• Jázmin

  • Beküldte:
  • Jázmin reagálása

    Dràgasàg! :-)
    Nagyon jól éreztem magam Veled. Köszönöm, hogy a beszàmolód àltal újra àtélhettem a randink :-) Vàrlak szeretettel legközelebb is!
    Mosolygós napot,
    Puszillak

  • Egyeztetés:

    Nagyon szerencsés vagyok mostanában. Az elmúlt időszakban három lánnyal szerettem volna találkozni, és mindegyikőjük az első csengetésemre felvette a telefont és rá is ért az általam kért/javasolt időpontban. Jázmin a harmadik volt a sorban, így időrendben visszafelé haladva jön még ezután két beszámoló, de valamiért úgy érzem, hogy a vele való találkozásomat örökítem meg először. Szóval, felkapta a telefont és a nevemen szólított, mielőtt bemutatkozhattam volna....ezzel rendesen zavarba is hozott (amiért kedvesen szabadkozott később), ugyanis valahogyan kiment a fejemből a "látványa", nem ugrott be nekem, hogy már jártam nála. Miután tisztáztuk még azt is, hogy a telefonjába a nevem mellé ragasztott jelző is pontos, már beugrott minden róla és szinte percről percre emlékeztem a korábbi találkozásunkra, ami miatt meg igen nagy kedvvel vártam a pár órán belüli találkát.
  • Megközelítés:

    Buda legnagyobb bevásárló központja mögötti/feletti utcában található a cím, ahová lakóhelyemről kb. 2 órás vezetéssel éltem el. Mivel annak jó része a városi forgatagban történt, éppen a megadott időpontra értem a szomszédos után talált parkolóhelyre. A parkolás esetenként gond lehet ezen a környéken, javasolt a bevásárló központ mélygarázsában bízni. BKV több irányból pár perces sétányira szállítja a felajzott idegent..:)
  • Helyszín:

    A budai sorházba a kapukód megkapása után jutok be, az emeletre lifttel megyek, ott persze összekeverem a kezeimmel jelölt irányokat és a másik sarokba tartok, de szerencsére vendéglátóm okosabb nálam, így végül hozzá kopogok be...:)) A lakás kulturált, tiszta, hangulatos, minden éppen úgy jó, ahogy van. Fürdőkádas fürdőszoba minden szükséges felszereléssel, a szoba amit most használhatunk talán a nagyobbik, mindenesetre bőven elfér benne egy kanapé, egy masszpad és egy hatalmas tatami/matrac a csintalankodáshoz. Kellemes zeneszó, hangulatos fények fogadnak, nem nehéz ellazulva várni a kellemes időtöltést.
  • Lány külseje:

    Jázmin aktuális képei fogtak meg, így talán nem meglepő, hogy csupa szuperlatívuszzal tudom csak illetni. Gyönyörű fiatal lány, éppen ott és éppen annyira gömbölyödik, hogy a nőiessége kiteljesedjen. Én általában a nála vékonyabb lányokra bukom, de Jázmin minden porcikája lenyűgözött, ráadásul olyan gyönyörű mosollyal áldotta meg a Mindenható, hogy az magában felér egy csodával. Haja feszesen hátrafésülve és felcsatolva tolja előtérbe arca szépségét, csillogó szemei és szép vonalú ajkai közül kivillanó, hibátlan fogsora remekművek a maguk nemében.
    Hangja kedvesen súgó-búgó, nevetése őszintén gurgulázik, simogat, puhán csókol a belépésem pillanatától. Egy "megnemmondommilyenszínű" egyrészes cuccban fogad, ami tökéletesen kiemeli combjai, dereka, mellei tökéletes formáit. Minden tökéletes, örülök, hogy itt lehetek!
  • Erotikus masszázs:

    Ez a programelem a találkozónk időtartamának az utolsó negyedében valósult meg, miután többszörösen megmásztuk ( ő nyert, többször lekörözve engem, de ez éppenséggel így szerepelt a terveimben....) az élvezetek csúcsait. A masszpadra hasalva fogadtam jólesően a derekam-hátam-vállaim alapos megdolgozását, hiszen kérésemre ezekre a területekre koncentrálva dolgozott erős kezeivel. Hetek óta fájó pontokon segített rajtam, és bár nem hiszem, hogy képzett sport-, vagy gyógymasszőz, amit csinált velem, az igen jólesett. Közben pedig igazán kellemesen elbeszélgettünk, ugyanis nagyon intelligens és szimpatikusan gondolkodó fiatal hölgy ő.
  • Levezetés:

