtt találkoztunk így együtt lifteztünk fel, mivel kettesben voltunk a liftben így már ott megcsókoltam, és végig simogattam a kabátja alatt mindenhol. Közben csacsogtunk mindenféléről, hogy kivel mi van, mert már régen találkoztunk. Beérve a lakásba, lepakolt, majd bevezetett tetthelyre, ahol levetkőztem, és után segítettem neki is levetkőzni, és most már ruha nélkül is megcsodálhattam és végig simogathattam a csodálatos cicijeit és testét mindenhol. Majd mondta, hogy gyorsan tusoljak és vár vissza – legközelebb majd rábeszélem egy közös tusolásra is.
    A tusból visszaérve, meztelenül kéjesen várt az ágyon elterülve egy rövid csókolózás és simogatás után feltérdeltem és szájába raktam a farkamat, hogy kiélvezzem a csodálatos francia tudását, melyet számomra valami hihetetlen érzékiséggel és beleéléssel csinál. Amikor már érzetem hogy kezd végem lenni, végig csókoltam a testét a ciciket és a hasát és így haladtam le a puncijához, melye frissen borotválva illatosan és már nedvesen várta nyelvemet, hosszan kényeztettem a nyelvemmel majd az ujjaimat is bevettem miközben a nyelvemmel a csiklóját izgattam, egyik kezemmel a melleit simogattam a másik kezem ujjaim meg a puncijában dolgoztak, ténykedésemnek meg is lett az eredménye nagyon látványosan élvezte. Amit a szemben lévő tükröben is tudtam időnként követni. ;
    Majd kértem a gumit és hogy lovagoljon meg, kérésemnek kéjes mosollyal az arcán tett eleget, egyszerűen imádtam ahogy megfogta a farkamat és kéjesen a szemembe nézve belevezette az édes puncijába. Majd először lassan és után egyre fokozódó ütemben kezdett lovagolni rajtam, arcán és a kiadott fantasztikus hangokon, valamint puncija lüktetésén éreztem, hogy élvezi a lovaglást legalább annyira mint én, elég sokáig lovagolt, amikor egy hatalmasat élveztem a gumiba és ő pedig rám borulva lihegett izzadt kis testével és a fülembe súgta, ez nagyon jól esett. Utána egy kicsit még pihengettünk így miközben a farkam a puncijában lüktettet. Majd megtisztogatott, és ittunk egy kis vizet, és hozzám bujt és úgy beszélgettünk egy kicsit, miközben hallgattam simogattam a hátát és a gyönyörű formás popsiját és lassan a kezem a puncijára tévedt ez megakasztotta a beszélgetést mert már csak a sóhajait hallottam. Szétrakta a lábait és feljebb nyomta a punciját, hogy jobban hozzáférjek, és így kezdtem újra ujjazni a nedves forró puncikáját, melynek lassan újra meglett az eredménye és az orgazmusát az arcán közvetlen közelről tudtam végignézni. Majd csókolózva összebújva beszéltük pihengettük, és megállapítottuk, hogy lehet lepedőt cserélni, mert teljesen elázott alatta a lepedő, aminek én nagyon örültem. Sajnos közben már csörgött az órám, hogy indulni kell, mert időre mentem, amit nagyon sajnáltam, mert még egy órát szívesen eltöltöttem volna drága Lolitámmal.
  • Elszámolás:

    Az elszámolás korrekt gondolom a jelenlegi Budapesti átlag, extrát nem vettem igénybe így arról nem tudok nyilatkozni.
  • Összkép:

    Amit írtam abból szerintem kiderült, hogy maximálisan elégedett voltam és vagyok is vele mindig, mindenkinek szívesen ajánlom Lolitát hiszen egy csodálatos nő aki egy igazi kéjhölgy, akivel csodálatos élményekkel tele repül el az együtt töltött idő. Az biztos, hogy amikor csak arra járok akkor én menni fogok hozzá, remélem legközelebbi találkozónk már legalább 2 órát fog tartani, és úgy már én is kétszer tudok majd elélvezni, és tudom élvezni majd a társaságát is, nem csak szex tölti ki a találkozónk szinte minden percét.
Happy Massage