    A szobába térve kis beszélgetésben rögzítjük a tényállásokat, azaz, hogy már minden apróságra emlékszem róla, és hogy az egyike voltam első vendégeinek. Most sajnos a rohanás miatt a süti elmaradt, de legközelebb pótolom, hogy a becenevem meg ne változzon..:) Nagyon oldott a hangulat, gyorsan ledobom a gönceimet és rongyolok tisztálkodni, hogy mielőbb élvezhessem a várva várt gyönyöröket. Addig Jázmin teát készít nekem a későbbi folyadékpótlásra. Felfrissülve lépek vissza a gyönyör-harcmezőre, ahol szép játszótársam elém perdül és karjait nyakamra fonva feszíti nekem testét, amitől és a finom, érzéki csókolózástól amibe belefogunk rögvest ágaskodni kezdek. Szándékaimat és állapotomat helyesen értékelve Jázmin szinte magának felel a kérdésére, és kialakítjuk a programot: először élvezkedünk egy jót mindkettőnk örömére, aztán jöhet a gyurmázás..:) A csipkés textília egy szempillantás alatt a földre hull róla, csakúgy, mint korábban a törölközőm a derekamról, és egyre hevesebb csókolózás közepette tesszük meg a kb. 134cm-es távot a tatamiig, ahol ő térdre rogy előttem és én állva élvezem, ahogy puha és nedves ajkai közé fogja nemesebbik részemet. Remek technikával és látható, érezhető élvezettel játszik vele(m), én pedig arcát és haját simogatva élvezkedem. Lejjebb hajolva simogatom, markolászom feszes, tenyérbe illő cickóit, amit hálás sóhajjal nyugtáz. Jó pár percig ez marad a program, de úgy érzem, hogy ideje belekóstolnom abba a csodásnak mutatkozó punciba, amit vetkőzésével elém tárt. Így aztán szépen hanyatt döntöm őt a tatamin és ráfeküdve csókolózunk, majd lejjebb csúszva csókolgatom végig meredező bimbóival díszelgő melleit, miközben kezeimmel egész testét simogatom, cirógatom, izgatom. Terveimnek megfelelően leérek gyönyörű öléhez, amit finoman közelítek meg és állok neki egy érzéki franciás kényeztetésnek, amit kedves partnerem egyre hevesebb zihálással és testének feszülésével helyesel, időnként kedves szavakkal is dicsérve tevékenységemet. Combjait szinte spárgába nyitja szét élvezkedésében, így finom, illatos és gyönyörű puncijának minden négyzet-milliméterén járathatom nyelvemet, ajkaimat, ujjaim begyét. Miközben élvezettel nyalakodom, kezemmel a sajátjainak segítek a mellei markolászásában, időn ként felnézve akad össze a tekintetünk, amikor mindig hálásan élvező tekintettel néz le rám. Mi lehet ennél kedvesebb? Szorgos, váltakozó erővel és sebességgel folytatott munkámnak köszönhetően egyszerre heves, gyors orgazmusba fut bele, amiből lassan nyugszik le csak, de nincs kegyelem a részemről.....ha jól idézem vissza, még 3-4-szer újra és újra eljuttatom a csúcsra ekként munkálkodva, magam is élvezkedve tevékenykedésemben, ízeiben, hangjaiban és a tényben, hogy örömöket okozok neki.
    Végül eljutunk oda, hogy csak pihegünk egymás mellett, hanyatt elterülve és igencsak hálás tekintettel néz centikről a szemeimbe. Aztán ő kerekedik fölibém, azaz combjaim közé térdelve kezd bele a francia nyelvlecke második, immár végső szakaszának. Ismét remekel, hosszasan és változatos módszerekkel kényezteti rudamat, míg végül megadom magam jó sorsomnak, és az utóbbi években kialakult szokásommal ellentétben - legalábbis úgy hiszem - ajkai között élvezek akkorát, mint már régen.....mire magamhoz térek, már újra mellettem fekszik (mintha a ki-, és bejött volna közben a szobából is) és simogatjuk egymást, finom csókokat váltva. Később felajánlja a korábban mát leírt masszázst, amit örömmel fogadok.
  • Elszámolás:

    Előre nem beszéltünk róla, kérdésemre a távozásom előtt adott válaszában szereplőt hagyom a polcon, nekem tökéletesen megfelelő és a kapott élvezetért abszolút kedvező mértékben.
  • Összkép:

    Jázminra öröm volt újra rátalálnom, öröm volt vele találkoznom és a találkozónk minden pillanatát öröm és hatalmas élvezet volt megélnem. Amit nekem nyújtott ez alkalommal talán részben visszatükröződése annak, amit én adhattam neki, de mindenképpen hatalmas élmény volt ez a másfél óra. Hiszem, hogy lesz folytatása...:)
Happy Massage